A legutóbbi – lisszaboni – videóban egy kicsit elkezdtem kisérletezgetni. Lecseréltem a betűtipusokat, megváltoztattam a színvilágot, mind a feliratokban, mind a nyitó illetve záró főcímben. Rájuk fért. Ja, és lecseréltem a régi, betonnehéz logót egy pimfli, pár perc alatt összedobott logóra. Ennyi pont elég is a végére. Őszintén szólva a régi túlságosan is ránehezedett a záró pillanatra, különösen a fél képernyőnyi portréval.
Erről van szó.
Most, hogy elbúcsúzunk a logótól, írok pár mondatot róla. Ugyanis ez nem egy hétköznapi kép.
Kitalálod, mit ábrázol? Esetleg hol készült?
A személy gondolom, nem probléma. Még akkor sem, ha ez már nem mai kép. Konkrétan 2006 őszén készült, azaz 13,5 éves. A helyszín meg… valami gyár? Esetleg egy lakótelep? Vagy mind a kettő? És ha azok, akkor hogyan kerülhettem eléjük, ennyire elmélázó, elgondolkodó pózban? (Segítek, nem beállított képről van szó, a fényképész elkapott egy pillanatot.) Aztán mi van előttük? Rét? Homok? Víz?
Megvan? Nincs? Akkor iderakom az eredeti képet.
Ha ebből sem ismered fel, akkor vess magadra.
Na jó, nem vagyok ám ennyire galád, elmesélem.
A kép egészen pontosan Szentpéterváron készült. A Néva folyón utazunk sétahajóval, a nyári palota felé. Vendéglátónk (Microsoft Russia) nagyon kitett magáért, a hajó fullra volt pakolva mindenféle finom étellel, vodkákkal, argentin vörösborokkal, a hajó belsejében egy profi gitáros hapi játszott klasszikus zenét, az asztaloknál pedig a nemzetközi közönség viccek mesélésével szórakoztatta egymást. (Igen, volt a Lenin szobor két sapkával.) Minden finom volt.
Eltekintve attól az apróságtól, hogy az utazás előtt 3 héttel műtötték ki belőlem az epehólyagot. Nyilván minden le volt már előre szervezve, repülőjegy, szállás kifizetve, orosz vízum beszerezve (ne tudd meg, mennyire nem volt egyszerű), amikor beütött a műtét. Utána egy hétig járni sem tudtam, csak feküdtem a kanapén. Aztán szép lassan elkezdtem mozogni. Baromira örültem, amikor először sikerült körbesétálnom a háztömböt. Kajálni nyilván nem ehettem semmi nehezet.
Ezek után döntöttem úgy, hogy mégis elutazok. Soha nem lesz ilyen lehetőségem. (Meg pont akkor volt az Elkúrtuk-forradalom, annál még Oroszország is jobb volt.)
Szóval így mentem ki. És igyekeztem diétásan étkezni. Az oroszoknál. Tégla méretű rántott sajtok. Zsíros húsok. Vodka vizespohárból. Persze, hogy rosszul lettem. Moszkvában az egyik vacsoráról elszöktem, partizánakcióval kerestem egy gyógyszertárat és vettem ukrán B6-ot. Oroszul.
– Ja hacsú be seszty.
– Zgyzgyzgyeje zgyezgye mutty ukranszjkij muttymutty.
– Harasó.
Nem tudom, mit adtak, de attól végképp kiütöttem magamat. Éjszaka utaztunk vonattal Pétervárra, én magamra rántottam a hálókocsiban mindent és csatakosra izzadtam magam. Reggelre rendbejöttem. Viszont a gyomrom nagyon gyenge volt.
Na, ekkor jött a hajókirándulás. A fényképész – Gaba – pedig éppen azt a pillanatot kapta el, amikor a cudar időben otthagytam a meleg hajóbelsőt és a taton éppen azon töprengtem, hogy hányjak-e vagy kibírom a stabil szárazföldig.
Recent Comments