Kinyalásnak indult, szopás lett belőle.
– Péter –

Leutazás és meteorológia
2018.08.30; csütörtök

DSC00957

Amikor a reggeli félhomályban kibotorkálok a konyhába és bemosolyog az ablakon a lila kajak, finoman utalva arra, hogy bizony itt ma kajakozva lesz, de nemcsak ma, hanem öt napon keresztül.
Teljesen feldobja a kedvemet.
Pontosabban feldobná… ha nem néztem volna előtte időjárás-előrejelzést.

Meteorológia blokk

Határozottan sajnáltam, hogy nem volt nálam semmi olyan eszköz, amellyel rögzíteni tudtam volna az időjárás előrejelzéseket, radar videókat, Utólag már mondhatok én bármit, senki sem fogja elhinni, mekkora rettenet viharok között kajakoztunk. Mennyi, ebben az időszakban szokatlan viharban.

Hogy miért kellett belemennünk? Hasonlóan egyszerű a válaszom, mint George Mallory válasza. Mert ez a hét volt kijelölve rá. Általában ez a leginkább ideális időszak, minden résztvevő igyekszik úgy szervezni az életét, hogy ez az 5-6 nap szabad legyen. Azaz vagy most megyünk, vagy idén kihagyjuk. És mivel tavaly már kihagytuk, így egyszerűen mennünk kellett.

Azért egy kis sajtófigyelő.

08.30
Pénteken visszakullog Magyarországra a nyár
08.31
Zivatarokkal és felhőszakadással kezdődik a szeptember
Brutális, extrém, horrorisztikus, elképesztő, dermesztő hétvége vár a parlagfű-allergiásokra
09.01
Heves zivatarok miatt másodfokú riasztás van a fél országra
Kidőlt fák, leszakadt vezetékek: végigsöpört az országon a vihar
09.02
Vasárnap: hőség és felhőszakadások
Zivatarokkal és meleggel jön a hétfő
09.03
Extrém mennyiségű eső esett a Dunántúlon (Index)
Extrém csapadékos időszak a Dunántúlon (OMSz)
Pár nap alatt egyhavi átlagnak megfelelő eső zúdul a nyakunkba

De ha nincs kedved ennyi cikket elolvasni, a végére egy végtelenül szerencsés találat. Az OMSz egy 2,5 perces videóban összefoglalta az időszak radarfelvételeit. Imhol.

Meteorológia blokk vége.

Még egy kis magyarázat a címhez és a mottóhoz. A Balatont körbe lehet úgy evezni, hogy az ember a megengedett határvonalon megy, azaz 1000-1500 méterre a parttól. Ez rövidebb, gyorsabb, de élményben kevesebbet nyújt. Aztán lehet úgy evezni, hogy végig közvetlenül a parton megyünk. Ez utóbbit nevezzük kinyalásnak. Hiszen úgy nyaljuk ki a Balatont, mint kisgyermek a csokipudingos tálat.
Ez volt az ötödik kerülésünk és szégyenszemre az előző négyből három rohanós volt és csak egy ráérős. Emiatt terveztük úgy, hogy most megint a part mellett megyünk, és a múltkorival ellentétben most az óramutató járásával ellenkező irányban.
Aztán beleszólt az időjárás. Elkezdtük, ahogy terveztük, az első nap rendben is volt, nyaltuk a partot, ahogy kell. Aztán jöttek a viharok és hol a vihar szélén egyensúlyoztunk, hol menekültünk előle, hol vele szemben rohantunk, hogy hamarabb érjük el a partot, mint a rettenet. (Nem mindig sikerült.) Ilyenkor gátlástalanul vágtuk le az öblöket, be-becsapongtunk a tó közepére.
Ahogy Orsolya fogalmazott, ez nem kinyalás, ez csak maszatolás. Ebből lett a cím.
Péter még határozottabb volt. Ebből lett a mottó.

Szóval, leutazás. Fejér megyére volt matricám, Siófok környékén sztrádalezárás van, na meg karambol is volt, így nem vettem autópálya-matricát. A kenesei lehajtónál lekanyarodtam, aztán kis utcákon Siófok, onnan meg a 7-es út. Jó volt, mert a part mellett hajtva felidézhettem, miket fogunk látni majd a vízből.

Meglehetősen korán leértem, Péterrel elsétáltunk boltba és sörözgetés mellett összedobtunk egy nagy adag lecsót. Estére befutott Orsolya is. Kajáltunk, dumáltunk. Leginkább az időjárásról és a stratégiáról.
Valahogy megérezte az a nyomorult, hogy róla beszéltünk, mert estére feltámadt a szél és fel is lőtték a kettes viharjelzést. Szépen vagyunk.