Vétkes felelőtlenség

A korábbi írásból is látszott, hogy nem vagyok az, aki bezárkózik a szekrénybe és csak az ajtó alatt bedugott pizzákon él. Ha nagyon muszáj, elhagyom a lakást. Vannak alapvető szabályok odakint, azokat be kell tartani: kerülni a tömeget, két méternél jobban senkit sem megközelíteni, ahol van, használni a kézfertőtlenítő szmörtyiket, hazaérkezéskor kezet/arcot mosni. Ehhez képest…
Auchan. Venni akartam péksüteményt. Előttem nénike, kézzel tapogatta végig a túrósbatyukat. Bakker. Oké, innentől csak zacskós kenyér lesz. Vagy pirítós.
Erdő. Háromnaponta kijárok futni. Az erdő nagy, még ha találkozok is valakivel, gyorsan elfutok mellette. A tisztáson szoktak gyűlni a kutyások. Ideális hely, a kutyák kergetik egymást, a gazdik meg addig félrehúzódva beszélgethetnek. De ember, most is! Csoportbaverődve álldogállnak a fa alatt öten-hatan, közel egymáshoz. Ki tudja, mennyi ideig.
Aztán a futópályán sétált velem szembe egy hapsi. Vörös arc, vörös orr, szipogás. Na, ez azért már kiverte a biztosítékot. Még csak kutya sem volt nála, egyszerűen csak kiment sétálni.
Ez mind felelőtlenség. Az emberekben egyszerűen nincs meg még eléggé a veszélyérzet. Miközben láthatjuk, hogy mindez hová vezet: Olaszországban, Spanyolországban is az emberek csak akkor kaptak észbe, amikor már késő volt. Nézzük meg, hogy mi van most ott.
A rossz hír, hogy itt is az lesz. Már most későn van.
Nem megyek végig a már múltkor is belinkelt matekon, csak úgy nagyjából. Ha most van 10 halott, az azt jelenti, hogy két héttel ezelőtt lehetett olyan 3-500 ismert fertőzött. Figyelembevéve, hogy csak laza, önkéntes karantén van, szűrés nuku, védőfelszerelés nuku, hamis biztonságérzet viszont ezerrel, akkor mára olyan 10-15000 ismert fertőzött lenne (ha lenne elegendő szűrés) és a rejtőzködőkkel együtt összességében 20-25000 fertőzött. A görbe ugyanis egészen addig exponenciális, amíg lazák a szabályok.

Mi a hivatalos adat? 261 fertőzött. Na, ez az, ami vérlázító felelőtlenség. Ez konkrétan emberek százainak értelmetlen meggyilkolása.

Nem akarok sokat rugózni a témán, belátható, hogy nem mi vagyunk a bokréta Isten pörge kalapján, nem vagyunk kivételezettek, a vírus nálunk is ugyanúgy működik, mint máshol. Sem az egészségügyünk nem annyira acélos, sem a hozzáállásunk. Mégis toronymagasan nálunk a legjobbak a statisztikák.

Na jó, Nepálban még jobb. Ott nulla a fertőzöttek száma. Igaz, nulla volt az elvégzett tesztek száma is.

Nem ismerős? Mert nekem egyből a kínai modell jutott eszembe. Amiről nem beszélünk, az nincs. Nálunk annyiból változott a helyzet, hogy csak egy kicsit beszélünk róla, így csak egy kicsit van.
Csak az a baj, hogy az emberek jelentős része nem gondolkodásra használja az agyát. Szomorú, nem szomorú, így vagyunk összerakva. Éppen nemrég olvastam, hogy az emberiség soktízezeréves történetében végig az érzelmek vezérelték a döntéseket, a logika csak párszáz éve jelentkezett be.
Emiatt óriási a felelőssége minden állam kormányának. Ha az embereknek maguktól nem esik le, akkor a fejükbe kell verni, hogy nagy a baj. Azt, hogy nagy a baj, már régóta lehet tudni: szerencsére nem nálunk csapott le először a vírus. Ehhez képest mit ver fejünkbe a hőn szeretett kormányunk? Soros, migránsok.

És még csak nem is értem, miért? Hiszen semmibe sem kerülne határozottan fellépnie. Ehhez képest az iskolabezárásokat is úgy kellett beleverni Orbánba, magától azt sem akarta. Tippelgetni nyilván tudok, de ezek már tényleg csak tippek. Nálam az vezet, hogy először azért akarja elbagatellizálni az egészet, hogy ne legyen akkora felháborodás, amikor a saját politikai pecsenyéjét sütögeti a vészhelyzet kezelése helyett és amikor már kinyírt mindenkit és százezer évre bebetonozta magát, majd akkor lép fel határozottan. Csak hát… amíg hamis biztonságban hagyjuk az embereket, addig egy kicsit jobban halnak. Utána meg nagyon. Ha tényleg ez van – és hangsúlyozom, hogy mindez szerintem és mindez feltételezés – akkor ebből a szempontból tényleg dühítő az ellenzék időhúzása, hiszen ha hagyták volna, hogy egyből királlyá koronázza magát, akkor máris indulhatna a vírus elleni harc.
Na mindegy, már megint túl sokat töprengek hülyeségeken, megyek is vissza körmöt reszelgetni.

9 Comments

  1. Az első beteg megjelenéséhez képest a legtöbb országhoz képest nálunk zárták be az iskolákat legkorábban. Nálunk vezették be a határzárat legkorábban. Nálunk alakították ki az operatív törzset legkorábban.
    A tesztekből valamivel kevesebbet végeznek, mint sok sokkal gazdagabb országban, ez igaz. De a teszt nem gyógyszer. Orbán meg nem tervezi királlyá koronáztatni magát, mert a kétharmada demokratikusan is megvan, felesleges konfrontáció lenne csak a nyugattal.

  2. Nekem is ez jut eszembe minden alkalommal, amikor kinézek az ablakon és látom a lófráló embereket, akik csoportosan álldogálnak a trafik előtt és cseverésznek, mint mindig. Őszintén szólva kezd tele lenni a hócipőm azzal, hogy a nagy közös túlélésért én lemondok egy rakás dologról, ezek meg kiröhögnek, ha maszkos embert látnak…

    Bezárták az iskolákat, mert elkezdett buzogni a népharag. Hogy is volt a tv2 riportjában a hergelés? Pontosan nem idézem, de a lényeg annyi volt, hogy aki iskolabezárást csinál, az a nép ellensége – ciki volt, hogy az elvtárs nem kapta meg időben a Pravda javított kiadását, mert a főni már be is zárta, mire a híradó lement. Arról ne is beszéljünk, hogy “az ellenzék a vírus oldalán áll”

    Bevezették a határzárat – igen, mire már átrobogott rajtunk fél románia hazafelé, de még akkor is azt javasolta a határon a közeg, hogy ha kérdezik, ne mondja meg, honnan jött. Mellékesen a repcsik elég sokáig mentek, talán még most is

    Az operatív törzs legalább úgy néz ki, mintha csinálnának valamit, bár ott is volt olyan megszólalás, hogy minek annyit tesztelni – az tiszta burzsoá dolog, ha nem tudjuk, nem fáj, a fiatalok nyugodtan fertőzgessenek, és már mindenhol van védőszerelés. Aztán két héttel később: na, holnap már tényleg, becsszó ott lesz az, amiről füllentettünk és rémhírterjesztőnek kiáltottuk ki, aki kimondta, hogy nincs.

    A nyugat addig, amíg itt olcsón, hatalmas adókedvezménnyel használhat tömeges munkaerőt az összeszereléshez, nem szól bele. Eddig sem szóltak érdemben, mindegyik oldal megtalálja a kiskaput. Sokan tévesen valami messiásnak gondolják ,az egyik oldalról megmentőnek a másik oldalról ellenségnek. Pedig csak gazdasági szövetségesek, akik a saját pénztárcájukat figyelik. Igen, ehhez néha nem árt, ha valamekkora rend van – de az őskapitalizmusban is volt annyira rend, hogy pénz legyen, a gyerekek meg mehettek a bányába. Most még itt nem tartunk, de valahogy az a túlóratörvény is csak átment.

  3. “…valamivel kevesebbet végeznek,”
    Úgy a 5-10%-át mint egy normális országban.

    • “Andreas Gassen, az egészségbiztosítási pénztárak finanszírozásával működő rendelőkben dolgozó orvosok országos érdekképviseletének (Kassenärztliche Bundesvereinigung – KBV) képviseletében elmondta, hogy a szervezethez tartozó rendelőkben – vagyis a kórházakat, klinikákat nem számolva – március 9. óta 410 ezer koronavírus-tesztet végeztek el, míg például az Egyesült Királyságban hozzávetőleg 100 ezret. Folyamatosan növelik a kapacitásaikat, a KBV kötelékében működő intézmények jelenleg heti 250 ezer tesztet tudnak elvégezni, és ezt a számot valószínűleg 360 ezerig tudják emelni.”
      https://index.hu/kulfold/2020/03/26/nemetorszag_koronavirus_jarvany_spahn_husvet_intezkedesek/

      Az utolsó infóm szerint nálunk olyan 8500 tesztet végeztek el eddig. Összesen.

  4. Mélyen egyet kell értsek minden szavaddal. Sajnos.

  5. Ez se semmi:
    https://www.valaszonline.hu/2020/04/14/legeza-ors-koronavirus/

    “Ha ugyanis beteg lesz valaki és nem tesztelik, akkor az alap egészségügyi ellátásban nem mehet vizsgálatokra a védőfelszerelések hiánya miatt, a kiemelt kórházakba pedig nem mehet, hiszen nem azonosított COVID-19-es pozitív beteg. Az ördögi kör tehát bezárult, saját otthonunkban vagyunk esetleg halálra ítélve.
    Ezért nyomatékosan felhívom minden honfitársam figyelmét: ha a betegség tüneteit észleli magán, foggal-körömmel kényszerítse ki a rendszerből a tesztelés elvégzését és a további, szükséges orvosi vizsgálatokat!”

    “A rendszer a tesztelések elodázásával nemcsak a magyar embereket csapta be, tette súlyosan félrevezetővé a statisztikákat, de életünket is veszélyezteti. A védőfelszerelések hiányával pedig a hazát szolgáló egészségügyi dolgozók életét tették ki veszélynek.”

Leave a Reply to CsasZ Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading