Jajnemár

Mindenkinek jól esik az elismerés, ez tény, de kedves emberek, ez valahol már túlzás. Ilyen környezetben látni a nevemet… egy kicsit erős.
Mindenesetre lementettem a képet és elraktam. Mutogatni az unokáknak.

PS.
Viszont csak szólok, hogy tessék már elfelejteni a MEK-et. Némileg kőkorszakiak a fiúk. Először írtak, hogy kitehetik-e? Persze. Terjedjen, olvassák. Aztán jöttek a könyvekhez a visszajelzések, én pedig javítgattam. A saját gépemen. Hol csak nyelvtanilag, hol érdemi mondanivalóban is. (Nem vagyok rá büszke, de egy komplett fejezetet újra kellett írnom, annyi hiba volt benne.) Az újabb példányokat elküldtem a Microsoftnak, rendszeresen a blogra is kiraktam. A MEK-nek is írtam, hogy legyenek kedvesek, cseréljék ki a könyveket, mert vannak javított verziók. Nem cserélték ki. Nem is válaszoltak. Ez egy ilyen egyirányú utca.
Azaz akinek szüksége van az aktuális verzióra, az jöjjön ide a blogra, kattintson rá a meglepő nevű “Letölthető könyvek” linkre ott a bal felső sarokban, aztán viheti mind a három TCP/IP könyvet.
Is.

5 Comments

  1. Ezt megsüvegelem! Nem ismerek senki mást személyesen akinek a könyve kötelező olvasmány lenne bárhol is. Ez ez nem valami akkor mi?

  2. Én államvizsga felkészülésnél is hasznát vettem anno, szépen összefogta néhány tételemet :)

  3. Elismerésem!

  4. Érdemes lenne írni az Óbudai Egyetemnek a témában.

  5. Cool :) a pcforumos bejegyzesen pedig mindig hangosan felrohogok mikor meglatom.

Leave a Reply to Goosnargh Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading