Kora reggel mentem megetetni, megitatni a macskákat a teraszon. Jó mélyet lélegeztem a friss, tavaszi levegőből. Ha leszámítom a lassan normálissá váló szélvihart, megint szép napunk lesz. Az erdő szélét már kezdi bearanyozni a nap, a madarak pedig lelőhetetlenül csivitelnek, zsibolyognak. Meg nyikorognak.
– Nyikorognak? – gondoltam bele jobban, miután bejöttem. Ilyen madár eddig nem volt.
Ráadásul nem is halkan nyikorgott. A bezárt ajtó mellett is behallatszott. Ahogy tempósan, azonos ritmusban nyikkantott egyet-egyet.
– Gyanús nekem ez a madár.

Kimentem. Füleltem. Nos, nem madár volt.
Tavaly le lett cserélve a terasz árnyékolóernyője egy motoros változatra. Erre szereltettem egy rázkódásérzékelőt is, mely erősebb szélben automatikusan feltekerteti az egészet.
Nos, ez az érzékelő állt rá egyfajta folyamatos pittyegésre.
Oké, csavarhúzó. Nézzük meg, mi a baja.
Nem hiszed el.
Valahogy beletekergett egy poloska a dobozba, majd megdöglött. Ezzel rövidrezárta az elemet. Belemászott! Érted? Egy olyannyira zárt műanyag dobozba, melyet csavarhúzóval is alig tudtam szétfeszegetni. Nyeltem egyet, majd alaposan kipucoltam a berendezést.
Azóta egy madárral kevesebb dalol a teraszon.