Igen, szoktam mondogatni, hogy fontos, nagyon fontos az, hogy pontosan lásd, mi folyik körülötted, ne passzív elszenvedője legyél az életednek, hanem határozottan alakítsd. Ha kell, mérjél, ha kell, szabályozzál, vedd át az irányítást. Már persze amennyire lehet.

De időként jönnek olyan öv alatti ütések, amelyekkel nehéz mit kezdeni.

Mára jó időt mondott a levelibéka, kedvem is volt mozogni, elmentem bringázni egy nagyot. 81 kilométer. 1500 kalória. Ez azért elég jó. Jó annyira, hogy ma semmilyen formában ne foglalkozzam az étkezéssel. Ma a házban vagyok: nem ér a nevem.

Hát, a lónak a farát, sógorasszony.

A Rizmájernél éppen akkor hozták ki a friss pogácsát, amikor 66 kilométer után beléptem egy sörre. Persze, hogy vettem kettőt. Itthon a fiamat találtam a konyhában: a hétvégére hazajött és úgy döntött, meglep minket valami ínyencséggel. Ennek örömére ittunk valami háromcentest egy szilva üdítőitalból. Erősebb sportok után nálam kötelező egy proteincsoki. Aztán amíg várakoztunk az ebédre, elkortyoltam kér deci fehérbort.

Természetesen mindent beírtam a MyFitnessPal alkalmazásba. Tudod, mi jött ki? A 3,5 óra bringázás olyan 1500 kalória volt, az RMR levonása után 1350. A két pogácsa, az egy sör, a 3 cent pálesz, a proteincsoki, a két deci bor pedig 1200. Azaz ilyen hülye apróságokra elszórakoztam a fárasztó, izzadságos melóval összevakart energiahiányomat.

Ilyenkor azért eszembe jut, hogy jó-e ez? Jobb-e tudni, hogy mi mennyi és hogy mikor mennyire sértettük meg az egyensúlyt? Vagy nem lenne-e jobb időnként tudatlanul élni, egyszerűen csak lebegni a zabálós, zsíros, boros nirvánában és élvezni mindazt, ami élvezetet okoz?

Nehéz ügy. Akár Hamlet is foglalkozhatott volna vele. Egy szelet szalonnával a kezében.