Ezen a videón gondolkoztam a legtöbbet. Mármint hogy kirakjam-e egyáltalán.
Mit mondjak? Még kamerát sem vittem magammal. Ez egy munkás, egynapos utazás volt, Gallarate-ba, egy kisvárosba a milánói repülőtér (Malpenza) mellett. A feladat, ha nem is heroikus, de azért elég kemény volt: be kellett járnom a település 20+ trafikját, hogy összevásároljam magamnak a hatóságilag engedélyezett maximális mennyiségű szivart. (Ne hidd, hogy ez olyan könnyű feladat. Egy trafik maximum öt dobozzal tart abból a szivarból, amit keresek – és jó, ha ötöt, mert egy csomó helyen egy sincs – nekem viszont 40 doboz kell. Egy ilyen út során gyakorlatilag letarolom a kisvárost.) De azért annyira nem is tragikus a helyzet: időm van, a szivarok meg csak gyűlnek, én pedig időnként lehuppanok egy teraszra és méregerős olasz eszpresszó mellett tesztelgetem a friss szerzeményeket.

Igazából a videóról sem tudok többet mondani. Csavarogtam, néha felvettem ezt-azt a mobilommal, aztán összevágtam belőle ezt a kétperces valamit. Tényleg nem több, mint egy futó hangulat. De nekem ez is fontos, hiszen megéltem, hozzám tartozik.