A korábbi írás szerint éppen elmerültem Harari könyveiben. Igen, de ez így nem teljes. Szeretek rokon mondanivalójú könyveket egymás mellett olvasni. Most melléraktam Hamvas Béla Scientia Sacra háromkötetes művét, biológia szinten pedig David Attenborough három kötetét. Az Izmael már megvolt korábban. (Nem tetszett.)

Abban az időszakban, amikor a tengeri gerinctelenek kifejlődtek, valamikor 600-1000 millió évvel ezelőtt, a kontinensek eróziója következtében hatalmas iszap- és homoklerakódások keletkeztek a tengerfenéken a kontinensek közelében.

Egyikük, a Lingulella, amelyet nyelvkagylónak is neveznek, olyan utódok sorát indította el, amelyek gyakorlatilag változatlanul máig élnek – gyakran élő kövületnek is hívjuk őket.

A Lingulella valamivel nagyobb, Lingulának (csőrkagyló) nevezett leszármazottai ma is megtalálhatók, egyebek között Japán parti vízeiben, ahol beássák magukat a folyótorkollatok homokjába és iszapjába.
– David Attenborough: Élet a Földön –

Van mellette fénykép is. Vízben ázó, olyan ázalékféle apró lények, rendszerint egy kagylóra tapadó, hosszú, tekergőző farok. Ha látnék egy ilyet a tengerparton, arrébbhessegetném, aztán nem is foglalkoznék vele.

800 millió év. Fogtad? Az első Homo Sapiens valamikor 70000 évvel ezelőtt jelent meg. 800 millió év. Ötszáz évvel ezelőtt még oszmán-magyar csatározások voltak errefelé. Ha visszakeverednénk, nem is értenénk az akkori magyar nyelvet. Meg a környezetet sem. És akkor 800 millió év. Az a szerencsétlen Lingula meg még ma is itt van velünk, ugyanolyan formában, mint 800 millió évvel ezelőtt. Túlélve mindent.

Ilyenkor mindig felmerül bennem, hogy mit is gondolunk magunkról? Ja, a leghatékonyabb agyú élőlény. Aki már annyira okos, hogy nem is tartja magát állatnak. A természet koronája.
Tényleg?
Simán lehet, hogy hamarosan kinyírjuk magunkat. Meg sem érjük a százezredik szülinapunkat.

A Lingula meg csak legyint egyet. Ezek a hamariak csak úgy jönnek, mennek.

PS.
Ez is egy régi írás. Amikor elkövettem, még sehol sem volt a koronavírus. Nem az miatt pesszimista a befejezés. Hanem úgy általában.