Így valahogy

Ha már beragadtunk a házba, gondoltam, belevágok a többéves restanciám felszámolásába: felrobbantom a fészert és a padlást, kiszórok mindent, amit csak a ‘jó lesz ez még valamire’ elv alapján őrizgetek; polcok, polcrendszerek fognak megszületni, kisdobozok, nagydobozok, magas dobozok, szortimentek, ah.
Ehhez képest az IKEÁ-ba már csak az utolsó pillanatban jutottam be, gyakorlatilag nylonfolyosókon bolyongtam overallos szakikkal körbevéve. Végül megvettem a polcokat, mindegyik dobozból vettem két darabot, hogy meglegyen a méret. Aztán ha összerakom, akkor majd kiderül, mennyi is lesz a vége és megrendelem online. Mert az még működik.
Nos, elég vérszegényen.
A dobozokat kiválasztottam. Négy fajta, összesen 50 darab. Nem kispálya. Soroksári áruház. Az önline kosár szépen mutatta is, hogy mindegyik doboz készleten van, sőt, kedvesen mellérakta azt is, mekkora a készlet. Jó nagy. Ezek olyan egyszerűke műanyag dobozok, gondolom, tele van velük a raktár.
Hogyan akarom átvenni? Na, ez a mocsár. Elsőre azt mondtam, hogy az áruház átvételi pontjában. Elvileg működik. Hibaüzenet. Valami olyasmit írt, hogy nincs rá allokált kapacitás. Oké, akkor házhozszállítás. Bekérte az irányítószámomat. Beírtam. Erre közölte, hogy bocs, de oda nem szállítunk.
Itt azért leesett az állam. Három kilométerre lakunk a kiválasztott áruháztól. Ez most mi a fene?
Nyomkodtam szorgalmasan az áruházi átvétel gombot, de folyamatosan jött a hibaüzenet.
Jól nézünk ki. Azt el tudtam volna fogadni, ha azt mondják, hogy 2-3 hét múlva kapom meg… de ember, fel sem tudom adni a rendelést. Nyilván hétfőn felhívhatnám őket telefonon, de van egy olyan sejtésem, hogy egész nap foglalt lesz a vonal.
– Írd be Barna irányítószámát! – javasolta Nej.
Beírtam. És oda szállítanak. Egyszer lemértem, 2200 méterre lakik tőlünk. De ezek szerint az már a cilvilizáció, mi meg még a barbárok.
Jó. Felhívtam a srácot. Tud fogadni ötven darab műanyag dobozt? Tud.
Mehetünk tovább. A szoftver átnézte a kosarat, majd közölte, hogy a négyfajta dobozból kettő egyáltalán nincs. Akarok továbbmenni? Akar a hóhér. Vissza a vásárláshoz. Dobozok ki a kosárból, vissza a kosárba, jól megmozgattam a rendszert. Továbbra is azt mutatta, hogy a soroksári üzletben van bőven készlet mindenből. Kicsekkolás. Fiam irányítószáma. Megint csak kétféle doboz van.
Hát, jó. Az is több, mint a semmi. Megrendeltem. Egy hét múlva érkezik. A fiamhoz.

Dühönghetnék. De semmi értelme. Ha jobban belegondolunk, mindenre létezhet logikus magyarázat. Valószínűleg csak egyetlen áruházból szállítanak és az jó eséllyel Budaőrs. Onnan már elképzelhető, hogy mi messze lakunk, Barna meg még nem. Az, hogy fagy, fagyogat a program, szomorú, de hihető. Nyilván nem ekkora terhelésre méretezték. És az is simán elképzelhető, hogy a raktári készlet az összes áruház készletét mutatja, a hiányzó kétfajta dobozból meg lehet, hogy csak olyan áruházban vannak darabok, mely áruház semmilyen formában nincs nyitva.

Szóval nem, nem morgok. Ez az írás sem az a blogon megszokott irónia. Minek? Ez van. Hülye vírus.

Amitől úgy megszédültem, hogy még a lélegzetem is elállt, az az volt, amikor belegondoltam, mikor kapom meg a hiányzó dobozkáimat. Mikor áll helyre az élet? Az az élet, amelyben jelenleg nem tudok műanyagdobozt venni, nem tudok Nej születésnapjára pulzusmérő karpántot venni, nem fognak megérkezni az egyébként időben megrendelt növényeim, nem veszi be a régi autót a szervíz, mert bizonytalan ideig bezárt, nem tudom elvinni Nej bringáját a szervízbe, mert az is, és halvány gőzöm sincs hogy kapok-e tetőcsomagtartót és kajaktartót az új autóra. Mikor lesz az, hogy besétálok egy zsúfolt sörözőbe inni egy sört? Hogy bemegyek a tóba fürödni, akkor is, ha a közelemben mások is úszkálnak? Hogy fel merek szállni a metróra? El merek menni az orvoshoz, a fogorvoshoz rutinvizsgálatra?
Azt mondják, a vírus júniusra ér a csúcspontra. Azaz olyan augusztus környékén várható, hogy szépen lassan visszaindul az élet. De addigra többet pusztít az agyunkban, mint egy M1 Híradó.

5 Comments

  1. A szervízek bezárása számomra teljesen érthetetlen. Minimális kapcsolat szükséges (a hibajelenségeket telefonon is el tudom mondani), alkatrészre tudnék várni, mégse fogadják, pár nappal a 15 órás korlátozás bevezetése után bezártak itt is. Pedig ha a válság miatt elnapolom az új vásárlását, még inkább rászorulok, hogy megjavítsák a régit…

  2. “Mikor áll helyre az élet?”

    Amit hiányolsz, az egy pazarló és fenntarthatatlan élet, talán jobb is, ha sohasem áll úgy vissza, ahogy előtte volt. Sőt még te is szerettél viccelődni a mindenfelé előforduló first-world problem eseteken, és ha elolvasod, amiket írtál.. hát egy része egyszerűen csak kényelmi kérdés.

  3. A kérdés az, hogy mennyire fog egyáltalán visszaállni a régi élet! Nagyon sok minden fog megszűnni. Miközben, mint mindig, ennek is lesznek nyertesei. Az Amazon pl. azt írta, hogy 100.000 embert akarnak azonnal felvenni…

    A szerviznél más kockázatok is vannak. A tanulmányok szerint a vírus a műanyagon akár 9 napig is megmaradhat (bár más tanulmányok szerint meg max 4 óráig). Lehet, hogy nem találkozol az emberrel, de pl. a kocsi tele lehet vírussal…
    Persze meg lehet ezt szervezni, hogy az ügyfél leparkol, aztán 10 napig senki még a kocsi közelébe sem megy…
    Másik irányból nézve viszont nem tudjuk, meddig tart. És hogy kitart-e a pénzünk a végéig. Én most csak olyanra költök, amire mindenképpen muszáj.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading