Ott fejeztem be a múltkori írást, hogy kedden elvittem szervízbe az autót. Két baja volt: nem működött a start/stop rendszer, illetve kipufogóhiba miatt kigyulladt a ‘check engine’ égő.
Odavittem, leadtam. Az ügyfélszolgálatos hapsi közölte, hogy olyan 13.00 körül lesznek várhatóan infóik, hívni fognak.

Ez olyan fél tizenkettő körül volt, valahol a rozsdazónában. Hazamenni pont nem volt értelme. Inkább sétáltam egy nagyot.
A közeli parkban összeszedtem, miket szeretnék még majd megkérdezni a szervízben.
– A zenedoboz időnként megbolondul. (Majdnem azt írtam, hogy autóhifi, de emiatt egyszer már rámpirítottak, hogy óvatosan dobálózzak az ilyen kifejezésekkel.) Ez már rögtön a hazahozáskor megkeserítette az életemet. Pendrive-ról szólt a zene. 2-3 óránként viszont újraindult az egész kütyü, nekem pedig forgalomban kellett kézzel megkeresnem, hol jártam. Nem mindig volt egyszerű. Aztán egyszer frekvenciát váltott és tízpercenként resetelt. Ekkor bedühödtem. Nem részletezem, egy csomó kísérlet után kiderült, hogy nem a pendrive a bűnös, hanem a másik usb csatlakozóra dugott mobiltelcsi. Pontosabban még csak nem is ez, hanem az usb kábel. Kicseréltem egy vékonyabb, de hosszabbra és azóta nincs újraindulás. Viszont jónak sem nevezném. Néha, amikor indulok, nem onnan folytatja, ahol leállításkor abbahagyta, hanem véletlenszerűen valahhonnan. Néha pedig, amikor befejez egy könyvtárat, átugrik vagy ötöt és onnan folytatja. Nem halálos hiba, de kényelmetlen.
– Hiába dugom rá a mobiltelcsit az usb csatlakozóra, hiába jelzi ki a telefon, hogy töltésen van, az autó nem tölt. Lengyelországból szégyenszemre powerbank-ekkel jöttünk haza.
– Nem volt benne sem izzókészlet, sem biztosítékkészlet. Gondoltam, a gépkönyvvel elmegyek egy Homashitába, aztán egyenként megveszek mindent. Ja. A biztosítékoknak eleve nem voltak megadva az adatai. Van belőlük 45. Égőből meg kábé a 20 százalékukat találtam meg. Viszont azt is írta a gépkönyv, hogy a márkaszervízek adnak csomagban ilyen készletet. Venni kell.
– Hiába nyomoztam egy csomót, nem bírtam kideríteni, hogy lehet-e bele B10-es gázolajat tankolni. Nálunk csak B7 van, az jó, de külföldön belefuthatunk magasabb FAME tartalmú üzemanyagba. (FAME: Fatty Acid Methyl Ester, zsírsav-metil-észter, azaz az, amitől a gázolaj biodízel lesz.) Az ACEA doksija a Fiattal kapcsolatban meglehetősen bizonytalan. Meg kell kérdezni a márkaszervízt.
(A bizonytalan alatt azt értem, hogy ugyanezt az autót, ugyanezzel a motorral, három cég is gyártja: Renault Traffic, Opel Vivaro, Fiat Talento. A doksi a Renault-ra azt írja, hogy minden Euro5 feletti autóba mehet a B10. Mivel 2016 óta ugyanaz az Euro6-os motor van a Fiatban is, az ember azt gondolná, hogy abba is mehet. Csakhogy mind az Opel, mind a Fiat esetén azt írja a doksi, hogy csak abba mehet a B10, ahol határozottan feltüntetik. Márpedig sem a Fiaton, sem öcsém Vivaróján nincs jelezve.)

Fél kettő körül jött a telefon.

– Elkészült az autó.
– Ejha!

Ejha bizony, mert a lelki szemeim előtt egész nap hatszámjegyű érték pörgött, ott pedig alap, hogy előtte rákérdeznek. Lehet, hogy megúszom?

