Láncok, létrák, dongák 03/03

Hernád áttörés, Menedékkő szurdok, Felső Kyszel
2019.11.02; szombat

Kora reggel megint kisétáltam a szabadba. Majd gyorsan vissza is jöttem. Trágya idő. Megérkezett a szombatra várt(?) óriási nagy borulás. Csapkodó esővel, erős széllel. Akkor ma is kihagyjuk a tamásfalvi kilátót.

Amikor kiléptem az ajtón, egy fekete macska lecseszett. Hogy miért nem adok neki enni. Egyből otthon éreztem magamat.

Útvonaltervezés. Kilátó nem lesz, akkor… marad az, amit tegnap elhagytunk. De tegyünk bele egy kis extrát. Elindulunk a Hernád áttörésen, nagyjából a felénél kiszállunk, felmegyünk a Menedékkő szurdokon. Kifújjuk magunkat, majd teperünk tovább, felfelé a Felső Kyszelen. A végén pedig egy újabb lélekölő Glac út. De muszáj, ez a puffer: ha megcsúszunk időben, a Glac úton sötétben is le tudunk jönni.

Elég ambíciózus terv. Két nagy túra összegyúrva egybe. A Hernád partja sáros, vizes, azaz csúszós, a szurdok meredek és patakban vezet, a Felső Kyszelről meg nem tudunk semmit. Azonkívül, hogy egy leírásban azt állítják róla, hogy ez a park legvadregényesebb szurdokvölgye.
Nem szeretem ezt a szót. Különösen egy szurdokvölggyel kapcsolatban nem. Ezt általában a marketingesek használják az ‘elhanyagolt’ szó helyett.

Eléggé vacak az idő. Szitál az eső, hol viharos a szél, hol vágni lehet a ködöt. Óriási a kontraszt a tegnapi szép időhöz képest.
Viszont ma már lehet játszani emberlottót. Barna volt a legbátrabb, ő négy emberre tippelt. Nej kettőre. Én csak a Felső Kyszelbe szálltam be egy kövér nullával.

A Hernád partja hozta magát. Amikor nem tálcán és dongalétrán egyensúlyozunk, akkor olyan szolídnak tűnik, pedig nem az. Megkockáztatom, veszélyesebb, mint a tálcák. Kapaszkodók fel-le, rengeteg tekergő gyökér, csúszós fehér sziklák, sár… elég egy rossz lépés és lehet féllábon hazaugrálni.

A Tobogan… na, az jó vicc volt. Van egy hosszú dongalétrasor egy meredek, sáros domboldalon. Nos, a létráknak hiányoztak a fokai. Nem mind, a kábé ötvenből azért megvolt vagy tíz. A többit meg oldjuk meg séróból. Barnával lejöttünk mellette. Nej meg pörgött, mint Vasorrú Bába a mágneses viharban.
Egyébként is nagyon szabályos volt a leányzó. Mi sokszor improvizáltunk, mentünk, ahol jónak láttuk. Ő meg mindig a szabályos úton.
– Hülyék. Ott van lánc – magyarázta meg a végén.

Aztán a jó öreg Menedékkő szurdok, azaz Klastorisko Roklina. Ez egy tréfás szurdokvölgy. Mindig elfelejtjük, milyen is valójában, jól lebecsüljük, aztán amikor meg kell mászni, jönnek a lihegések, meg a szenvedések a létrák tetején. Az első létráról a kiszállás mindig is durva volt, most meg az egyik láncatartó vasrúd kijött a helyéről, csak úgy lógott a levegőben, na itt csúsztam ki és én is csak úgy lógtam a levegőben, végül valahogy visszahúztam magamat. Azért ilyen még nem volt.

A fenti kép csak illusztráció, nem itt kinlódtunk. Ez a Menedékkő szurdok negyedik létrája és annyira jellegtelen, hogy teljesen el is felejtkeztem róla.

A Klastoriskón bebújtunk a bringakölcsönző fabódéjába. A nap már nem sütött, ellenben erős, hideg szél fújt. Megebédeltünk.

Ez a bringakölcsönző zseniális ötlet. Valami hardcore túrázó találhatta ki, aki szintén utálta a Glac utat. Arról van szó, hogy mind a Sucha Belá/Piecky kijáratánál, mind a Klastoriskón van egy-egy bringakölcsönző bódé, ahonnan félóra alatt le lehet döngetni Podlesokba egy downhill bringával. Másfél óra monoton gyaloglás helyett.

Mentünk tovább a Felső Kyszelhez. A magam részéről egészen biztos voltam benne, hogy rajtunk kívül nem lesz ott senki. Ez még jó időben sem túl népszerű szurdokvölgy: szerencsétlen helyen van, nem is túl látványos, ráadásul a végéből _nagyon_ sokat kell gyalogolni vissza a Glac úton. Most meg november van és szar idő.
Aztán fentebb utolért minket három ember. Nem hittem a szememnek. Többször is visszafordultam, hogy jól látok-e? Majd megkaptuk a kegyelemdöfést: a forrásnál utolértünk 6, azaz hat embert. Az annyi, mint kilenc. Ahol senkinek sem lett volna szabad lennie. Mondanom sem kell, mindenkinek elfüstölt az emberlottó szelvénye.

Maga a szurdokvölgy egyébként nem volt rossz, de olyan nagyon jó sem. A lépkedés itt is nehezen ment, gyökerek, kövek, sár, nem ritkán a Kyszel érben kellett mennünk, keresztbedőlt fák, derékig érő aljnövényzet között. Küzdős volt. Időnként az utat is nehezen találtuk meg, szóval tényleg megvolt a vadregény.
Létrából nem kaptunk sokat, kinlódós, csúszós dongalétrákból annál többet.
Meglepődve tapasztaltam, hogy a nagy dongalétrasorok után Nej egyből ott lihegett mögöttem. Eddig ugyanis az volt a menet, hogy direkt ő maradt a végére, ne lássa senki, ahogy négykézláb átaraszol a csúszós létrákon. Most viszont kipróbálta két lábon és határozottan ment neki.
– Na, basszus, nagyon illúzióromboló vagy! – húztam el a számat.
– Miért?!
– Mert eddig biztos voltam benne, hogy ha meg akarok szabadulni tőled, akkor csak el kell hozzalak a Szlovák Paradicsomba egy jó dongalétrás szurdokvölgybe és otthagyni. Az életben nem jössz ki magadtól.
– De most már kijövök!
– Hát ez az.

A Zöld Kyszel kiszállója már ezer méter fölött volt. Utána még mentünk fölfelé vagy 20 méter szintet, szóval csá, Kékes.
Az időjárás meg ismerte a fizikát.

Hó. Havas erdő. Természetesen elcsattantak az idei tél első hógolyói is.
Alsó Polana, masszív szélvihar. Az a hideg hódarás.

Azért valahol itt nyugodtam meg. Jó döntés volt tegnap, hogy nem indultunk neki a napfényben szikrázó Tátrának. 1000 méter felett már ott is biztos hó volt a völgyekben. Nagyobb, mint itt.

Sucha Belá kiszálló. Egy kicsit enyhült a viharos szél, leültünk kajálni a bringakölcsönző bódéba. Erre visszaélénkült. Csontig átfagytunk. Lefelé még a fejkamerát is levettem. Vagy sapka, vagy kamera. Meg egyébként is, Glac út.

Valahogy hazaértünk. Szenzációs időeredménnyel. 16.20-kor fordultunk rá a kemping felé vezető hídra. Elméletileg 16.30-kor sötétedett.
Nagyon bíztunk benne, hogy nyitva lesz legalább egy étterem. A sörünk konkrétan elfogyott – tanulság: három embernek három napra kevés egy tálca sör – és jól esett volna valami meleg étel is. Persze, hogy nem volt nyitva egy sem. Sebaj, akkor veszünk sört a recepción.
Zárva volt. Dacára annak, hogy a kiírás szerint ötig nyitva kellett volna lennie. Lehet, hogy a csaj most csúsztatta le az érkezésünkkori plusz egy órát.

Olyan szívesen leültünk volna. Leülepedtünk volna. De tudtuk, hogy nem lehet. Kocsiba vágtuk magunkat és irány a poprádi Tesco. Úgyis akartunk valahol szlovák söröket venni, most legalább rá voltunk kényszerítve. A Waze szépen odavitt, jól meg is pakoltuk a kosarat, fizetés. Ja, találtam 12 éves Glenfiddich single malt whiskyt, akcióban 30 euróért. Az annyi, mint 9900 forint, nálunk még az italdiszkontban is 12e, az Auchanban 13.5e, szóval jöhet. Úgyis kifogytunk otthon a whiskyből.
Aztán már Podlesokban, a faházban vettem észre a blokkon, hogy az a riherongy pénztárosnő kétszer húzta le a whiskyt. Jól fel is b@sztam magamat. Miért?? Egy fillér haszna nem volt rajta, nem tudja kivenni a pénztárgépből. A Teszkónak meg 10e forint halványlila lófütty. Nekem viszont durva tökönrúgás. Nyilván ennyiért már bőven nem érte meg, sőt. Rohadjon meg az a sunyi dög.

A kempingben naponta négy órányira kikapcsolják a fűtést és a melegvizet. Vicces. Nyilván könnyen hekkelhető, hiszen az áramot veszik el a fűtőtestek konnektorjából és csak abból, egy hosszabbítóval bármelyik másik konnektorba át tudom dugni, hosszabbító nélkül neg soha nem megyünk erdőbe.
De még ennyit sem szoktunk foglalkozni vele. Tudjuk, mikor kapcsolják ki, így előtte felcsavarunk minden fűtőtestet csutkára. Izzadunk? Izzadunk. De bespájzolunk annyi meleget, anennyivel kihúzzuk egy órán keresztül. Hogy ez miért jó a kempingnek, fogalmam sincs, spórolni biztosan nem spórolnak rajta. Igen, be is bújhatnánk ilyenkor a takaró alá, de az utóbbi években olyan pofátlanul megemelték a szállásköltséget, hogy talán nem kellene ilyesmikkel vacakolnunk.

Amikor este egymást fényképeztük. És mindketten a literes Zsiguli sört.
Azt hiszem, most magyarázkodnom illik. Hogy a kiváló szlovák sörök hazájában miért is vettünk ilyen khmm… némileg gagyi orosz sört?
Brahiból.
Mert jókedvünk volt és pont illett a hangulathoz egy ilyen őrültség. Zsiguli. Gyerekkorom szuperautója. (Barna nem is tudta, hogy ez volt a Lada leánykori neve.) Milyen lehet ugyanez sörben?

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Nejnek és nekem ez már nem volt akkora meglepetés. Mi már ittunk Odesszában Zsiguli sört. Olyan… semmilyen volt. Nem volt rendkivüli, nem volt rossz. Legfőképpen hideg volt és abban a melegben ez számított.

Aztán este már csak azért is fullra feltekert fűtés, lazára vetkőzve, bágyasztó meleg, sörök, vacsora. Bátor zuhany a csordogáló vízben. Utána nekem ágybanolvasás, nem túl sokáig, bunkósbottal fejbecsapós alvás, a többiek még kártyáztak, amíg láttak. Meg utána is.

Relive: ugyanez a magasból is.

Hazautazás
2019.11.03; vasárnap

Kényelmes reggeli pakolászás. Nem sietünk sehová.
– Iszunk egy sört? – kérdeztem Nejt.
– Persze. De szigorúan csak egyet.
– Én is úgy gondoltam.

Végülis, csak egy sör. 7.5 decis Pilsner.

Utána úgy voltunk, hogy nehogymár ne kajáljunk valami szlovák étteremben valami szlovák kaját. Durva, de ehhez fel kellett mennünk Tátralomnicba, a Stara Mama étterembe. Közelebb nem volt jó hely. Vagy legalábbis nem ismerek ilyet.
Most legszívesebben azt mondanám, hogy ez bezzeg milyen jó volt. Hát, izé. A kaja némileg leegyszerűsödött. Ez még nem is lett volna nagy baj. De az adagok kisebbek lettek, az árak meg magasabbak. 2015-ben ugyanazt ettem, mint most: káposztaleves, utána pedig betyártáska (tócsiba csavart pörkölt). Akkor kipurcantam tőle. Most meg még tudtam volna enni egy desszertet is. Pedig mostanra szűkebb lett a gyomrom.

Bekészítettünk egy-egy útisört magunknak Nejjel, rámosolyogtunk Barnára, aztán irány haza.
Az M3-as megint elképesztően szar volt. Nem is tudom… emberek… van olyan egyáltalán, amikor az M3-as járható?

Itthon pedig fényképek, track-ek (hamarosan írok róluk részletesebben is), videók. A szokásos utófeldolgozás. Hétfőtől pedig a retkes meló a vacak ügyfélnél. Hjaj.

Fényképalbum: 2019 Szlovák Paradicsom

PS.
Aki nem győzi kivárni, amíg megvágom a mostani videókat, annak itt vannak a 2013-as anyagok:

This entry was posted in Utazás.

2 thoughts on “Láncok, létrák, dongák 03/03

  1. A 20 órás elektromos áram rejtély megoldása: a DD5 kedvezményes árszabás naponta 20 órányi olcsó “éjszakai áramot” biztosít, viszont javasolják/kötelező (nem találtam pontos infót) a nagyfogyasztókat vezérelt áramkörre kötni.

    Pl. az ELMŰ hőszivattyús B GEO tarifájánál szerepel ez a kitétel:
    “*A szerződésnek megfelelő használatot az elosztó engedélyes jogosult ellenőrizni. Szerződésszegés esetén a kedvezményes tarifa alkalmazása megszűnik és a felhasznált villamos energia árát, valamint az elosztói díjakat a kereskedő jogosult a normál tarifának megfelelő díjakkal – visszamenőlegesen – kiszámlázni.”
    https://elmuemasz.hu/egyetemes-szolgaltatas/szolgaltatasok/villamos-energia/villamos-energia-tarifak/b-geo

  2. Nem szeretek belekotyogni ilyen dolgokba, de a szurdok neve Kláštorská roklina. Elég sokszor jártunk már arra. A biciklis cucc nagyon jó volt, mi már próbáltuk. Ha legközelebb arra jártok nyáron, próbáljátok ki. Laktunk korábban a Penzion Jendral nevű helyen, kényelmes és jól főztek. Nem tudom ilyenkor nyitva van-e…

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *