Garmin vizsgálódások

Kezdjük a legkönnyebb megfejtéssel. Hová tűnt a kéktúra track nagy része? Az, amely a Basecamp-ben még megvolt, de a túragps-re már nem ment át?

Elvitte a cica. És ez hivatalos.

Világosan leírták, hogy GPSMAP64 készülék esetében max. 10000 pont lehet egy track-ben. Nekem meg 98491 volt. A Basecamp még mutatta. Az eszköz már nem.

Oké. Nem tudta ezt Mehemed. Most már tudja.

A többi kavarás viszont mind arra a f@szságra vezethető vissza, mely a Basecamp 4.7.0 verzióval jelent meg. Ebben ugyanis a Mapinstall modul bugzik. Írtam már erről a nápolyi kirándulás kapcsán. Szerencsére ott a jó öreg paranoiámmal sikerült időben, azaz még itthon elkapnom a jelenséget és még időben megkerültem.
Most viszont már nem volt időm rendesen megkerülni. Azaz azt hittem, hogy igen, pedig nem.

Konkrétan arról van szó, hogy ha feltelepítek egy gépre egy térképet (exe fájl lefuttatásával), akkor az felrak kismillió *.img fájlt. Ezek alkotják a térképet, méghozzá úgy, hogy mindegyik egy kicsi térképszelvény. A kismillió nem túlzás, a Túrautaknál kábé 100 fájlról beszélünk, az OSM Italy térképnél 200-ról, az OMP Hiking térképnél meg 300-ról.
A számítógépen mindez rendben van, de a gpsmap64 készüléknél ekkora fájlmennyiség már kezelhetetlen. A Basecamp tudja azt, hogy a gépre telepített térkép tömérdek fájlját összerakja egy nagy *img fájlba és már csak azt küldi le a készülékre.

Kicsit kalandozós írás lesz ez is. Csak hogy lásd, mennyire tré cég a Garmin. Volt a GPSMAP62 készülék – a mostani elődje – melynek 2 GB beépített memóriája volt. Nyilván erre nem lehetett lerakni egy komplett Európa térképet, egyszerűen nem fért el. Ezért is örültem, amikor az utódot, a GPSMAP64-et már ki lehetett bővíteni sd kártyával. Bele is dobtam egy 16 GB-osat. Felismerte. Hurrá. Rátettem egy 4 GB méretű Európa térképet. Közölte, hogy menjek a fenébe, a legnagyobb felhasználható térkép mérete 2 GB. Érted? A régi készülék fizikai korlátja miatt beleraktak egy logikai korlátozást is. Melyet benne hagytak, az után is, hogy a fizikai korlátozás megszűnt.
Viszont ügyeskedni lehetett. Ha feltelepítettem a Basecamp alá az Európa térképet, akkor már ki tudta rakni a készülékre. Sőt, működött is. Biztos ismert egy rövidebb utat az erdőn keresztül.

Bár jobban hiszek abban, hogy valamelyik firmware upgrade kiszedte a korlátozást. Hiszen a fenti linken már nincs ilyesmiről szó.

Na most ezt a jó kis rendszert vágta agyon a Mapinstall bug. A 4.6.2 verzióban működött. Ha a 4.7.0 verzióban a gépre telepített térképet át akartam tenni a készülékre (gyk. bármelyikre), akkor csak az áttekintő térképet (azaz egy szelvényt) rakott ki, mást nem.

Nos, röviden ez a hiba. Megkerülni úgy lehetett, ha sikerült beszereznem a feltelepített térkép egybedolgozott *.img fájlját. Olaszország esetében szerencsém volt, az OSM oldaláról le lehetett szedni egyben is a fájlt. A Túrautaknál viszont farok voltam, mert onnan is le lehetett volna tölteni a fájlt, de nekem már volt egy letöltött, így csak azt dobtam át. A fene sem gondolta volna, hogy két év alatt ennyire átrajzolják a kéktúra érintett szakaszát. (A számítógépre telepített verzió már friss volt. Ez okozta az anomáliákat.)

A biztonsági védőhálóval, az OMP térképekkel viszont már bajban voltam. (Hasonlóképpen az Európa térképpel is.) Ezeknél nincs egy nagy *.img fájl.
Mindegy, úgy gondoltam, elég lesz a TuHu is. Nem lett elég.

Jó. Nagyjából megvan, mi történt. Mit lehet tenni? Nos, mindenhonnan le kell kapkodni az *.img fájlokat és onnantól kihagyjuk a Basecamp-ot, legalábbis addig, amíg benne van ez a bug. (A jelek alapján örökre benne lesz: május óta ismert, mégsem javították.) Hátrány, hogy fájl szinten nem látom, mit rakok át, könnyű hibázni. Oda kell figyelnem.

De mi van akkor, ha nincs összegyúrt *.img fájl?
A fórumon azt írták, hogy a 4.7.0 valójában semmi újat nem hozott a 4.6.2-höz képest, csak GDPR kompatibilis lett. Mi lenne, ha visszaállnék rá? Elméletileg minden működne.
Elméletileg. De mi lesz a rengeteg feltelepített térképpel, a track adatbázissal, a backupokkal?

Még egy baromság. Ezernél több track van már beletöltve a Basecamp-ba. Szerinted lehet menteni? Naná, hogy nem. Olyan van, hogy backup. Mely nem csak a track adatbázist menti, hanem az összes konfigot is. Visszatöltéskor meg értelemszerűen mindent visszarak. A konfigot is.
Vajon mi történik egy korábbi verziójú restore visszatöltésekor?

Szerencsére mind a laptopon, mind a desktopon van fent Basecamp. (A szinkron backup/restore-on keresztül történik, dropbox segítségével.) Azaz az egyiket elcseszhetem, a másikon megmarad minden. A laptopról legyaktam a Basecamp-et, majd megkerestem a Mapinstall könyvtárát és letöröltem. (Ennek nincs telepítője.)

Vigyázat! Ennek előfeltétele az, hogy nálam a térképek _nem_ az alapértelmezett könyvtárba települnek. Az ugyanis a Mapinstall könyvtár alatt van.

Felraktam a 4.6.2 verziót. Elindult. Működött. Térképek? Megvannak. Teszt. Átraktam az egyik OMP térképet a gpsmap64-re. Átrakta. Szép. Túl szép. Az is volt. A track-eket ugyanis csak hiányosan mutatta. Konkrétan azokat láttam, melyek még a 4.6.2 állapotban kerültek fel, a 4.7.0 alatt felrakottakat már nem.
Azaz a track-ek kábé 60%-a elveszett.
Hát, jó.
Kiraktam az összes zűrös térképet (OMP-k + Európa) a készülékre, majd fájlszinten visszaolvastam a nagy *.img fájlokat és eltettem mindet a fájlszerverre. Aztán felfrissítettem a laptopon is 4.7.0-ra a Basecamp-et. Visszajöttek a track-ek.

Tulajdonképpen végeztem is.

Ja, közben a nagyméretű track-eket is rendberaktam. A Basecamp-ban meg lehet adni, hogy megadott pontszám alá tömörítsen. Tesztelve.

Kicsit gáz, hogy ha frissíteni akarom az OMP térképeket, akkor a fenti méhecsketáncot mindig el kell járnom. És mint a mellékelt ábra mutatja, egy térkép nem térkép.

~oOo~

Az utóbbi gondolat indította be a vezérhangyát. Hiszen ennyi erővel mondhatom azt is, hogy egy gps készülék nem gps készülék. Különösen, hogy mindig ott van velem egy eszköz, mely alkalmas erre a célra is.
Mobiltelefon. És Locus.
Melynek megismerése már legalább egy éve fel van írva a teendőim közé.
Mikor máskor, ha nem egy ilyen katasztrófa után?

Igen, az hogy egy túranapot a harmadánál meg kellett szakítanunk a gps technika fejreállása miatt, az nálam katasztrófának számít.

Nos, az első tapasztalatok kellemesek. Pár óra után eljutottam oda, hogy teljesen jó backup eszköz lett belőle a gpsmap64 mellett. Meglepően sokmindent lehet rajta konfigurálni. Szeretem az ilyesmit. Tulajdonképpen tud mindent, amit a másik, csak… máshogy. Ami persze probléma. Például a vízállóság. Napfényben az olvashatóság. A fizikai gombok hiánya. (Vizes kézzel hiába taperolom a képernyőt.) A mérete. Az előkaphatósága. A bringához rögzíthetősége. Az áramellátás gyk. mindegy, a gpsmap-hez ceruzaakksi kell, a mobilhoz powerbank, egykutya. Egyelőre kinlódok a térképekkel is, nem egészen látom át a rendszert.

Utólagos megjegyzés. Most már átlátom. Nem egyszerű. Vannak online és offline térképek. Mindkettő között van mindenféle, nagyjából százas nagyságrendben. Az offline térképek közül a LoMaps tűnik nyerőnek: vektoros, országonként vásárolható meg, mindegyik csomagban van gyalogtúra/bringa/autó/város/sí réteg… és meglehetősen olcsón mérik, párszáz forint darabja. Az online viszont… online, azaz lassú és nagy. Ezt is le lehet tölteni offline-ba (van, amit ingyen, van, amit pénzért), de ezek böszme nagyok. Magyarország full bringás térképe az OpenCycleMaps-ról ugyan csak 9 forint, de 12,5 GB. Ugyanez LoMaps verzióban 240 MB és 60 forint.

Szóval backup, azaz B terv. De annak tökéletes. És ahogy nézem, össze lehet hozni mindenféle szenzorokkal is. Látok benne fantáziát.

This is the beginning of a beautiful friendship.

PS.
Ez egészen jópofa. A Locusban is el lehet tárolni úgynevezett pontokat. Ezeket *.gpx formátumon keresztül lehet passzolgatni a Locus és a Basecamp között. (De ki lehet exportálni *.kml-be is.) Ami viszont meglehetősen izgalmas, hogy egy pontba belemenve, majd ott a navigációs menüt kiválasztva, megjelenik két lehetőség:
– Streetview: odatesz, pontosan a pont elé. (Már ha lehetséges.) Körbe lehet nézni, körbe lehet járni.
– Waze: átdobja a pont adatait a Waze alkalmazásba, ahol egyből tervezhetem is meg az útvonalat hozzá… és ahogy Csilla mondja: “indulhatunk!”. (Természetesen a programnak van saját navigációja is.)

Az biztos, hogy nyüstölni kell, mert jónak néz ki.

6 Comments

  1. Én a helyedben a Fenix-en kívül minden garmint kidobnék a ‘csába.
    Szoftvert is.

  2. A 2Gb limit nem a fájlrendszer miatt van? Még FAT16 esetén volt 2Gb a max, lehet, hogy nem egyszerű logikai korlát.

  3. Viccesek ezek a dolgok így 2018 végén…
    Tényleg kellene egy http://www.kukabaagarminnal.com oldalt csinálni, ahol az ilyen tapasztalatokat lehetne leírni. Talán akkor a Garmin is elkezdene dolgozni.
    Amúgy ezek az IMG fájlok biztos nem a fán nőnek. Nincsen ehhez valami normális editor program? Amiben össze lehet vonni az IMG lapokat? Meg ha neked mondjuk csak az osztrák Duna-menti biciklis térkép kell, akkor amolyan photoshop módszerrel ki lehetne vágni a Duna+20km-es körzetet, és akkor nem kell a teljes osztrák térképet cipelni (rosszabb esetben fél Európát).

    Nálunk szerencsére felgyűjt néhány régebbi telefon. Amelyek így, hogy leradiroztunk a Facebook-Google meg egyéb alap cuccot, egészen gyorsak lettek. Egy Samsung S2-es igencsak jó kis cucc, és nagyon bírja a gyűrődést. Pedig az látott már tengert is, gyereket is belülről… Én őt használom navigációra meg autós alkalmazásokra (HUD meg ilyenek), és nem érzem rosszul magamat, hogy végig a tűző napon van.

    • Szerintem meg felesleges túlzásokba esni. Ahogy itt is volt róla szó, a Garmin így is az egyik legjobb a piacon, persze lehet elégedetlenkedni, aki akar.

      Én nem akarok, inkább arra használom a Garmin órámat, amit tud nyújtani ;)

Leave a Reply to JoeP Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading