Ali Baba és a negyven rabló

Ez a karácsony nem indult igazán jól. Elég régóta minden évben megegyezünk Nejjel, hogy nem veszünk egymásnak semmit. Ami jelentősen megnehezíti a megfelelő ajándék kiválasztását, hiszen elviekben nem vehetnénk semmit, a valóságban viszont hogyan néz már ki, hogy kapok valami jelentéktelen, de mégis rettenetesen jópofa, filléres ajándékot én meg nem vettem semmit, persze Nejnél vice-versa.
Végül ezt az izét választottam, de nyilván az utolsó pillanatban, Magyarországon nyilván nem kapható, az Amazonról meg már nem ér ide időben. Egyedül a fenti linken adtak olyan szállítási határidőt, hogy talán. Talán megjön.
Tulajdonképpen megjött. 23-án. Csak éppen nem voltam otthon. A posta meg legközelebb szilveszter előtt nyitott ki.
B terv. Nyakamba vettem a várost és végül vettem egy kisebb szatyornyi marhaságot. Valami csak bejön.

Ugorjunk.

Szilveszter után mentem el végül a postára átvenni ezt a Wacky Waving Inflatable Tube fickót. (A továbbiakban WWIT.) Hát… hümmögtem. Meg voltam győződve róla, hogy USB kábeles, vagy gombelemes, nos, ehhez képest 9V-os téglaelemről ment. Nyilván ilyesmi nincs itthon, sem eldobható, sem akkumulátoros, naná, hogy töltő sem.
AliExpress.
Szerencsére a kütyük ezerrel fejlődnek, ma már lehet ilyesmit is kapni. Legalább nem kell külön töltő hozzá. Rendeltem egyet, Nejt meg megvigasztaltam, hogy várjon türelemmel még egy hónapot.
30 nap múlva csengetett a postás. Ideadta a dobozkát. Kibontottam. Ez volt benne.
Hát, ez nagyon nem az, amit rendeltem. Habár… tulajdonképpen megörültem neki. Az utóbbi időben ugyanis sorra kopnak ki a ceruzaelemes eszközeink – jelenleg már csak egy van, a Garmin túraGPS – miközben nekem meg itt van 26 darab nagyon jó minőségű AA akksim. Egy ilyen cuccal powerbankká konvertálhatom az elemeket, powerbankból meg soha nincs elég. Szóval oké. Nyilván le kell zongoráznom a dolgot a kínaiakkal, de nem gond.
Írtam már, hogy a kütyük ezerrel fejlődnek? Nos, ennek megvan az árnyoldala is. Amire azt hittem, hogy ceruzaelem, az valójában nem az. Hanem 18650 jelű zseblámpaelem. Ez az izé ugyanolyan vastag, mint egy AA elem, csak 1 centivel hosszabb. Jelenleg csak és kizárólag zseblámpákba használhatók. Ja, meg powerbank-konverterbe. Fasza, nem? A régi AA elemek meg itt rohadnak meg a nyakamon.

Jó. Kezdjünk el levelezni. Ezt a két dolláros szart nyilván nem küldöm vissza, de mivel nekem értéktelen, úgy döntöttem, hogy részleges visszatérítést kérek, olyan 8 dollár értékben. Ez ugye 2400 forint. Nem egy nagy tétel, de mindenképpen végig akartam csinálni. Kíváncsi voltam, hogyan mennek a dolgok az Aliexpressnél. Mennyire számíthatok korrekt hozzáállásra, ha esetleg drágább cuccal fürdök be?

Az első rossz pont: borzalmas reklamálási felület. Nem igazán lehet tudni, mi mire vonatkozik, mi mit jelent. Eleve tipikus esetekből lehet választani, ha pont nincs olyan – nálam nem volt – akkor be kell hasalni valamit. Én konkrétan azt választottam, hogy a termék nem úgy néz ki, mint a fotón. Naná, hiszen teljesen más volt.
A kapott cuccról csináltam fényképeket, feltöltöttem. Megírtam azt is, hogy kérek vissza 8 dodót.

Első körben a kereskedő lepattintott. Hogy ők nem is árulnak ilyesmit. És lóf@szt a seggembe, nem pénzvisszatérítést.

Akinek esetleg nem ismert a rendszer: az Alibaba nem kereskedik. Ők egy integrátor jellegű szervezet, több millió kis kínai kereskedőcég van a név mögött.

Na most, természetesen árultak. Elutasítottam az ajánlatukat. Kösz, lóf@szból itthon is van elég. A felület továbbra is gáz volt, az elutasítás mellé már nem tudtam kommentelni. Kínomban az eredeti bejelentést módosítottam. Hogy kurvára nem érdekel, ki cseszte el, de valaki rossz csomagot küldött. Focizzák le. Nekem pedig vagy utalják vissza a 8 dollárt, vagy küldjék újra a cuccot.

Nejnek szóltam, hogy bocsi, de a WWIT egyelőre még nem fogja riszálni a seggét.

Vártam. Azt már korábban megtaláltam a feltételek között, hogy ha a kereskedő 3 napon belül nem reagál, akkor a visszatérítés automatikusan érvénybe lép.
Két nap után jött az értesítés, miszerint a konfliktus feloldhatatlan, belépett a kezelésbe az Aliexpress. Egy kicsit fényezték magukat, hogy ők mennyire fasza gyerekek, aztán megkérték, hogy várjunk, amíg döntenek ebben a nagy horderejű ügyben. Végül két nap után megszületett a döntés. Elmeszelték a céget, nekem pedig felajánlották, hogy vagy megtartom a cuccot és megkapom a 8 dollár visszatérítést, vagy visszaküldöm a terméket és megkapom a teljes befizetett összeget.
Na, ezt már elfogadtam. Az első pontot.

Öröm. Boldogság. Hejehuja.

Végre letisztult a terep és megrendelhetem azt a négy cuccot, melyeket közben összeraktam, benne persze az eredeti 9V-os akksival.

És ekkor jött az a nyomorult koronavírus.

4 Comments

  1. Hogy jön ide a vírus? Nem küldenek cuccokat Kínából?

Leave a Reply to hrongyorgy Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading