A Velencei-tó visszakerült az étlapra

Alapvetően szeretek a Velencei-tavon kajakozni. Csak hát… jó két éve egyszerűen nem lehet lejutni. Azóta túrják az M0 déli részét és a városon keresztül sem valami nagy élmény, innen, gyakorlatilag Vecsés mellől.

Nemrég olyan híreket hallottam, hogy az M0 ugyan még mindig fel van túrva, de már egy fokkal kibírhatóbb. Meg kellene nézni.

Felderítés bringával
2020.07.09

Először leugrottam kerékpárral. Szétnézni. Van-e még víz a tóban? Mi van a strandokkal? A beszálló helyekkel? Na meg a Drótszamár kempinggel, melyet január óta képtelenség elérni: telefont nem vesznek fel, emailre nem válaszolnak. Lehet, hogy azóta már krumpli terem a placcon.

Végül mindent rendben találtam. A kemping megvan, meg is lesz, ki is néztem egy vízközeli jó táborhelyet. Találtam egy használható sólyát is, de a lépcsők sem reménytelenek.

Van a sarkon egy strandbüfé, borzalmas lángosokkal. Azt is megnéztem. Hátha jobb lett. Hááát… de legalább most már megettem.

Aztán ötezer fokban haza. Egy izzó száguldás volt. Hátha megfagyok a légáramban. Nem sikerült. Csepelre érve elfogyott a kulacsból a vizem. Pont volt ott egy fagyis. Vettem egy gombócot, majd megkértem a kislányt, hogy töltse már meg hideg vízzel a kulacsot. Megtöltötte. Csak utána vettem észre a nyomós kutat a bódé előtt. Mely kútban hidegebb volt a víz. Megvontam a vállamat, majd kiborítottam a vizet és újratöltöttem. Meg borítottam egy adagot a fejemre. Végül sikerült annyira felfrissülnöm, hogy kényelmesen át tudjak gurulni a Rizmájerbe. Na ott leültem, mint az iszap. Ráértem.

Egy ritkaság: egy szelfi. Útközben be kellett ugranom pénzért és ugye manapság csak maszkban lehet bankba menni.

Maga a bringaútvonal annyira nem jó. Durván 30 kilométer bumli Pesten, na meg keresztül azon a nagyon ótvar Érden. Utána meg 30 kilométer a 7-es úton. Majd hazafelé ugyanez megint, összesen 120 km. Viszont iderakom az útvonalat, hátha mást is érdekel, milyen ösvényeket szoktam használni arrafelé.

Powered by Wikiloc

Körbe kajakkal
2020.07.11

Még nem beszéltem róla, miért is szeretek ezen a tavon evezni.
Nos, azért, mert van minden. Ha strandkocsmázni szeretnék, akad bőven. Ha nádlabirintusban szeretnék bolyongani, abból is van rengeteg. Nincsenek miniyachtok. (Az RSD már kezd elesni.) Motorcsónakokat sem látni. Aztán az időjárás… na az vicces. Ha nincs szél, akkor lesz egy jó rekreációs evezés. De mostanában az ilyesmi nagyon ritka. Ha viszont fúj a szél… akkor fúj rendesen. A tó sekély, de vannak nagy, szabad felületei, azaz már egy közepes szél is durva hullámokat tud gerjeszteni. Utoljára 2017-ben voltam lent vagy háromszor. Mindegyik alkalommal az életemért küzdöttem. Ugye, új kajak, sokkal borulékonyabb, komfortzóna, nem részletezem. De az, hogy kibírtam, nem borultam, sokat jelentett. Azóta a Kodiakkal már jóval bátrabban megyek.
Most pedig… kérem, jelentkeznék az újabb leckére. Azaz az volt a hátsó gondolatom a tó kiválasztásában, hogy hátha lesz egy kis szeles idő. Olyan, amely jól beszarat a kajakban. És feltett szándékom volt, hogy sokkal határozottabban megyek neki a hullámoknak. Nem menekülök (mint a múltkor), nem parázok, legalábbis nem annyira.

Ez volt a terv. Aztán beparáztam. Mert egy kis szeles idő még oké, de ide most 70-90 km/h szélvihart jósoltak. Méghozzá olyat, amelyik nekifutásból rúgja be az ajtót: délután kettőkor még semmi, háromkor meg már armageddon.

Azaz ébresztő hajnali ötkor. Indulás korán. Így legalább a szombati csúcsforgalmat is megúszom, na meg lesz lent parkolóhelyem. Fél kilenckor löktem el magam a parttól. (Előtte persze megvolt a bátorság-sör. Ebből már szokás lesz.)
Nagyon kellemes 3 óra volt. (Egész pontosan 3 óra 20 perc, ami félelmetesen nagy egyéni rekord a tókerülésben.) Sima víz, ember alig. Akikkel találkoztam, azokkal jókat mosolyogtunk. Szél nulla.

Megoldottam egy régi problémát. Ennek a kajaknak nincs gyorstárolója. Erre a célra van a fekete orvosi dobozom. Csak éppen ehhez nem tudtam kitámasztani a GPS-t. Eddig.

Látod? Egyike a sörösdoboz kreatív felhasználásának.

Délben értem vissza a beszállóhelyre. Na, innentől minden megváltozott. A parton pokoli meleg. Brutálisan durva tömeg. Kikötni is alig bírtam. Aztán felemeltem a kajakot, hogy átvigyem a pázsitra, de annyi kerékpáros jött, hogy nem tudtam átjutni a bringaúton. Hiába vágtam pofákat, hogy hé, emberek, ez egy kurva nehéz kajak, senki nem engedett át. Aztán amikor átjutottam, gyorsan behajigáltam mindent egy szatyorba, majd a kajakot hátrahagyva elrohantam vécére. Háát. Végig akkora tömeg volt, annyira sűrűn álltak, nyüzsögtek az emberek, mintha senki nem hallott volna arról a koronás virnyákról. Ja, nem. A vécéfelügyelők hallottak. A vécé ugyanis fertőtlenítés miatt zárva volt. Gyakorlatilag egész nap. Úgy húztam el a vécésnéni mellett, hogy még csak levegőt sem tudott venni ahhoz, hogy megszólaljon. Sajnálom, 3,5 óra evezés kiszállás nélkül, fel tud gyűlni a nafta.
Utána felcipeltem a kajakot a parkolóba. Ja, nem is mondtam, a régi parkolót lefoglalta a SPAR, most már csak messzebb volt hely. Reggel. Délben már sehol. A gyepen sem. (Igen, egy csomóan nem vacakoltak aszfalton maradással.) A parkolók rendszeresen bedugultak, autók tolatgattak ki-be, kerestek szabad négyzetcentiket.
Elkezdtem felrakni a kajakot. Erre kikiabáltak egy autóból, hogy esetleg elmegyek-e éppen? Visszaszóltam, hogy igen, de majd csak 20 perc múlva. Oké, azt megvárjuk, jött a válasz, majd leálltak a parkoló kijáratában, elfoglalva egy sávot. Húsz percre. Felszórtam a kajakot, lekötöztem, aztán húztam onnan, ahogy tudtam. Ember, elképesztő, mekkora tömeg, mekkora toszulás volt. Még normálisan is durva lett volna, de így, vírushelyzetben… gáz. És egy csomó ember önként, szórakozásból jár ilyen helyekre. Elképesztő.

Nekem még nem volt vége a napnak. Zsonglőrködés a kajakokkal. Nej kajakja (a Laser) lent volt Dunaharasztiban, le kellett mennem érte, hazahozni és berakni a helyére az enyémet. Leírva rövid, végigcsinálni… asztamorva. Kajak fel, kajak le, kajak cipelés, még egyszer, kajak fel, kajak le, kajak be, kajak ki, kajak fel, kajak le, kajak be. Úgy nagy vonalakban. Ja, az egyik kajak 27 kiló, a másik 35, mindehhez jár egy 5 méternél hosszabb test, van forgatónyomaték rendesen. Az autó meg két méter magas, plusz a kajaktartó. Mindezt egyedül.
Három óra körül értem haza. Bementem a hűvösbe. Ittam egy sört. Üldögéltem volna tovább, de eszembe jutott a beígért vihar. Kimentem, leszedtem a kajakot, elraktam a helyére, meg úgy általában elrendeztem odakint mindent. Bejöttem. Bontottam még egy sört. Most már ráérek.

Nem hiszed el. Berúgtam.

Hajnali ötös kelés, hatkor ettem két szelet májkrémes kenyeret. A parton ittam egy sört. Evezés közben ettem egy műzlicsokit. Aztán később vezetés közben is. És ennyi kaja. Délután négyig. 3,5 óra evezés. Izzó kánikula. Nem csoda, hogy az üres gyomorra beküldött két sör kiütött.

Nem is húztam sokáig. Összedobtam egy ütős vacsorát (hagymás-babos lecsó, most lehet, mert egyedül vagyok itthon), átfutottam a feedjeimet, aztán este hétkor beleájultam az ágyamba. Lehet, hogy volt vihar, de nélkülem.

Legyen együtt a két track, beteszem ezt is.

Powered by Wikiloc

3 thoughts on “A Velencei-tó visszakerült az étlapra

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *