Megint videók

Egy újabb összefoglaló írás.

Pár nappal ezelőtt a Facebook-on már jeleztem, hogy felélesztem a 12 éve halott profilomat, mert megoldást keresek a videóim tárolására, illetve megjelenítésére.

Naív ötlet volt.

De haladjunk sorjában. Egy csomót írtam már itt a blogon is arról, hogy mennyire vérlázítónak tartom a szerzői jog maximális erőltetését. Oké, hogy lemezeket, de akár komplett számokat sem teszünk ki videónak álcázva. Ez hülyeség. Ráadásul érthetetlen is, hiszen magákat a zenéket – ha már illegálisban nyomulunk – le tudjuk szedni torrent oldalakról is. Ha ezeket irtják, egy szavam sincs ellene.
De amikor arról van szó, hogy valaki kirak egy családi/utazós videót, itt-ott alávág 30-50 másodpercnyi zenét, úgy, hogy meghagyja alatta a zajt is, azaz a zene minősége csapnivaló lesz, aztán egy ilyen videót megnéz vagy 100 ember – oké, legyen 500 – akkor ebből kinek, milyen kára származik? Mégis irtják, olyan hevességgel, mintha kokaint kínálnál 14 éves lányoknak a szüzességükért cserébe. Vagy mintha szivart szeretnél vásárolni.

Nem csak a problémáról írtam, hanem arról is, hogy mennyit kinlódtam emiatt. Először Youtube, aztán Vimeo, aztán Dailymotion, aztán megint Youtube. Mikor, hol volt éppen elfogadható a szabályozás. Persze minden váltás egyben egy csomó költözés, egy csomó linkjavítás. (Ezért is hoztam létre az Utazások aloldalt, hogy elég legyen egy oldalon átírni a linkeket.)
Mostanra eljutottunk oda, hogy egyik helyen sem elfogadható a szabályozás. Pontosabban a Vimeónál gyakorlatilag nem kekeckednek, de ott az ingyenes tárhely semmire sem jó, még a havi 7$ árú is eléggé kompromisszumos.
A Yotube pedig kivágott egy csomó videót, visszamenőleg. Olyanokat, amelyek egyszer már átmentek a rostán. Csupa olyat, amelyek valamilyen szempontból a kedvenceim voltak.

Na, ekkor jött az, hogy nézzük meg a feltörekvő versenyzőt, a Facebook-ot. Az első tapasztalatok meglepően jók voltak. Az egyik albán videót a Youtube 3 részlet miatt is bannolta, az FB csak egy 40 másodperces miatt, az is az elején volt, azaz pár mozdulat volt lecserélni. Oké, felraktam. Működött. Öröm, boldogság. A másik albán videót a Youtube egy szám miatt tiltotta, amely ráadásul középen is volt. Az FB-n simán átment. Még nagyobb hurrá. Jó lesz ez.
Aha.
A második videót már nem lehetett embeddelni. Csak. Borzasztó sok időt eltöltöttem vele.

Ez úgy általában is igaz. Ezzel az egész videómizériával immár 5 napja kinlódok, hajnalig rágva a csikkeket a padláson. Ami egyfelől gáz, másfelől viszont tanulás, azaz jó.

De nem ment. Minden engedélyezve volt, még azt is sikerült beszereznem, hogyan áll hozzá a Facebook a videókhoz, de csinálhattam bármit, beágyazni, azt nem lehetett.

Akit érdekel:

You must use H.264 compression, and the video must be inside a .mp4 file format wrapper. You can upload videos with unlimited bitrates, up to 1 Gigabyte in size.
The max file size and time length, though, are 1.75 GB and 45 minutes. But if you go beyond a 1 gig file size, then you must limit a 1080 HD upload file to a max bitrate of 8 Mbps, and a 720 HD file must be limited to a max bitrate of 4 Mbps.

Aztán elkezdtem feltenni más videókat is a Youtube-ról, engedélyezetteket, bannoltakat… és csak tátottam a számat. Olyan videó, amely a YT-on egy szám miatt volt tiltott, a Facebook-on 7 szám miatt lett. Olyan videó, amely simán elment a Youtube-on, a Facebook-on simán ki lett vágva. Ráadásul volt, amikor sütött a rosszindulat: közölte, hogy melyik szám a tiltott, de nem azt a részt vágta ki, hanem azt, amikor én beszéltem. Azaz maga a jogsértés nem is érdekelte, csak büntetni akart.

A tiltások alapján megpróbáltam identifikálni a rendszert. Mik lehetnek a szabályok, amelyek alapján tilt? Nem sikerült. Gyakorlatilag ahogy kedve támadt.
Jelzem, a Youtube bannolása mögött ugyanúgy nem látni szabályokat. Van egy videó, benne 3 darab AC/DC részlet, mindegyik ugyanarról a nagyon régi lemezről, mindegyik részlet egy perc körüli. A jogtulajdonos ugyanaz. Aztán az egyik tiltott, a másik kettő meg nem.

Szóval teljes káosz. Sőt, még káoszabb.
Egy időben eljátszottam azt, hogy a kiválasztott zenéket – és csak a zenéket – összefűztem egy üres videóba és feltöltöttem. Otthagytam egy hétig. Hogy az algoritmus tegye a dolgát. Aztán ha mehetett, akkor kezdtem csak el vágni.
Szerinted? Hiába mehetett az első videó, a másodikat, a vágottat, amelyikben már voltak képek is, simán letiltották.
De még ez se minden. Elkészült a videó, átment, eltelt egy hét, eltelt kettő, oké, ez működik. Aztán ránéztem két hónap múlva és egy félperces részlet miatt simán kitiltották.

Érted? Nincsenek szabályok, gyakorlatilag összevissza mészárlás van. Márpedig egy videót megvágni több nap, újravágni is legalább egy. Ki a francnak van ideje ezt mindannyiszor eljátszani, amikor egy ügyvéd arra ébred, hogy nincs elég pénze a reggeli kokaincsíkjára?

Ja, és az EU-ban ezt a rendszert akarják még tovább szigorítani. Fasza.

Úgy egyébként nem értem. Tényleg nem értem. Az irodalomban – ha tudtommal nem is léteznek pontos határok – de azért meg tudunk különböztetni egymástól idézést és plágiumot. Sőt, ennél finomabban is tudunk különbséget tenni. Mohó ügyvédek nem perelnek be óvodákat, mert a gyerekek Anyák Napján komplett verseket szavalnak el, anélkül, hogy a szerzők jogi képviselőivel egyezkedtek volna.
Vagy… olyan világban élünk, hogy fogjam be a számat és ne adjak tippeket?

Na mindegy. Nézzük, milyen utakon jártam.

A Facebook-ról kiderült, hogy nem igazán jó megoldás. Valójában még kiszámíthatatlanabb, még kezelhetetlenebb, mint a Youtube. A Vimeo számomra nem megoldás. Ez olyan… sértő. A saját szabadidőmből áldozok napokat azért, hogy kábé száz embernek örömet okozzak. És még fizessek is azért, hogy egy cég ernyőt tart a fejem fölé, ernyőt, amely megvéd a jogászoktól? (Mert vedd észre, a Vimeo nem legalizál, egyszerűen csak nem baszakodik veled.) A Dailymotion szintén elsüllyedt, ők is beleálltak ebbe a végtelen jogi szarakodásba.

Általában ilyenkor jön elő, hogy akkor megoldom magam. Ez általában működik is, de a videóknál pont nem. Több okból.

  • A videók nagyok. Az egy nagyon komoly tudás, hogy hogyan lehet egy videó méretét úgy csökkenteni, hogy a minősége ne szenvedjen komoly károkat. Nem is mindenki tudja meglépni. Nyilván ezeket kikisérletezni, majd mögéépíteni a kiszolgáló infrastruktúrát, az nekem, mint magánszemélynek nem járható út.
  • Egy videó eléréséhez jár egy csomó kiegészítő szolgáltatás: tag-elési lehetőségek, kommentelés, embed funkciók, SD/HD meg ilyenek. Ez megint valamilyen fejlesztés.
  • A tárhelyek még mindig pofátlanul drágák. A következőket néztem meg: Dropbox, Box.net, Onedrive, Google Drive. Meg persze megnéztem a blog tárhelyszolgáltatóját is. Az ingyenes terület mindenhol pár gigabájt, afölött viszont már elég vastagon fog a ceruza. Odáig meg nem akarok elmenni, hogy saját szervert rakok ki valahová. Ember, ez az egész csak egy szociális interakció, hadd ne építsek már hozzá űrrakétát.
  • Illetve, ha már csinálok valamit, akkor nekem is jólesne látnom, hogy sokan nézték meg, hogy sokan jeleznének vissza, hogy tetszett-e nekik, vagy sem. Na ez abszolút nem megy a saját tárhelyes megoldással.

Persze ez nem jelenti azt, hogy nem próbáltam meg. Megpróbáltam. Nyilván. Imhol a tapasztalatok.

A Google Drive olyan szar, hogy valami hihetetlen. Felejtsd el. Feltettem egy 300 megás videót. Két nap után is még csak azt írta, hogy feldolgozás alatt. Ki sem tudtam próbálni.

A Dropbox sem volt egyszerű. Oké, feltöltöttem a videót, megosztottam. Kaptam egy url-t. Belinkeltem. Nem sok örömem volt benne. Nem írom le végig, legyen elég az eredmény:
– A linkben cseréld le a www.dropbox.com címet a dl.dropboxusercontent.com címre.
– Ha a Facebook-on keresztül szeretnéd megosztani, akkor elég ez a link.
– Ha be akarod ágyazni, akkor használd a lenti kódot.

<video controls width="640" height="480">
<source src="https://dl.dropboxusercontent.com/s/mxe8bjt3ys103bz/2017-05-RSD.mp4?dl=0" />
</video>

Feltételezem, a box.net és a onedrive hasonlóképpen működhet. Nem mentem tovább, mert ez nekem nem felelt meg. Túl drága a tárhely.

Hogy-hogy? Hát nekem már semmi sem jó? Hát, ja. A Dropbox konkrétan 1 TB helyet adott volna (ez jó) havi 8,4 euróért (ez rossz). Akkor már a Vimeo, a teljes videós háttérrel, havi 7 dodóért. (Igaz, itt meg limitek vannak: heti 5 GB, évi 250 GB feltöltés.)

Van itt még egy versenyző. Egy kicsit nyomorék, egy kicsit féleszű. Meg nyáladzik is. De a miénk.
Igen, ez az IndaVideo. Évekkel ezelőtt már próbálkoztam vele, de eléggé elrémültem. Amit tudott, az is meglehetősen gáz volt. Az már csak hab volt a tortán, hogy mindemellett durván megbízhatatlanul működött. Akkor hagytam is a fenébe.

Most viszont adtam neki még egy esélyt.

És… nem is olyan rossz.

Alapértelmezésben persze nem is annyira jó, de lehet hekkelgetni.

Kezdjük a feltételekkel:

Milyen formátumú videó jöhet?
Minden, de főleg mp4, flv, mov, wmv és avi. A formátumokról többet is megtudhatsz a gyakori kérdések közt.

Mekkora lehet egy videó?
Legfeljebb 1280 x 720 pixeles HD
Maximum 1000MB-os fájl

A Pro felhasználók 2GB-os filmeket is feltehetnek.
Semmi akadálya, ha
– kizárólag saját magad által készített
– érdekes tartalmú
– jó minőségű
videókat töltesz fel.
A pro-k videóit aktívan figyeljük, hogy népszerűsíthessük őket, és kiemeljük, ahol tudjuk.
Akár 720p formátumú HD-t is feltölthetnek (1280 x 720 pixel), legfeljebb 2 GB fájlméretben.
A státusz nem jár különleges jogokkal, inkább egy minőségi garancia nekünk és a nézőidnek, amit mi aktív promócióval hálálunk meg.

Azaz a pro státusz nem kerül pénzbe, és mint kiderült, nekem már évek óta megvan, mert egy kósza barangoláskor megigényeltem. Azaz max 2 GB, 720p-s videók, de abból korlátlan. Ez már elfogadható. (Nagyjából ezt adja a Facebook is, igaz, ott van full HD is.)

Mi még a zavaró?

  1. A megbízhatatlanság. Kábé egy hete hajtom, és hát… volt néhány elérhetetlenség. Esetenként félnapos is.
  2. Az istennek sem tudtam rávenni, hogy automatikusan HD minőséggel induljon.
  3. Ha csak linkeltem, akkor mindig azzal a borzalmas dobozzal együtt jelent meg. Übergáz.
  4. Külföldről nem érhető el. Ugye ez az ára annak, hogy kimaradnak a szerzői jogi baszakodásból. Cserébe szinte minden mehet. Legalábbis eddig.

Gyógyítható? Nézzük meg.

A 2-3 pontok egy lépésben oldhatók meg. Felejts el a videód linkjét. Ha belemész, találsz egy olyat, hogy embed kód. Például itt van egy:

<iframe title="indavideo video player" allowfullscreen scrolling="no" class="indavideo-player"  id="player-12a3107fd9" type="text/html" width="640" height="360" src="//embed.indavideo.hu/player/video/12a3107fd9" frameborder="0"></iframe>

Ha innen kiszeded a videód linkjét és eléteszed a ‘https:’ szöveget, akkor már meg is van a működő link.

https://embed.indavideo.hu/player/video/12a3107fd9

Ezt már beadhatod a Facebook-nak. A teljes iframe kódot meg beágyazhatod a weboldaladra.

Igaz, még kellene az, hogy automatikusan a HD verzió induljon el. Ami biztosan megoldható, hiszen az Index oldalain a saját videóik HD minőségben indulnak el. De infó, az nincs róla. Mit csinál ilyenkor a jómunkásember? Hekkel. Egyszerűen lekértem az Index oldalának forráskódját és pár óra böngészés után kiszedtem az érintett kódot.

https://embed.indavideo.hu/player/video/12a3107fd9/?autostart=1&hq=2

Vannak ott még egyéb csodák is, ha érdekel, nyomozz te is egy kicsit. A fenti link azt csinálja, hogy automatikusan elindítja a videót (autostart=1) és a 2-es minőséget (jelenleg HD) választja.

Oké, mi a helyzet a külfölddel? Fájó pont. Elég sokan olvassák a blogot külföldről. Nekik – remélhetőleg – fájhat a videók elérhetetlensége.
Két dolgot tehetek:

  • Eleve csak akkor használom az Indavideót, ha a Youtube esetében a helyzet megoldhatatlan. Rövid újravágások – különösen, ha az elején, vagy a végén vannak a módosítandó részek – még beleférnek. (A Facebook-ra nem teszek videót. Esélytelen.) Reményeim szerint nem sok videó kényszerül az Indavideós kerülőútra. (Jelenleg öt van.)
  • Tanácsot adok. Tudtad, hogy nemcsak kifelé lehet proxyzni, hanem befelé is? Azaz ha külföldön élsz, akkor be tudod állítani a böngésződben, hogy Magyarországon belülről böngésszél? Sőt, be tudod állítani, hogy csak _egy konkrét oldalnál_ böngésszél Magyarországról, minden más esetben megy minden normálisan. (Ezt úgy kell elképzelni, hogy az adott oldal esetén egy alagúton – VPN – bejössz Magyarországra és itteni címmel látszol. Minden más oldal esetén a kinti címeddel. Ha érdekelnek a részletek is, itt van egy jó írás.) (Nem teszteltem.)

[Update]

Azért csak ránéztem arra az oldalra. Nyilván a linkjei már nem működnek. (2011-es írás, Jézus, akkor még dinoszauruszok rágcsálták a pálmafák lombjait.) De az elv megérthető, itt pedig van két jónak tűnő proxy extension a Chrome-hoz: Touch VPN, Proxy SwitchyOmega.

Nos, nagyjából ennyi. Azaz maradok első helyen a Youtube-nál. Ha valamiért nagyon szarakodnak, akkor felteszem az Indavideóra. A videók terjesztése egyrészt menni fog a Youtube vonalon, menni fog az Indavideó vonalon (bármilyen meglepő, itt is működik valami promóció, az albán videómra egy nap alatt jött 50 találat a semmiből), de itt már számítok a Facebook-ra is, mert akárhogy is nézzük, amögött van a legnagyobb szociális háló. De oda már csak link megy fel, videó nem. Hülye azért nem vagyok.

13 Comments

  1. Hello
    miert nem teszel be egy sajat fizikai gepet vagy berelsz az azurban vagy akarhol egyet?
    egy nast/resberyt stb…/ is belehet tenni serverhostingba..
    ennyi idot pazarolni…

  2. Megasync-et kihagytad. (mega.nz)
    Titkosítva kerülnek fel az adatok, meg tudod osztani, 50 Gb-ig ingyenes.
    Én régóta használom, bevált.

    • Huh, ez a Kim Dotcom-os cég. Ha jól emlékszem, a hapi kiszállt, pontosabban kitúrták a kínaiak belőle. Elég zűrös ügyletnek néz ki.
      De lehet, hogy megér egy próbát.

    • Kipróbáltam. Azért az az 50 nem igazán 50. A free account-hoz jár 15. 30 napig hozzádvágnak még 35 gigát, de azt utána elveszik. Ha feltelepíted a MegaSync alkalmazást, meg feltelepíted a mobil appot, akkor kapsz megint 35 gigát, de csak 180 napra. Utána már csak 15 marad.

  3. És ha (én AWS háttérrel, de biztos van azure is) feltoltod S3-ba? Life cycle policyval beállított hogy egy hónappal a feltöltés után infrequently accessed árkategóriába kerül. És később még akár rakhatsz alá egy primitív ebeddelhető lejátszót is.

  4. Emberek, írtam, hogy nem akarok fizetni érte. (Na jó, évi max 20$ belefér.) Legfőképpen nem akarok saját szervert hostolni sehol sem. Emellett ki szeretném használni mind a Youtube, mind a Facebook szociális hálójában lévő lehetőségeket.

  5. Értem én, de akkor videókban se zene, de talán még dudorászás se nagyon lesz! :)

  6. Nálunk az a jó itt a “demokrácia és a szabadságjogok őshazájában”, hogy már az összes nagymama letehetné a középfokú hacker vizsgát. Két kapálgálás közben állítgatják a VPN-t. :D E miatt engem pl. annyira nem zavar, ha ilyen-olyan okból le vagyok tiltva. De azért mindig kell vele foglalkozni. Így ha egy videót akarok megnézni, azért az indavideó a sor végén van. A proxy-k elég jó dolgok, de azért elég sűrűn kell őket váltogatni. Míg ha az ember be akar kukkantani a dark side-ra, akkor teljesen mindegy, hogy milyen ország anonimjával megy. Azt meg direktben tudja a tor.

    A youtube-nál tényleg az a fő gond, hogy állandóan változik. nemhogy 2 hét-hónap, de nekem 8 év után tiltották le azt a videót, ahol a baba-gyerek vigyorog, mert a háttérben megy az evanescence. Viszont nagyon örülök, hogy azáltal, hogy 5 ember megnézte ezt a videót (ez ugye több, mint egy teltházas Freddie Mercury koncert..), csődbe vittem a kiadót.

    Nálunk most mindenki a twitterre pakolja a videóit. Ha gondolod, azon is futhatsz egy kört…

  7. ui: Még régebben panaszkodott egy ismerős, hogy bizony az óvodai és kisiskolás énekkoroknál is komoly gondon vannak a szerzői jogdíjak miatt. pl. Nagyobb nyilvánosság előtt nem énekelhetnek olyan dalt, ahol nem évültek el a jogdíjak. Jogokat nem tudnak, meg nem is akarnak venni. A jogdíjmentes dalok meg igencsak régiek.
    Ha jól emlékszem, akkor pl. a Happy Birthday dal is jogdíjas…

    Hasonló gondokkal küzdenek kotta ügyben is. A sulinak nincs pénze, meg nem erre fogja pazarolni. Így választhatnak, hogy vagy olyan dalokat énekelnek a gyerekek, amiket a nagymamájuk nagymamáinak nagymamái énekeltek; vagy pedig ki-tudja-honnan-szerzett ezerszer fénymásolt kottákat használnak.

    Ebből a szempontból jó, hogy a képeknél, meg sok más digitális tartalmaknál van ez a Creative Commons. Jó lenne, ha ez a dolog tovább fejlődne valami normális szintre zene ügyileg is.

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading