Civilization

Ezt az írást tényleg csak azok olvassák, akik ismerik a táblás játékot, de még azon belül is csak azok, akik függők.
A többiek nem fogják érteni. Vagy élvezni.
December 25-én 10.00 tájban ültünk le az asztalhoz. Csak a setup elvitt két órát, így gyakorlatilag délben kezdtünk el játszani.
Délután egykor feladtam a játékot.
Ritka ocsmány balszerencse volt. Miután felfordultak a térképek, kiderült, hogy a sarkomat három barbár falu zárja el a külvilágtól. Ami annyira nem baj, mert a barbár falvak leküzdésével értékes kincsekre lehet lelni, az én civilizációmnak meg volt egy olyan előnye, hogy barbár falvak elfoglalásakor extra kultúrapontokat kapok, melyek szerencsés esetben nagyot tudnak rúgni egy civilizáción, szóval minden adott volt, hogy már rögtön az elején erős startot vegyek.
Szorgalmasan neki is álltam. Folyamatosan támadtam a falvakat. Egy meglehetősen béna hadsereggel. Mely minden elpusztulás utáni újra felállításkor megint bénára sikeredett. (Erről nem tehettem, húzni kellett a lapokat.)
Első barbár csata. Gyenge hadsereggel. A barbárok közepesen erős sereget húztak. Nyertek.
Második barbár csata. Gyenge hadsereggel. A barbárok közepesen erős sereget húztak. Nyertek.
Harmadik barbár csata. Megint gyenge sereget húztam. A barbárok megint közepeset. Megint nyertek.
Vedd észre, a barbárok ekkor már a kilencedik húzáskor kaptak közepesen erős harcost. Gyengét egyszer sem. Én 6 húzásnál jártam, ebből mind a 6 gyenge harcos volt.
Jelzem, ha csak egyszer is közepes hadsereget húzok, nyerek. Ha a barbárok egyszer is gyenge hadsereget húznak, vesztenek. (Mindegyik csata döntetlen lett, csak hát ilyenkor a védekező nyer.)

Kész. Passz. A seregem teljesen lenullázódott, új várost pedig – a blokáddal körülvéve – nem tudtam alapítani. Legalább 3 ciklus kellett volna ahhoz, hogy egy újabb hadsereget állítsak össze, melynek esélye lett volna feltörni a blokádot. Persze semmi garancia nem volt arra, hogy az erősebb lesz. És ilyen hadseregből legalább három kellett volna. Az eredeti városom – a főváros – béna volt, mert a koncepciónak része volt, hogy a második város fogja beindítani a rakétákat. Mely második városnak esélye sem volt megszületni.

Hümmögtem. Morfondíroztam. Majd feladtam. Innentől a többiek minimum 3 kör előnnyel indulnak. Egy nagyjából 10-12 körös játékban. Óriási előny, ráadásul rögtön az elején, amikor minden arról szól, ki mekkora rakétákat tud begyújtani. Mert minél hamarabb robbant valaki minél nagyobbat, annál messzebb jut a végén.
Én meg üldögéltem volna a sarkomban és reszelgetem a körmöm. Másfél napon keresztül. És ez az optimista verzió. Bárki ráérez, hogy gyenge vagyok, mint a lisztharmat, lever, mint vak a poharat és vége a játéknak.
Szóval inkább kiszálltam. Minden szempontból az a tisztább helyzet, ha egy ennyire béna kacsa nem befolyásolja a játék végeredményét.
Csakhogy.
Mindenki felháborodott.
Mindenkinek igaza volt.
Az egész úgy indult, hogy játszunk másfél napot. Közösen. Minőségi idő a családdal. Ha kiszállok, az egészet agyonvágom. Ha maradok, akkor viszont egy megalázó játékban kell résztvennem. Sokkal-sokkal gyengébb leszek a többieknél és csak azért nem fognak megtámadni, hogy ne érjen véget túl hamar a játék.

Hosszú patthelyzet volt. Ittunk egy üveg vörös bort. Legalább egy félórát eltöltöttem a tábla felett. Mi lenne a legkisebb hatókörű beavatkozás, mely visszaengedne a játékba? Végül azt kértem, a három barbár faluból vegyünk le egyet. A másik kettő maradhat. Nem kérek fosztogatási pontot, se kultúrapontot, se külön hadsereget, semmit. Csak egy barbár falu kerüljön le a térképről és ki tudjak szabadulni a blokádból.

Mindenki boldogan belement. Hiszen ezzel nem lettem erős, sőt, még így is kábé egykörös hátrányban mozogtam a többiek mögött, de már nem voltam teljesen kutyaütő. Mehetett a játék.
Ment is.
Az eredmény tulajdonképpen mindegy. (Óriási holtverseny lett a vége, a győztes célfotóval nyert.)

Ami viszont – immár folyamatosan – elkedvetlenít, az az, hogy ez az általam egykor annyira szeretett játék, mennyire nem igazságos. Frusztrálóan nem az. Folyamatosan gallyazzuk lefelé. Szabályokat törlünk. Szabályokat módosítunk. Kidobtuk a híresember-kártyákat. De még így is túl nagy a szerencse szerepe. Nem azt mondom, hogy ne múljon semmi rajta (be szép is lenne), de ez így erős. Mintha sakkoznál és az elején a szerencsén múlna, hogy kapsz-e királynőt. Nincs annál bosszantóbb, mint amikor felépítesz egy bonyolult stratégiát és kikapsz, mert a másik sorra húzta a szerencsekártyákat és szerencséje volt. Persze, nyilván az is egy stratégia, hogy valaki a szerencsejátékra építkezik, sajnos ez egyike is a nyerő stratégiáknak… csak hát ennyire erővel autóskártyázhatnánk is. És ahhoz nem kell két óra setup.

2 Comments

  1. Pont mint a valóság.

  2. Azért szeretem nagyon a Highlanderst, mert ott szerencsétlen kezdés után se leszel teljesen esélytelen.
    https://www.pulykakakas.com/2009/09/highlanders.html

Leave a Reply to pulykakakas Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading