Tókerülő túlélőtúra 01/06

Budapest – Velence
2019.05.19; vasárnap

Szögezzük le rögtön az elején, hogy az időjárás egy büdös riherongy kurva. És ezt nem hirtelen felindulásból írtam, hanem előtte sokat gondolkodtam a megfelelő szavakon.

A túráról röviden. Lassan már mindenki körbebringázta a Balatont. Ott járunk, hogy kinéznek a társaságból, ha te nem. Hiába mondom, hogy részleteiben már több kör is megvan, de egyben, egy túrában még tényleg nem csináltuk meg.
Eddig.
És ha már lúd, legyen kövér: Pestről indultunk, oda is érkeztünk.

Kora hajnali kelés, reggeli pakolás. Ilyet sem csináltunk még. Nyilván tegnap este már nem fejeztük be, de legalább elkezdtük.

Aztán fél kilenckor eleredt az eső. Amikor arról volt szó, hogy ugyan egész héten szakadt, de legalább a hétvégén nem fog. Erre most itt van. Megnéztem a radaron. Csak Dél-Pest fölött emberkedik. Tízkor megy el. Megvárjuk. Muszáj. (Félre ne értsd, nem vagyunk cukorból, a hosszú bringatúrákba bele van kalkulálva az esőben tekerés. Csak éppen nem kényelmes. Ha van lehetőség kihagyni, akkor kihagyjuk.)

Pakolás.
– Vigyünk kettlebellt. Görögországban is tök jó volt.
– Végülis jól kiegészítené az egész napos kardiót. De hová tesszük?
– Akasszuk a kormányra.
– Oké, de akkor kettőt vigyünk, hogy egyensúlyban legyenek.

A kamera elkezdte gyűjteni a rosszpontokat. Nem mindig kapcsol be, a pittyegéseket meg forgalomban nem lehet hallani, így nem mindig tudom, hogy most megy vagy sem? Aztán menetközben megtanultam, hogyan lehet biztosan benyomni a gombot, innentől nem hibázott egyet sem. Viszont amíg tanultam, elgombáztam egy veteránautó felvonulást.

Érd-külső kocsma, valami Megálló büfé, vagy Cifra söröző, vagy valami hasonló. Annyira, de annyira tipikus. Férfimegőrző. Ahogy hadarva, gesztikulálva mondanak egymásnak fontosnak hitt közhelyeket, a többiek bólogatnak és már keresik a következő illeszkedő közhelyet, melyet ők dobhatnának be a társalgásba.
Been there, done that.

A Drótszamár kempingben a recepciósok éppen ebédeltek. Várnunk kell. Elszaladtam boltba. Bravúros húzás volt, a bolt félóra múlva zárt. Egy pár kolbász. Tudom, régebben ez nem volt sok, most elképzelhetetlen. Mégis felfaltuk. Egy csomó péksütivel. 9%-os lengyel sör a boltban. Asztakurva. Persze, hogy vettünk. El fogunk kárhozni. Kövéren.

A rutinok, ahogy jönnek vissza. Hogy a papírzsebkendőt a cippzáras zsebbe kell rakni, mert másképpen kiesik. (Kiesett.) Hogy a hátsó nagy táskámat külön le kell kötözni, mert a gyári rögzítés nem eléggé stabil, elcsúszik az egész oldalra.

De ahogy beugrott, egyből beugrott az is, hogy hová raktam a kötözőmadzagot. Ebből lesz az, hogy egy idő múlva odafigyelés nélkül szerelsz fel, tökéletesen.

Délután strandkocsma a kempingben. Vendég alig, a pocakos, fekete pólós tulaj nosztalgiázik: Hobó, Edda, Vargamiki. Csutka hangerőn. Mi is vele nosztalgiázunk. A hangerő miatt más választásunk úgy sincs, de nem esik rosszul. Nyilván sör mellett. A háttérben valami bringaverseny eredményhirdetése folyik, de azok mindenféle undorító sportemberek, fúj.

Valami fiatal csajszi csapolta a sört. Közben folyamatosan mondta, hogy ő mennyire kezdő és nem tud csapolni. Ehhez képest elég nagy volt a szája. De lehet, hogy csak kompenzált.

Utána besétáltunk a velencei strandra. Lángos. Dupla sajtos. Óriási adag. Nem volt rossz, de nem bírtam megenni. Nem ismertem magamra. A tegnapi nagy zabálás, utána a mai… embertelen.

Közben rájöttem. Oké, szeretünk túrázni. Régebben is szerettűnk, de olyan másfél éve ez már valami függőséggé alakult. Februárban nekiállunk és telepakoljuk az egész évet túrákkal. Két évvel ezelőtt ennyire azért nem volt durva a helyzet. Mi változott? A kajálás. Szigorú elszámolás van, az eredmények ismeretében mindketten beláttuk, hogy ezeket a korlátokat be kell tartanunk. Mi a kivétel? Mikor lehet odafigyelés, felírás nélkül annyit enni, amennyit megkívánunk? Túrázás közben. Azaz azért túrázunk a régebbinél sokkal-sokkal többet, hogy néha zabálhassunk.
Feloldottuk azt a fránya kognitív disszonanciát.

Este beszélgettem a sisakommal. Mint a Vasember. Persze csak meg akartam nézni, jó szögbe volt-e állítva a fejkamera és mikor vett, mikor nem.

Azok a békés szúnyogmentes esték. Na, ezeknek hamarosan vége.

Útvonal

Relive videó

link