Month: March 2020

A korábbi írásból is látszott, hogy nem vagyok az, aki bezárkózik a szekrénybe és csak az ajtó alatt bedugott pizzákon él. Ha nagyon muszáj, elhagyom a lakást. Vannak alapvető szabályok odakint, azokat be kell tartani: kerülni a tömeget, két méternél jobban senkit sem megközelíteni, ahol van, használni a kézfertőtlenítő szmörtyiket, hazaérkezéskor kezet/arcot mosni. Ehhez képest…
Auchan. Venni akartam péksüteményt. Előttem nénike, kézzel tapogatta végig a túrósbatyukat. Bakker. Oké, innentől csak zacskós kenyér lesz. Vagy pirítós.
Erdő. Háromnaponta kijárok futni. Az erdő nagy, még ha találkozok is valakivel, gyorsan elfutok mellette. A tisztáson szoktak gyűlni a kutyások. Ideális hely, a kutyák kergetik egymást, a gazdik meg addig félrehúzódva beszélgethetnek. De ember, most is! Csoportbaverődve álldogállnak a fa alatt öten-hatan, közel egymáshoz. Ki tudja, mennyi ideig.
Aztán a futópályán sétált velem szembe egy hapsi. Vörös arc, vörös orr, szipogás. Na, ez azért már kiverte a biztosítékot. Még csak kutya sem volt nála, egyszerűen csak kiment sétálni.
Ez mind felelőtlenség. Az emberekben egyszerűen nincs meg még eléggé a veszélyérzet. Miközben láthatjuk, hogy mindez hová vezet: Olaszországban, Spanyolországban is az emberek csak akkor kaptak észbe, amikor már késő volt. Nézzük meg, hogy mi van most ott.
A rossz hír, hogy itt is az lesz. Már most későn van.
Nem megyek végig a már múltkor is belinkelt matekon, csak úgy nagyjából. Ha most van 10 halott, az azt jelenti, hogy két héttel ezelőtt lehetett olyan 3-500 ismert fertőzött. Figyelembevéve, hogy csak laza, önkéntes karantén van, szűrés nuku, védőfelszerelés nuku, hamis biztonságérzet viszont ezerrel, akkor mára olyan 10-15000 ismert fertőzött lenne (ha lenne elegendő szűrés) és a rejtőzködőkkel együtt összességében 20-25000 fertőzött. A görbe ugyanis egészen addig exponenciális, amíg lazák a szabályok.

Mi a hivatalos adat? 261 fertőzött. Na, ez az, ami vérlázító felelőtlenség. Ez konkrétan emberek százainak értelmetlen meggyilkolása.

Nem akarok sokat rugózni a témán, belátható, hogy nem mi vagyunk a bokréta Isten pörge kalapján, nem vagyunk kivételezettek, a vírus nálunk is ugyanúgy működik, mint máshol. Sem az egészségügyünk nem annyira acélos, sem a hozzáállásunk. Mégis toronymagasan nálunk a legjobbak a statisztikák.

Na jó, Nepálban még jobb. Ott nulla a fertőzöttek száma. Igaz, nulla volt az elvégzett tesztek száma is.

Nem ismerős? Mert nekem egyből a kínai modell jutott eszembe. Amiről nem beszélünk, az nincs. Nálunk annyiból változott a helyzet, hogy csak egy kicsit beszélünk róla, így csak egy kicsit van.
Csak az a baj, hogy az emberek jelentős része nem gondolkodásra használja az agyát. Szomorú, nem szomorú, így vagyunk összerakva. Éppen nemrég olvastam, hogy az emberiség soktízezeréves történetében végig az érzelmek vezérelték a döntéseket, a logika csak párszáz éve jelentkezett be.
Emiatt óriási a felelőssége minden állam kormányának. Ha az embereknek maguktól nem esik le, akkor a fejükbe kell verni, hogy nagy a baj. Azt, hogy nagy a baj, már régóta lehet tudni: szerencsére nem nálunk csapott le először a vírus. Ehhez képest mit ver fejünkbe a hőn szeretett kormányunk? Soros, migránsok.

És még csak nem is értem, miért? Hiszen semmibe sem kerülne határozottan fellépnie. Ehhez képest az iskolabezárásokat is úgy kellett beleverni Orbánba, magától azt sem akarta. Tippelgetni nyilván tudok, de ezek már tényleg csak tippek. Nálam az vezet, hogy először azért akarja elbagatellizálni az egészet, hogy ne legyen akkora felháborodás, amikor a saját politikai pecsenyéjét sütögeti a vészhelyzet kezelése helyett és amikor már kinyírt mindenkit és százezer évre bebetonozta magát, majd akkor lép fel határozottan. Csak hát… amíg hamis biztonságban hagyjuk az embereket, addig egy kicsit jobban halnak. Utána meg nagyon. Ha tényleg ez van – és hangsúlyozom, hogy mindez szerintem és mindez feltételezés – akkor ebből a szempontból tényleg dühítő az ellenzék időhúzása, hiszen ha hagyták volna, hogy egyből királlyá koronázza magát, akkor máris indulhatna a vírus elleni harc.
Na mindegy, már megint túl sokat töprengek hülyeségeken, megyek is vissza körmöt reszelgetni.

Eléggé szottyadt hangulatban hallgattam meló közben Lou Reed-et. Aztán a Pale Blue Eyes-nál elengedtem egy kicsit a billentyűzetet. Hátradőltem. Lou áradozik első szerelme halványkék szeméről. Hogy az mennyi mindent jelentett neki.
Lou Reed már halott. Valószínűleg az első szerelem, Shelley Albin is. Az meg teljesen esetleges, hogy éppen hogyan álltak össze a molekulák és lett éppen halványkék az a szem. Eltűntek mind. Az érzéseikkel együtt.
Olyan… olyan jelentéktelen az egész… pedig valamikor mennyi mindent jelenthetett nekik.

Fun fact:
A csaj szeme valójában mogyoróbarna volt. Csak Lou rosszul emlékezett.

Olvasgatom a neten, gyakorlatilag mindenfelé, amerre járkálok, hogy jaj, milyen jó, itt a nagy világvégében egy kis pihenés, egy kis otthonlevés, egy kis magunkkal foglalkozás. Ha már úgyis be vagyunk zárva.

Megjegyzem, ez sajnos csak kegyelmi állapot. Az elején járunk és rengeteg ember van, aki már megfertőződött, csak még nem mutatta be a lapjait. Ha össze akarod rakni a matekot, akkor a mostani nyolc kilenc halott olyan tízezres jelenlegi fertőzöttségre utalhat. Csak ugye nincsenek vizsgálatok, ergo nincs statisztika sem. Amikor pedig nyilvánvalóvá válik a helyzet, ezerszer nyomasztóbb lesz a négy fal közé zárva élni.

Na mindegy, egy szavam sincs, élvezzétek, amíg lehet. Csak nekem máshogy alakulnak a dolgaim. Lassan tíz éve dolgozok itthonról, és ez az egész átalakulás inkább megterhelő számomra. Nem tragédia, inkább apróságok. Például mostantól két emberre főzök ebédet. Mert Nej egész nap dzsabberol meg tervrajzokat böngész. Én meg nem sétálhatok át pucéran a fürdőszobából a hálószobába. Nyilván az én munkám sem lett kevesebb, hiszen már kialakult az itthonról dolgozós rutin, ugyanúgy kapom a terhelést, mint korábban. Sőt, egy kicsit még többet is. Egy kicsit vacakabb melókkal. És hogy kimaxoljam az érzést, február utolsó napjaiban vettem/vetettem egy autót Hamburgban, kint is volt egy rahedli ügyintézés, aztán itthon is, gyakorlatilag folyamatosan versenyt futottam a lassan-lassan becsukódó hivatali ablakokkal, de egy őrült rohanással az utolsó pillanatban mindig sikerült még betolnom/betolnunk a papírokat és valami felfoghatatlan csodaként mindenhol rá is ütötték a bélyegzőket, pedig már nem kellett volna, de legyintettek és mégis. Mindezt úgy, hogy február végén Németország már fertőzött volt és mi sem maradtunk le olyan sokkal. Aztán tegnap délután behúztam az utolsó lépést is, ugyan a szervízben az ügyintézők már rendesen köhögtek, de most itt van, teljes értékűen használható a gép, legális. Igaz, a forgalmiját elbaltázták, de jelen helyzetben esélyem sincs, hogy kijavíttassam. Szerencsére a rendőrt sem érdekli. És akkor már csak a régi autót kell még szervízbe cipelnem (nem sikerült, a szervíz már bezárt), meg a bringákat, mert Nej bringája mikor romoljon el, ha nem most (az se sikerült, az a szervíz is bezárt). Hülye dolog, de ebből a helyzetből bármi lehet, nem szeretnék autó/bringa nélkül maradni, illetve ha már így alakult, az sem lenne baj, ha a fiam is megkapná a beígért régi verdát. És akkor még nem is beszéltem arról, ami jelenleg a legjobban aggaszt, hogy a lányom szállodája, ahol Amerikában dolgozott, bezárt, a csajszi utcára került, használható egészségbiztosítása nincs, fizetése hasonlóképpen, hamarosan haza fogják zavarni, csak éppen alig jönnek gépek Európába, közvetlen gépe nincs, a franciákhoz/angolokhoz/németekhez/hollandokhoz meg csak rezidenst engednek be, szóval fogalmunk sincs, hogyan fogja a gyerek ezt az egészet épp bőrrel megúszni, de ezerrel szurkolunk neki. Ehhez képest a tető… a március eleji szélviharok leszedtek néhány palát, na az úgy is fog maradni, mert olyan helyen van, ahová én ki nem mászok, két paláért meg semmilyen mesterember nem fog kivonulni a jelenlegi helyzetben. Legfeljebb lavórozunk. A kocsi miatt a fészert is át kell alakítanom, de megint szerencsém volt, Nej reggel szúrta ki, hogy bezár az IKEA, mit mondjak, élmény volt, tömegben nyomulni a félig már szétvert áruházban, volt egy kis jövőt-előre-vetítő hangulata az egésznek. De az is meglett. Komolyan, ahhoz képest, hogy hetekig csak az erdei futás kedvéért szoktam kimozdulni a lakásból, most, amikor nem lett volna szabad, most töltöttem a napjaim nagy részét boltokban, hivatalokban.
Ha ezt megúszom…

Szóval őrület. Rohanás, idegeskedés. Amikor itthon kellene ücsörögnöm, relaxálnom és várnom, amíg átvonul felettünk ez a rémálom.

Persze… lehetett volna rosszabb is. Tavaly ilyenkor négyen utaztunk Amerikába és egy hétre le lett szervezve minden. Na, azt mind elbuktuk volna. Idén pedig, megcsömörölve minden tömegturizmustól, direkte nem vettünk előre semmilyen repülőjegyet, nem foglaltunk előre semmilyen szállást, pedig máskor ilyenkor már őszig le volt foglalva, meg volt véve minden. Na, ez legalább bejött. Igaz, az, hogy majd az új kisbusszal szabadon csavargunk, az nem annyira, de pislákol még bennem az optimizmus. 1-2 hónap múlva várhatóan enyhül ez az irdatlan bezárkózás, talán meg lehet már mozdulni. Talán.

Egy időben – még ha csak utalás jelleggel is – fogalmaztam meg kritikákat itt a blogon az országos politikával kapcsolatban. Aztán feladtam. Az egészből értelmetlen hangerőháború lett, papagájkommandókkal, gibbonhadseregekkel. Ma a közéleti írások – néhány kivételtől eltekintve – sározások, karaktergyilkolások. Természetesen véleményem van, de ez egy én-blog, egy publikus napló, nem pedig közéleti szócső.

Most jött el az idő, hogy kivételt tegyek.

Pontosan tisztában vagyok vele, hogy Orbán Viktor – legkésőbb 8 nap múlva – korlátlan hatalmú és korlátlan idejű diktatúrát fog bevezetni, hivatalosan is díszletté silányítva az eddig sem túl acélos országgyűlést és a választásokat. Azzal is tisztában vagyok, hogy jelenleg nem tehetünk ellene semmit. Ekkora járvány idején az utcára sem lehet vonulni, a kritikus pontokat pedig már megszállta a hadsereg.

Egy valamit tehetek, még ha jelentéktelen apróságnak tűnik is: még előtte kijelentem, hogy ellenzem. Hogy a hazaárulás legmagasabb fokozatának tartom, ha valaki egy emberek tízezreinek életét fenyegető járványrohamot alkotmányellenesen arra használ fel, hogy korlátlan hatalomhoz jusson. Ezt úgy hívják, hogy puccs. Hitler pontosan így jutott korlátlan hatalomhoz 1933. március 23-án.

A részleteket nem bontom ki, aki olvas még kritikus sajtót, az pontosan tudja, miről van szó.

PS.
Bátor vagyok, mi? Még lehet ilyesmiket irkálni. Még 8 napig.