Mert nagyívű kajaktúrának mégsem nevezném.
Ellenben logisztika… az volt bőven.
Eperlekvár. Minden azzal kezdődött.
A lányok (sógornőm, Nej és Dóra) kitalálták, hogy a pünkösdi hosszú hétvége előtti csütörtökön főznek egy akó eperlekvárt Egerben. Azt meg már az év elején kitaláltuk, hogy ezen a hétvégén lemegyünk négyesben Tiszafüredre kajakozni. Csakhogy jött a COVID, lemondtam a foglalást. Utána elment (vagy csak elbújt), foglaltam újra. Közben Dóra hazamenekült a tengerentúlról, jött ő is. Persze ennyi kajakunk nincs, kész szerencse, hogy a csajszit nem is érdekelte, ő bringázni szeret. Jó. Viszünk bringát is. Pont jó lesz, mert amíg a csajok péntek délelőtt még a lekvárt kevergetik, én el tudok menni Egerben kamerával bringázni.
Viszont az a rohadék eper nem érett be. Legalábbis tömegesen nem. Lekvárprojekt elhalasztva. De már mindenki kivette a szabiját. Jó, menjünk le csütörtökön. Legfeljebb este sörözünk az udvaron. A bringázás meg mindenkinek megtetszett. Befér 3 kerékpár a kocsiba?
Na, itt kezdtem el vakarni a fejemet. Oké, nagy az autó. Azért vettük. De egyáltalán nem számítottam arra, hogy rögtön az elején, minden előzetes tapasztalat nélkül fullra pakoljuk. És amikor azt mondom, hogy fullra, akkor nem viccelek. Az autó csomagtere 2 köbméter, a terhelhetősége 1000 kg. Na, ez mind megvolt. A tetőn négy kajak. Hátul három kerékpár és a cuccok. Plusz öt ember.
Aztán jött az időjárás és azt mondta, hogy fogjátok meg egy kicsit a söröm.
Előkészületek
Munkahely. Kellemetlen ügyfélnél három projekt csúszott össze a Pünkösd előtti héten, plusz beerősítettek üzemeltetés-támogatásban is. Nekem pedig meg kellett oldanom a teljes pakolást, mert a héten Nej minden nap este tíz után ért haza. Innen szép… nem győzni, egyszerűen csak túlélni.
Kedd délután felraktam a négy kajakot a kocsi tetejére. Csak a lekötözés volt 2 óra.
Szerdán összepakoltam mindent, majd este nagy lendülettel betoltam a cucchegyet a kocsiba. Bringákkal együtt.
Csütörtökön hajnal hatkor elmentem bevásárolni. Kajakokkal a tetőn. Utána tankolni. Szintén a kajakokkal.
Ebéd után összegyűlt mindenki. Indulhattunk.
Egerben kiültünk a teraszra. Eleredt az eső. Öcsém szerkesztett valami ernyőféleséget, így csak kicsit áztunk el. Majd folytattuk a tevékenységet a dühöngőben, de nem túl sokáig. Lesz még idő. Lesz még eső. Lesz még sör.
Eger, majd Tiszafüred
2020.05.28; péntek
Reggel masszív eső fogadott. Olyan szeles, csapkodós. Aztán ki is tartott jó sokáig. A csajok letettek a bringázásról. Éljenéljen, jól megautóztattuk a kerékpárokat. Hogy mégis legyen azért valami, délután egykor, amikor elállt az eső, azért toltam egy húsz kilométeres kört. Igaz, nem nosztalgiáztam annyit, de majd utólag rámondom a videóra. Viszont megcsináltam a Diófakút utcát, ha mond ez valakinek valamit.
Pakolás. Ez volt a hét szava.
Két kerékpár le a pincébe (ehhez ki kellett pakolni hátulról mindent), majd Dóra és a sógornőm bringája be, cuccok be. Öcsém kitalálta, hogy korábban jön vissza, így külön autóval jött le estefelé.
Megérkeztünk. Bepakoltunk, berendezkedtünk. Majd kiültünk a hidegbe. Sörözni.
Szerencsére a recepción kértünk tűzifát, oda is borítottak egy adagot.
Gyufa.
Az nincs.
Amíg szivaroztam, ez nem volt gond. Most viszont nincs nyitva semmi. A recepción sincs. Végül a kemping éttermének a konyhájából kaptuk meg este tízkor a gázgyújtót, azzal a szigorú ígérettel, hogy reggel nyolcra visszavisszük.
A szomszéd faházban egy csomó fiatal srác. Hmm. Ha bulizni jöttek, akkor vidám estéink lesznek.
Meglepően jól bírtuk a hideget. Fél tizenegykor gyújtottam csak be, aztán öcsémmel elnosztalgiáztunk sör mellett erről-arról. Mocskosul öregek lettünk, elmondhatatlan mennyiségű emlék gyűlt már fel mindkettőnkben. Ki is tartottunk fél egyig.
Kajakozás
2020.05.29; szombat
Kegyetlen ébresztő, hajnali hétkor. Ami így utólag már feleslegesnek tűnik, hiszen végül 11-kor indultunk csak el. Persze, ha azt nézem, hogy későbbi ébredéssel még később indultunk volna neki, lehet, hogy még így volt jó.
Lassan csordogáló reggeli. Tüske. Kolbász. Sör. Szalámi. Retek, paprika. Mustár. Kávé.
Kiterülés.
Végül kicuccoltunk.
Öcsém és sógornőm abszolút kezdők. Oktatás a parton.
Ez az evező.
Az a víz.
Az a jó, ha az előbbi van az utóbbiban. Fordítva már gáz.
Osztozkodás. Öcsém lenyúlta a legdurvább evezőt, a Kajner péklapátot. Hajrá.
Még csak az első izgéseknél, mozgásoknál jártunk, amikor megjelent hátulról egy motorcsónak. Ott, ahol nem lehetett volna szabad lennie. De ez errefelé senkit nem zavar. A hatóság kiteszi a táblát, mert muszáj. Ellenőrizni viszont nem ellenőriz senki. Na mindegy, kimozogtuk. Jó bemelegítés volt. Megjegyzem, kellett is, mert utána fürtökben jöttek a motorcsónakok. Nem viccelek, ötösével. Volt, hogy az öblítőcsatornák zsilipjeinél 5-10 percet ácsingóztunk, mire elfogytak a motorosok.
Jó, persze, háromnapos ünnep, most engedték szabadon az embereket, az időjárás is még olyan elviselhető volt, nincs itt semmi meglepetés.
Áteveztünk a Tiszán, beletekeregtünk a Tekergőbe, aztán vissza, majd Örvényi Morotva és Tiszafüred. Elmondva nem sok, de a kezdő csapat máshogy gondolta. Kikötés után közölték, hogy köszönik szépen, nekik ez a 10 kilométeres bevezető túra pont elég volt az élményből, a holnapi 25 kilométeres túrát inkább kihagynák. Majd mennek a lányommal.
Ja, róla meg teljesen elfelejtkeztem. A csajszi még kijött az induláshoz fényképezgetni, utána bringára ült és elviharzott a tiszacsegei Halászcsárdához. Oda-vissza 68 kilométer. Mit meg nem tesz az ember egy minőségi halizéért.
Aztán megint pakolás. Felraktuk a kocsi tetejére a két nehéz kajakot, amíg én kötözgettem, a többiek bevitték a két könnyűt, aztán én is bepöfögtem az autóval.
Sör.
Öcsémék kitalálták, hogy bérelnek egy bringát a meglévő kettő mellé, majd vasárnap körbetekerik a tavat. Nem hangzott túl jól. Szoktak ilyesmit csinálni, általában kétszámjegyű sör mellett. Mi viszont átvariáltuk a napot. Ha ketten megyünk, akkor vállalhatunk keményebb túrát is.
Gyufa persze most sem volt, este megint átsétáltam a konyhába a gázgyújtóért.
De ez is milyen már. Júniusban még be kell gyújtani estére.
Megjöttek a másik oldalra is a szomszédok. A Kellemetlen Család. Hangosak. Mondjuk úgy, hogy egyszerűek. A nő fejhangon visítva röhög. Mindenen. A gyerek reggel is, este is beindítja a quadot és brummogtatja. Ordít az igénytelen zene. És mi a fiataloktól tartottunk. Akik tök csendben beszélgetnek.
Öcsém ki is hozott egy jbl-t, hogy legalább a teraszunkon elnyomjuk Kellemetlenéket.
Tökvakarás
2020.05.30; vasárnap
Megint korai kelés. Mert komolyan gondoltuk.
Elképesztően pocsék idő. Hideg, erős szél, a sötétszürke felhők lejöttek a fák tetejéig. Reggeli, pakolászás.
Aztán tíz óra körül keményen megmarkoltuk a két könnyű kajakot és lecipeltük a partra.
Ha lehet ilyet mondani, a szél még durvábban, eszeveszetten tombolt. A horgászok viharkabátban, múmiaként behúzott kapucnikkal ácsorogtak a parton.
Ja, közben eleredt az eső. Oldalról. Mert a szél belecsapta a képünkbe.
Mindegy. Megyünk. Apró záporokat mondott a meteorológia, ez is el fog állni.
Nej ekkor vette észre, hogy elfelejtett cipőt cserélni. Visszament. Én meg ott maradtam egyedül a parton. Az itéletidőben.
– Na, itt vannak a kemény legények! – hozta felém a szél, ahogy az egyik horgász odaszólt a másiknak.
Nem tetszett. Nagyon nem tetszett az egész. A túrát már átterveztük, rövidebb lesz, megyünk be a fák alatti csatornákba, csak éppen addig 1-1.5 órát kell evezni odakint a Tiszán. Felfelé. Ilyen időben. A hátam közepére sem kivántam.
Mire Nej visszaért, már döntöttem. Túlságosan őt sem kellett győzködnöm. Megfogtuk a kajakokat és a kemény legények visszacipekedtek a kempingbe.
Ott éppen Öcsém döntötte el, hogy akkor ő inkább most megy haza.
Mi, a maradók, meg beszorultunk a házba. Az apró kis zápor meg csak nem akart elállni. Időkép, radar. Ember, ennyi esőfelhő nincs. És mindegyik itt vonul el a Tisza-tó felett. Meg itt sárgul, itt vörösödik be.
Délig vakarózás. Feküdtem az ágyban, néztem a plafont. Időnként elbóbiskoltam, álmomban csöngettem egy picit.
11 körül lányom és sógornőm besokalltak, elegük lett a tespedésből: azt mondták, hogy ha máshová nem is, de a Stég nevű szórakozóegységbe elbringáznak. Éppen esőszünet volt. Tíz percig. De elindultak. Onnantól ketten tespedtünk. Pünkösd vasárnap. Semmi nincs nyitva. A strandot szétverték, az összes büfé zárva. Délben jött az sms a lányomtól, hogy mégiscsak nekivágnak a körnek, majd este jönnek. Jobb híján mi is elindultunk a Stégbe, szemerkélő esőben. Eszünk valamit, meg iszunk.
Egykor elállt az eső. De félóra múlva már megint szakadt. Nyomasztóan szürke, hideg, szeles, esős nap. Egy olyan helyen, olyan időben, amikor nem lehet semmit sem csinálni.
Kajáltunk. Nem volt jó. Visszasétáltunk. Az sem.
Az eső már nem esett, csak szitált. De az erős szélben ez is elég kellemetlen volt.
Megint bedőltem az ágyba. A mobiltelcsin mindig van olvasnivaló, most is azt vettem elő. Olvasgattam. Bóbiskolgattam. Meg morogtam. Olyan kevés minőségi időnk van kajakozni, most meg itt vagyunk a kedvenc kajakos terepemen, itt vannak a kajakok, mi meg beszorultunk a faházba. Amikor már holnap is koranyári idő lesz, ideális a kajakozáshoz. Nekünk viszont haza kell mennünk.
Nem ilyen időt érdemeltünk Pünkösdre.
Késő délután megjöttek a csajok. Még unatkozgattunk estig. Alig vártam, hogy begyújthassak és utána magamra húzhassam a hálózsákot és eltegyem magam holnapra. Nagyon elegem volt már ebből a napból.
Ja, nem mondtam. Délután leszedtem a két nehéz kajakot, majd felpakoltam mind a négyet és lekötözgettem. 3,5 óra üde szórakozás.
Haza
2020.06.01; hétfő
Most az egyszer nem keltünk korán. Kényelmes reggeli. Utána pakolás. Mindent össze, majd mindent bele az autóba. A bringákkal együtt.
Fizetés.
– Látom, vannak változások – mondtam a recepción a fiatalembernek.
– Mire gondol?
– Egy csomó apróságra.
– Jobb lett vagy rosszabb?
– Jobb. Határozottan jobb.
– Óh, köszönjük.
– Meg ahogy látom, a személyzet is le lett cserélve.
– Igen?
– Úgy értem, Misi szegény meghalt és Katit sem látom sehol.
– Misi… ő az apukám volt.
– Óh.
– Kati pedig még bizonytalan. Nem tudjuk, hogy lesz-e.
– Hát, valahogy majd kialakul. Csak így tovább.
– Köszönjük. Viszontlátásra.
– Viszontlátásra.
Elkocogtunk Egerig. Nem hiszed el. Megint pakoltam. Megint mindent ki hátulról, sógornőm bringája a garázsba, a mi bringánk ki a garázsból, be a kocsiba, aztán visszapakolni minden cuccot hátulra. Mire ezzel végeztem, sógornőm is összerittyentett egy gyors ebédet. Kaja a teraszon. A fiatalság próbált regenerálódni.
A fiam és öcsém fia között másfél nap korkülönbség van. Mindketten május végén születtek. Öcsém fia pedig kihasználta, hogy a szülők távol voltak. Kifejezetten lassan közelítettük meg hétfőn a házat, nem tudtuk, melyik szomszéd fog az utcában ránk lőni.
Aztán végül kávé, majd érzékeny búcsú. A lekvár persze nincs elfelejtve, hamarosan újra itt, újra veletek, sör legyen. Meg egészség.
Az M3-ason már látszott, hogy ez volt az első lehetőség a pestieknek, hogy kiszabaduljanak. Óriási tömeg. Végig azon szurkoltam, hogy ne legyen sehol semmilyen koccanás. Nem volt. Késő délután értünk haza. Mit tippelsz? Igen, pakoltunk. Leszedtük a kajakokat. Becipeltük. Behordtunk a kocsiból is mindent. Bringák a helyükre, minden más csak a nappali közepére. Majd. Valamikor.
Mondjuk, nem mostanában. Három nap múlva jön a következő kajaktúra.
Recent Comments