Adminisztratíva

Elnézést kérek mindenkitől, aki már unja ennek az önkormányzattal vívott háborúnak a fejleményeit. Ez van.

Ez a blog mindig is egyfajta publikus napló volt számomra. Arról írtam, ami éppen érdekelt. Ami éppen a fejemben volt. Ha nem történt semmi izgalmas, akkor jöttek az apró színesek, a nem szokványos elmélkedések. Szép is volt.
Mostanában erre esély sincs. Mintha az élet dacosan szembe fordult volna velem/velünk és az életünkre tör.

Ezek közül a folyamatok közül messze kiemelkedik ez a végtelenül aljas, hazug, manipulatív útépítés, beleértve a szeretett erdei, kertvégi környezetünk elpusztítását is. Mindezt azért, mert mittudomén, valaki nagyon akarja ezt az utat és semmi sem drága neki, az önkormányzat meg szolgaian befeküdt. Vádaskodok? Akinek vannak elvei, van gerince, az biztosan nem adná a nevét egy ennyire embertelen, hazug kampányhoz. Itt meg az összes képviselő beleállt a buliba: fideszes, kdnp-s, jobbikos, lmp-s, momentumos, mszp-s, dk-s, párbeszédes, független.

Gyakorlatilag az egész politikai élet ellen küzdünk. Rohadt kemény lesz.

Nos, nem vagyok jogász, nem vagyok közéleti ember. Az én hozzáadott értékem az, hogy figyelek, kombinálok és mindent dokumentálok. Itt, a blogon.

10 Comments

  1. Ne kérj elnézést, ez a te blogod, arról írsz, amiről szeretnél, ha valakinek nem tetszik, majd nem olvassa.

    Viszont kicsit hiányoznak a szakmai írásaid, Exchange és társai. Ennyire eseménytelen lett a Exchange üzemeltetés a O365 korában?

    • Ez komplikáltabb.
      Egyfelől már nem üzemeltetek. Tervezés, projektezés, sales support, oktatás, elég régóta. Persze ettől még vannak szívások bőven, de – és itt jön a másfelől – már megcsömörlöttem az informatikától. Ez már rég nem mérnöki világ, sokkal inkább sales. Már az Exchange sem érdekel annyira, mint régen. Márpedig ez kell ahhoz, hogy az ember lendületes tirádákat írjon a szoftver hülyeségeiről. Mostanában csak legyintek, feljegyzem a megoldást egy txt fájlba és megyek tovább. Nincs kedvem órákig még írni is róluk.
      Meg persze itt van az O365 is, de az annyira ellentmondásos, hogy tényleg lehetne róla vicces kifakadásokat írni. Ha érdekelne annyira.

      • En tervezem ujranyitni a szakmai blogot. Kezd felgyulni bennem a cucc, es volna mirol irni…
        Csak idom nincs soha semmire. Ha akarom sincs.

  2. “Rohadt kemény lesz.”

    LESZ?!?
    Már rég megnyerték a csatát!
    1. A szándék mögött felsorakozott a teljes képviselő-testület.
    2. Rendelkezésre áll a költségvetés.
    3. A tervekre a szakhatóság már rányomta a pecsétjét.

    Az egész tiltakozásnak annyi eredménye lett, hogy némileg módosítják a terveket. Kb. a hónap végére azon is rajta lesz a pecsét. Utána közbeszerzés és jöhetnek a gépek. Jövő ilyenkorra már rég kész lesz az egész.

  3. A partizánhangulat táplálásához: “tiltakozás után kisebb szállodát építenének a tatai Öreg-tó partjára”

    https://magyarhang.org/belfold/2020/07/21/a-tiltakozas-utan-kisebb-szallodat-epitenenek-a-tatai-oreg-to-partjara/

    Csekély győzelem, de így kezdődik.

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading