Ezt sem hittem volna húsz évvel ezelőtt. Hogy 50 fölött, egy kánikulával súlyosbított hétvégi napon letolunk a családdal egy közel 140 kilométeres bringatúrát.
Pontosabban, a lányokkal. A fiamnak más programja volt. De nagyon sajnálkozott, mert határozottan szeretett volna ő is jönni.
A kör maga a klasszikus szezonnyitó túrám: fel Visegrádig, komppal át, majd a túloldalon haza. Csak hát én immár 31 éve bringázok, a többiek meg abszolút zöldfülúek. Erre most mindenki végigtolta. Országútival.
Maga az útvonal abszolút klasszikus. Kora reggeli indulás. Kilenc körül még a budai oldal is jól járható, alig van gyalogos a sétányon. Fél tízkor Római. Sör. Pogácsa. Szentendre felé már kisütött az Isten napsugárkája, folyt rólunk rendesen a víz. Mi van teve, megfagytál? Hát, nem. Leányfalu. Palacsinta. Sör. Aztán hosszú, monoton szakasz, árnyékmentes terepen. Háromszoros hurrá a Salamon-toronynak. Az időzítés a komphoz tökéletes volt, 15 percet kellett csak várnunk.
Ellenben Nagymaros megfogott. A halasbódénál elképesztő tömeg, lassú kiszolgálás. Jó egy óránk ment el, de szerencsére jól álltunk. Viszont Verőcéig halál. Kánikula, vacak, rázós út, tömeg, kisteherautók, sétálgató emberek. Mármint a semmiben menő kerékpárúton.
Vác előtt a becsapós emelkedő, utána a gyönyörű platánerdő.
Majd a gödi csárda. Ahol leülepedtünk, mint az iszap. Jó hely, jó sör. Jó nagy fáradtság. Piszok nehéz volt elindulnunk. Különösen úgy, hogy árnyéktalan töltésen megy tovább az út sokáig. Gödön elvesztünk a labirintusban, elnéztem egy táblát, így végül B terv, a 2-es úton mentünk tovább. Olyan is volt. Dunakeszi után a Halál Körforgalma, 5 kilométer birkózás a forgalomban, majd a Megyeri híd környékén végre ismét kerékpárút. A pesti oldal piszok gyors lett. A Duna Arénánál le a rakpartra, a Margit hídnál szintén, észre sem vettük, és már a Bálnánál is voltunk. Jónás. Utána pedig szolíd hazakocogás.
Fél nyolckor érkeztünk meg, bőven jutott még idő egy sörre a lugasban.
Felkészül egy 160 kilométeres túra.
Recent Comments