– Igen, igen. Viszont lenne pár kérdésem – folytatta az ügyintéző.
– Tessék.
– Hol tankolt utoljára?
– Jézusom.
– Nem tudja?
– Várjon. Megvan. Egy cseh faluban, a cseh-osztrák határon.
– Az lehet. Ugyanis koszos volt a gázolaj, összekormozta az érzékelőt. Az jelzett be.
– Ezzel mit lehet csinálni?
– Semmit. 5-6 indítás után eltűnt volna magától. A szerelőnk kinullázta az üzenetet.
– Huh.
– A következő kérdés: milyen feszültségű pendrive-ot használ?
– Pardon?
– Nagyon nem mindegy.
– De én honnan tudjam?
– Mekkora a kapacitása?
– 8 GB. Korábban volt 16-os is, de azzal több volt a baj.
– Pontosan erről van szó. A komputer regisztere megtelt hibaüzenetekkel, a zeneegység usb csatlakozói folyamatosan túl nagy áramot akartak felvenni. Emiatt adta fel a start/stop rendszer. A szerelő lenullázta ezt is.
– Azt mondta, hogy usb csatlakozói? Akkor lehet, hogy a telefon is bejátszott?
– Biztosan. Mekkora az akksija?
– Nagy. Olyan 3000 mAh körül.
– És nem tapasztalt furcsa dolgokat?
– Csak furcsa dolgokat tapasztaltam. Rá is akartam ma ezekre kérdezni.
– Nos, igen. Magunk között szólva, ezek az usb csatlakozók szart sem érnek. Erősen limitált az áteresztőképességük.
– Jó, de mit csináljak?
– A gépkönyvben benne szokott lenni, mekkora lehet a pendrive maximális kapacitása.
– Nincs. Mármint gépkönyv.
– Pardon?
– Az autóhoz van papír alapú német nyelvű gépkönyvem és sikerült letöltenem angol nyelvűt is. A zenedobozhoz viszont csak olasz nyelvű van.
– Aha, értem. Megfelel Önnek, ha elküldöm az emailcímére mind a két magyar nyelvű gépkönyvet?
– Persze!
– Rendben. Nézze meg, mekkora lehet a maximális pendrive. A 4 GB már általában átmegy.
– Jó. És a telefon?
– Vegyen szivargyújtó-adaptert. Az kiszolgál sokkal keményebb áramfelvételt is. Sőt, én a magam részéről zenére is inkább a mobiltelefont használnám.
– Sajnos nem bővíthető a memóriája, a meglévő meg tele van offline térképekkel.
– Aha. Akkor 4 GB.
– Köszönöm. és ha már itt járunk, van Önöknél vésztartalék izzókészlet?
– Nincs. Mi csak márkaszervíz vagyunk, nem márkakereskedés.
– Rendelni sem lehet?
– Nem.
– Hmm. És tudja, hogy ebbe az autóba lehet-e B10-es gázolajat tankolni?
– Nem tudom.
– Hogyhogy?
– A Fiat nem mondja meg. Már egy csomószor kértünk tőlük valami táblázatot, de nem árulják el.
– Azannya. Oké, akkor megyek a kocsiért.
– Várjuk.

Aztán azóta történtek dolgok. Megkaptam a gépkönyveket. Átolvastam. Hasznos olvasmány, egy csomó dolgot jobban megértettem. De pendrive kapacitásokkal nem foglalkozik.
Marad a 4 GB.
Csakhogy itt nem várt problémába ütköztem. Itthon van egy marék pendrive, 8 és 32 GB között. 4 GB-os nincs. Nézzük, talán a kütyümúzeumban.

Van egy kütyümúzeum felíratú dobozom. Ne tudd meg, mik vannak benne: szótárgép, menedzserkalkulátor, Vosonic, ezeréves mobiltelefonok, digitális kőbalták.

És igen, találtam két darab 4-es pendrive-ot. Tesztelésre jó lesz. Nos, az egyiket nemes egyszerűséggel nem látta a zeneegység, a másikat igen, de minden indításkor véletlenszerű könyvtárakból indította a zenét. Jó. Vegyünk újakat. Itt megint akadályokba ütköztem. Egyáltalán nem olyan egyszerű manapság már ilyesmit beszerezni. Az első helyen megrendeltem. Egy nappal később visszaírták, hogy bocs, nincs. Megrendeltem egy másik helyről. Onnan visszaírták, hogy oké, holnap szállítjuk. Aztán egy nappal később jött tőlük egy levél, miszerint bocs, de valami gáz van, majd jelentkezünk. Végül két nappal később megérkeztek a vadiúj, ropogós 4GB-os pendrive-ok.
Ugyanúgy hibáznak, mint a nagyobbak: induláskor véletlenszerűen választanak könyvtárat, menetközben időnként több könyvtárnyit ugranak.

Aztán most itt állunk.

Illetve még egy dörmögés a végére. Valahol elképesztő, hogy az autóipar mennyire le van maradva elektronikában. Emlékszem, a 2007-es Lacettiben 400e forintba került volna, ha olyan zeneegységet kérek, amelyik nem csak sima cédét tud lejátszani, hanem mp3-ast is. A 2010-es Seat Leonban az usb csatlakozó sokszázezres felárú extra volt, és akkor sem a műszerfalra tették, hanem a vezetőülés alá. És akkor itt vagyunk 2020-ban, egy 2,5 éves autóba képtelenek normális usb csatlakozót rakni. Milyen már az, hogy maximum 4 GB-os pendrive mehet bele, a 3000 mAh telefont meg nem tudja tölteni? Nem, ne jöjjön senki azzal, hogy ilyen az usb szabvány. A számítógépek vigyorogva elboldogulnak a 128 GB-os pendrive-okkal is, a mobilok töltőin, a powerbank-ekeken meg, micsoda meglepetés, szintén usb csatlakozó van.
És akkor ilyenkor gondoljunk bele, hogy ilyen összekókányolt, őskorinak se nagyon nevezhető elektronika vezérli az autót, védi az életünket.
Önvezető autó. Az.