Házmesterek, házmesterek mindenhol

Elképesztően hülye országban élünk. Nem szívesen írok le ilyeneket, de ezekre… nincsenek jobb szavak.

Levél az Elmütől. (Vagy a tököm tudja, most éppen minek nevezik magukat.) Hogy le kell cserélni a villanyórát. Ekkor jönnek. Kész. Nem ám, hogy egyeztetünk. Jönnek. Nos, azon a héten oktatok, esély sincs rá, hogy itthon legyek. Nej? Szerencsére nem tárgyal aznap, hazalóg. Igenám, de hiába van a ház kettőnk nevén, az óra rám lett írva. Habár Nejnek csak annyi dolga lenne, hogy beengedje a faszikat, de nem, házmesterországban ez nem így működik. Meghatalmazás. A nevem. A lakcímem. Anyám neve. A személyi igazolványom. Aztán Nej neve, lakcíme, anyja neve, személyi igazolványa. Végül két tanú. Mindkettőjük neve, lakcíme, anyja neve, személyi igazolványa. Mindez azért, hogy Nej beengedje a szerelőket a lakásba.

Biztosan én vagyok a hülye.

~oOo~

Bonyolult ügy, egyszer majd kifejtem. A bankom szerint extra jó ügyfél vagyok, kétszer már be is hívtak egyezkedni, hogy ugyan legyek már kiemelt ügyfelük, van személyes kiemelt bankárom is, szóval nagy a bizalom. Valamiért be kellett szereznem egy jövedelemigazolást.
– Ugyan, semmi gond – nyugtattak a banknál – elmegyek az Adóhivatalhoz, kérek egyet, ott helyben ki is állítják, azzal visszamegyek hozzájuk, formaság az egész, megleszünk időre.
Ja.
Az Adóhivatalnál – egy óra várakozás után – közölték, hogy ehhez be kell adnom egy kérvényt…

Érted?! Kérvény, hogy igazolják a jövedelmemet. A banknak az adóbevallásom nem jó.

…de nyugodtan menjek a picsába haza, mert ilyen kérvényt vállalkozó nem adhat be személyesen, csak Ügyfélkapun keresztül. Ja, az átfutási idő hat nap, azaz tényleg mehetek a picsába, mert ez nekem már késő.
– Hogyan kapom meg a papírt? – érdeklődtem.
– Bejön érte. Vagy elektronikusan.
– A bank elfogadja az elektronikusat?

Ahopgy a nő visszanézett rám, látszott, hogy értékeli a rutinomat.

– Nem mindig. Nem igazán értik.
– Miért nem vagyok meglepve? Köszönöm.

Nyilván kukáztam az egészet. Megoldjuk. Valahogy.

10 Comments

  1. Jó sok időd van. NAV-ba fáradás előtt csak beírtam volna google-ba hogy “NAV jövedelemigazolás”.
    2016-ban kértem először ilyet, akkor már tuti lehetett az ügyfélkapuban.
    Elektronikusan hitelesített, kutyafüle.
    Más kérdés hogy a legtöbb bank a saját belső szabályzata alapján pont leszarja az egyéb jövedelmeidet pl. hitelfelvételnél.
    Nem azt mondom, hogy a bank nem csűrte el a határidőidet, de tudod melyik országban élsz, erre készülnöd kellett volna :D

    • Lécci, ne gyere már ezzel az én mindent jobban tudok mentalitással. Kedden bementem a bankhoz, hogy kérem ezt az izét, már majdnem oda is adták, aztán a szomszéd pulttól odaszóltak, hogy kell egy jövedelemigazolás is, erre mondta azt az ügyintéző – tudatában annak, hogy egyéni vállalkozó vagyok – hogy menjek be az adóhivatalhoz, ott egyből kiadják.. Szerinted mennyire reális, hogy ezek után az ember leellenőrzi az ügyintézőt, leellenőrzi az adóhivatalt, leellenőrzi a kurvaistent is?
      Már megint ott vagyunk, hogy mindenki impotens balfasz, de én vagyok a hibás, hogy ezt előre nem kalkulálom be.

      • Értem én hogy igazad van és a bank beküldött oda és hittél nekik és közben nem.
        DE :)
        Nem tudom milyen messze van neked a NAV és mennyit szoktál ott várni, de ha bármilyen állami szarba be kell menni, akkor én neten megnézem hogy nem lehet-e ott megoldani.
        És sajnos nem hiszek semmilyen banki ügyintézőnek, aki a bank saját dolgaival sincs 100%-ban képben, nemhogy egy másik intézmény dolgaival.

        • Abszolút nem járok a NAV-ba, azért fizetek könyvelőt, hogy ezeket a szarságokat elintézze helyettem. Viszont ez most magánügynek látszott, gondoltam, megoldom gyorsan. Naív ötlet volt.

  2. A bank teljesen hülye volt, mert ha lapátolod oda a pénzt, akkor ennél pontosabb igazolás nincsen. Főleg ha olyan nagy a bizalom… ☺

  3. Vagy fordítsd ellenük: adj a BANKNAK egy meghatalmazást, hogy beszerezzék a jövedelemigazolásodat! :)
    Ha annyira kellesz nekik, megoldják.

    Az elműs rész meg szerintem rendben van, a szerződő a lényeg, nem az, hogy kik a tulajdonosok. Saját tapasztalatom egyébként az velük, hogy le se szarjk, ki engedi be őket, sőt, az is mindegy, ki írja alá a végén a munkalapot, csak valaki írja alá.

  4. Bezzeg nálunk! Milyen jó is volt, amikor csináltunk egy vállalkozást! Már a 8. helyen voltunk (víz, gáz, villany, stb…), ahol kérték a személyi igazolványt. Mi meg mondtuk, hogy nincs, és nem is lesz. Hát akkor jó, következő lépés… de tudják mit? Ezt a 20 oldalt nem kell ám mind kitölteni! Itt a legvégén egy aláírás, oszt készen is vagyunk!

    Tavaly otthon be is zártam a bankszámlámat, kijelentkeztem. Már untam, hogy mindig csak macera van vele. Jó 1 óráig tartott. Végén az ügyintéző megkérdezte, hogy mégis, miért hagyom ott őket. Mondtam, ha ad egy csomag A4-es lapot, írok egy felsorolást nekik.

  5. Ja, és persze nem jött senki az ELMÜ-től. Pedig Nej itthon volt egész nap.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading