Day: September 6, 2019

Straubing (Friedenhain)
2019.08.15; csütörtök

Távolság: 117 km. (!)
Szint felfelé: 390 m.

Egy újabb reggeli vízpárás kép.

Annyit aggódtam már ezzel a nappal kapcsolatban, épp ideje kifejteni, hogy miért is.

• Weltenburg és Kelheim között a Duna egy szűk, sziklás szurdokot (Donaudurchbruch) vágott magának a hegybe. Annyira szűket, hogy semmilyen út nem fért el mellé, még kerékpárút sem. A hivatalos Donauradweg is a hajót javasolja. Amivel annyi az összes baj, hogy reggel 9.30-kor indul az első járat Kelheimből, mely 10.30-kor fordul vissza és 11.30-ra érkezik meg. Azaz leghamarabb is déltájban lennénk Kelheimben, ami nagyon nem jó.
• Nézzük, mit mondanak a letöltött trackjeim? Az egyik hajóval megy, a másik három komppal. Igen, van ilyen lehetőség is. A komp már reggel nyolckor jár, igaz, csak a túlsó partra visz át, ahol szintén nincs kerékpárút. De jókora kerülővel el lehet jutni Kelheimbe egy erdőn keresztül.
• Viszont van harmadik megoldás is. A Donauradweg hivatalos alternatív útvonala a Duna déli partján megy, ez is jókora kerülővel, majd amikor eléri a várost, akkor annak a hídján megy át a folyón.

Három lehetőség. Az útikönyvem egyértelműen az első változatot preferálja. Azt írja a csóka, hogy annyira szép a szurdok, hogy nem szabad kihagyni. Hajlottam is rá. Az első távolságbecslés (Google Maps) alapján a napi táv 93 kilométer, az Kelheimtől annyi, mint 83, nem kevés, de nem is teljesíthetetlen. Jó. De mit csinálunk 10.30-ig Weltenburgban? Aztán micsoda véletlen, a falucska határában van egy bencés apátság, ahol a világ legrégebbi apátsági sörfőzdéje van. (1050 óta tökörésznek a komlóval és a malátával.) Van sörözőjük is. Csak elleszünk valahogy.
Ezt rúgta fel a rossz távolságbecslés. Az útikönyvem ugyanis szintén megad távolságokat, de ezeket már a kerékpárúton. (Ha ezt otthon észrevettem volna…) Ez alapján a mai táv 110 kilométer. Na, ez már nem mindegy. Ekkora távot, ennyire megpakolt bringákkal nem vállalunk be délutánra. Rövidíteni meg nem lehet, szombatra, ha a fene fenét eszik, akkor is haza kell érnünk.
Nos, ezt kellett átbeszélnünk.
Végül elengedtük a szurdokot. Lehet, hogy szép, de hajóztunk már egy fél napot a Drin szurdokában, azt úgysem lehet überelni. És ha már kerülünk, akkor már olyan mindegy, nem kompolunk át, hanem megyünk a hivatalos kerülőúton. Igen, ekkor kihagyjuk az apátságot is, de délelőtt úgysem lesznek nyitva. Ez nem olyan ország. Viszont, ha nem függünk semmilyen vízi járműtől, akkor indulhatunk extra korán.
Miért is?
Mert van itt még valami. Valami újabb komplikáció.
Két héttel az indulás előtt futottam bele abba az információba, hogy Straubingben van Bajorország második legnagyobb sörfesztiválja. (Az első ugye az Oktoberfest Münchenben.) És mit ád az ég, pont elkapjuk. Hurrá! Egyszer már a menekülthelyzet miatt lemaradtunk egy sörfesztiválról, most viszont ajándékba kapjuk. Ott lesz 20 percnyi sétára a kemping mellett.
Viszont ehhez korán kell érkeznünk. Hogy legyen hely a kempingben. Hogy legyen időnk legalább egy kicsit beleszagolni a fesztiválhangulatba.
Igen, jól látod. Az elképzelésnek volt egy gyenge pontja. Lesz-e hely a kempingben? Nem bíztam a véletlenre, írtam nekik a weblapjukon megadott emailcímre. Hogy mire számítsunk. Hogy kell-e előre foglalni. Meg ilyenek.
Nem válaszoltak.
Hát, jó. Az indulás előtti éjszaka elkezdtem turkálni a környéken. Találtam is még két kempinget, 7, illetve 10 kilométerre. Akkor ezek lesznek a B, meg C tervek.
Ebbe az elképzelésbe a bajor nemzeti ünnep rondított bele. A fesztivál csúcspontja ugyanis a jelmezes felvonulás. Te mikorra tennéd? Mert én a nemzeti ünnepre. Az meg ma van. Azaz garantált a hatalmas tömeghez képest is extra tömeg. Lehet, hogy a távolabbi kempingek is megtelnek. Bízzunk benne, hogy nem.

Aztán volt még valami, bár ez már nem volt olyan jelentős. Hogyan jutunk el Weltenburgba? Itt is volt három lehetőségünk: a hivatalos, a letöltött trackek, illetve a józan ész. A hivatalos bringaút Eining felé megy, de erre azt írta az útikönyv, hogy botrányos minőségű, nem ajánlja. (A zöld track persze erre megy.) A többi track összevissza kolbászol a mezőkön. Én viszont kinéztem a legrövidebb utat és végül azon mentünk. Elengedett kézzel. (Azaz se táblák, se track.)

Na. 7.50-kor már úton voltunk. A kinézett út nagyon bejött. Hatalmas komlómezők között csalingáztunk. Hangulatos volt.

Weltenburg előtt némileg megszeppentünk. De legalább megértettük, miért ment át az összes track a Dunán. A déli parton lévő kerékpárútra ugyanis azt mutatta az útjelző tábla, hogy extra meredek. Eddig elég sok meredek terep volt, de ilyen táblát egyik sem kapott. Mi lehet itt?
Nos, 3 kilométernyi 10%-os emelkedő. Az volt.
Még úgy is durva élményt kaptunk, hogy jó érzékkel nem a kerékpárúton mentünk (murvás, ránézésre embertelen erdei utak), hanem kiténferegtünk az autók közé, az aszfaltozott útra.
Kiköptük a tüdőnket. De megvolt. Reggel kilenckor már Kelheimben voltunk. Amikor még el sem indult felfelé a hajó. Nagyon jól álltunk. Csak óriási balszerencsével veszthettünk.
Ja.
Kapfelberg környékén volt egy meglepő módon korán nyitva lévő kocsma. Egy sporttelep mellett. A sportemberekben lehet bízni. Kértem két sört. Mit tippelsz? Weltenburgi apátsági sört csapoltak.
Hát, ma minden bejött.

Ja.
Oberndorfnál, gyakorlatilag Regensburg előtt, találtunk egy kerthelyiséges hüttét. Volt üres hely is. Kaja is. Micsoda nap!
Aztán ahogy megálltunk, jött egy pattanás a bringa felől. Hoppá. Elszakadt a hátsó fékbowden. Elég hülyén néztem rá. Akkor most mi van? Tartalékbowdenem nincs, meg úgysem tudnám kicserélni. Szerelő? Ember, négynapos ünnep.
Fejvakarás. Hát, nincs más, megyünk hátsó fék nélkül. 160 kilónyi szerelvénnyel. Öt napig. Majd ügyes leszek. A másik megoldás a halott, az meg nem szeretnék lenni.
A kedvemet persze teljesen tönkrevágta a baleset. Nem is mentünk be a vendéglóbe.
Az időjárás csak erre várt. Regensburgban leszakadt az ég. Mondjuk legalább annyit várt, hogy csalingázzunk egyet az óvárosban és együnk egy kebabot valami töröknél. Viszont amikor átértünk a Kőhídon, pillanatok alatt dőlt is az égi áldás.
Csak szólok, eddig öt napból négyen esett az eső.
Daráltuk a távolságot. Monoton. Full vízhatlanba csomagolva magunkat. Kellett is, nagyon jött az eső.
Frengkofenben találtunk egy oázist. Valami nagyon szakadt kocsmát. Az eső ugyan dőlt lefelé, de az udvaron volt egy nagyméretű napernyő, az alá kuporodtak be a menekült bringások, meg a jókedélyű tulaj. Szorítottak nekünk is helyet. Sör. Aztán vissza a zuhéba. Sokára állt csak el, de nem hittük el neki, maradtunk becsomagolva.

Egy – forró – örökkévalóság után feltűnt a tábla: Straubing. Huh.
Most jön a következő csata. Mi van a kempingben? Eddig volt ugye 110 kilométer, bowdenszakadás és szarrá ázás, nem bántam volna, ha már vége lett volna a napnak.
Nem lett.
Bementem a recepcióra. Elmondtam a mondókámat. A hapi nem is válaszolt, csak intett, hogy hagyjam el a helyiséget. Nem értettem. Kifelé menet vettem észre a papírt az ajtón, miszerint lóf@sz a seggembe, sátras turistát a fesztivál ideje alatt egyáltalán nem fogadnak. Itt azért felhúztam magamat. Nem lehetett volna ezt esetleg emailben is megírni, amikor rákérdeztem?

Na jó, vegyük sorra a közeli kempingeket. Az első itt van rögtön Hornstorfban. Persze innentől vakrepülés volt, nem volt se trackünk, se táblánk, se helyismeretünk. Mentünk, nagyjából irányba én pedig sasoltam a ‘Kemping’ feliratokat. Ekkor lassított mellém egy BMW és valami hülye picsa derékig kihajolva ordította a képembe, hogy van ám ott egy kerékpárút. Odanéztem. Tényleg volt. Csak éppen nem voltam olyan állapotban, hogy észrevegyem. Ekkor már nagyjából az életemért küzdöttem. Nem voltam érzékeny ilyesmi nüanszokra, különösen egy széles, kisforgalmú úton. Valahogy úgy éreztem magam, mint a tűzoltó, akit lebasznak azért, mert oltáskor nem törölte meg a lábát a házbalépés előtt. Na mindegy, átmentünk a túloldalra, rácsatlakoztunk a kerékpárútra. De ekkor már nagyon tele volt a tököm a bajorokkal.
Nézzük. A térkép alapján itt van a kemping. Hmm. Ez egy ipartelep. Konkrétan betongyár. Menjünk be. Bementünk. Kóvályogtunk az üzemek között. Aztán az egyik sarokban találtunk öt, teljesen lepusztult lakókocsit. Azaz valamikor tényleg lehetett itt kemping, de felfalta a gyár. Remek.
Szerencsére eszembe jutott egy anomália. A szervezéskor feltűnt, hogy két kempingnek is ugyanaz volt a weblapja. Ez volt az egyik. A másik meg fent volt északra, nem is jegyeztem fel. Viszont úgy tűnik, az az igazi. A D terv Bogen lett volna, csakhogy az északi közelebb van, felgöngyölíteni meg távolság alapján kell. Keressük meg.
Ebben az volt a vicces, hogy itt már jelölés sem volt a térképeimen. Egy ködös emlék egy 1 héttel korábbi térképnézegetésből. Reméltem, hogy jól emlékszem.
Mentünk. Rohadt sokat. Friedenhain. És ahogy Stanley mutatott diadalmasan Livingstone-ra, úgy mutattam a ‘Kemping’ táblára. Hah! Megvan!
Letámasztottam a bringát. Abban a pillanatban odajött egy idős nő és elkezdett kérdezgetni mindenfélét. Aranyom. Hagyjál már magamhoz térni.
Aztán szép lassan kezdtem megérteni, mit magyaráz.
Ő volt a recepciós. Akinek már lejárt a munkaideje. Aki már utazott haza kocsival, amikor meglátott minket az úton. Aki összerakta, hogy itt, az isten háta mögött két megpakolt bringás csak a kempingbe mehet. Aki visszafordult. Aki újra kinyitotta a recepciót. Aki nem fogadott el egy cent borravalót sem. Aki utána kocsiba ült és jött velünk megmutatni, hol van a kempingben a szabadsátras terület.
Ez a nő is bajor volt. Ő mentette meg az országot. Miatta nem robbantottuk fel.

Viszont némi probléma, hogy ez egy tisztán lakókocsis kemping. Abszolút semmi sátras infrastruktúra sincs. Semmi pad. Semmi fedett közösségi tér. De még kocsma sincs, ahol le tudnánk ülni.

Bakker. A bringán terítettünk meg. Állva ettünk. Vizet ittunk. Mint a lovak.

– Megyünk a sörfesztiválra? – érdeklődött Nej.
– Maximum egy kanna benzinnel és öngyújtóval.

Aztán vacsi után megjelent egy ronda fekete felhő.
– Remélem, minket kihagy – jegyeztem meg.
– Remélem, elmossa a sörfesztivált – fűztem később hozzá.

Vártunk. Majd amikor le akartam ülni a földre, nekitámaszkodva egy diófának és jegyzetelni, leszakadt az ég. Alig tudtunk becuccolni.

Hjaj. Tervezéskor a legjobb napnak indult, aztán toronymagasan a legszarabb nap lett belőle. Straubing meg fulladjon bele a fesztiváljába.

– Relive videó –

Térkép