Nem, ne ijedj meg. Nem fogok szivarológiába bonyolodni.

A helyzet az, hogy a szivar rendkívül bonyolult, ennek következtében rendkívül kifinomult élvezeti termék. Éppen eleget foglalkoztam a borok megismerésével ahhoz, hogy elmondhassam, a borászat, a borászati technikák, a borok élvezetének tanulással történő fokozása mind-mind a fasorban sincs a szivarok világához képest. Jó szivart sokkal bonyolultabb és sokkal nehezebb gyártani, mint jó bort. A szivar élvezetét nehezebb megtanulni, mint a borét és kihozni a szivarból a maximumot ugyanúgy igényli a technológia ismeretét, az egyes fajták, kombinációk lexikális tudását és az ízérzékelés hosszas gyakorlással történő finomítását.
Azaz ha egyszer elkezdek beszélni a szivarokról, akkor órákig le sem lehet lőni.
Szerencsére tisztában vagyok vele, hogy ez elenyészően kevés embert érdekel, így nem teszem.
De lennétek ott egyszer, amikor a szivaros haveri körrel félrevonulunk valami vidéki rezidenciára és napokon keresztül csak szivarokról beszélgetünk. (Na meg eszünk, iszunk, pöfékelünk.)
Soha nem unjuk meg a témát.

Szóval most nem erről lesz szó. Hanem leginkább erről a lábszagú országról, ahol élünk.

Ugye a dohánykereskedelmet átalakították, létrejöttek ezek a Nemzeti Lóf@szok. Ezzel párhuzamosan minden más dohánykereskedelmi lehetőség megszűnt, köztük a szivarkereskedelmi láncok is. Ma Magyarországon nincs szivar szaküzlet. A Nemzeti Baromságokban pipadohány ímmel-ámmal még van, szivar – pontosabban szivarnak nevezhető dohánytermék – az nincs. Szivarkából is csak az a méregdrága szemét, a Moods.

A történet lényege az volt ugye, hogy néhány NER Seggfejt helyzetbe hoztak, kapjanak monopóliumot és majd boldogok lesznek. Más meg nem számított.

Két héttel ezelőtt kifogytam a társasági szivarkákból (Mehari’s). Ezek nem igazán szivarok, inkább csak pótlékok, de sörözgetéshez, borozgatáshoz még jók. Körbejártam nyolc, közeli Nemzeti Lószart, egyikben sem volt. Amikor rákérdeztem, miért nincs, azt mondták, nincs rá kereslet. Egy volt csak, aki felvetette, hogy ha becsszóra megígérem, hogy értemegyek, akkor rendel.

Fél évvel ezelőtt besétáltam az ország legpatinásabb szivar szaküzletébe, a Kempinski Cigartower boltjába. Jónevú üzlet, a lánc tulajdonosa ismert NER Lovag, ha valahol lesz szivar, akkor itt biztosan. Pusztán csak meg akartam kérdezni két középkategóriás szivar árát. Az eladó a vállát vonogatta. Igen, ismeri a szivarokat, de Magyarországon reménytelen. A Nagy Magyar Szocialista Dohánybeszerző Vállalat nem foglalkozik szivarokkal, konkrétan leszarja a vonulatot. Nincs. Még ár sem.

Mondhatnád, hogy valahol ez sem rossz, védjük a hazai termelést.
Mit?!
Itthon minimális szivartermelés van. Szerencsére. Mert ami van, az annyira borzalmasan trágya termék, hogy simán fel lehetne venni a genfi konvencióba kínzóeszközként.

Szóval ez van. A hazai gyártás borzalmas, aki pedig – egyedül – importálhatna szivarokat, az nem teszi.
Ilyen az, amikor az állam belenyúl a piacba.

Persze a helyzet nem teljesen reménytelen. Elvégre 2018-at írunk és EU tagország vagyunk. Ha nem megy máshogyan, megoldjuk magunk.

Gondolta Móricka.

A szivar – mint minden dohányáru – jövedéki termék, azaz szigorú szabályok vonatkoznak rá. Itt pedig, a tízmillió házmester országában, még túl is lihegjük a szabályozást.

Próbálj meg szivart külföldről beszerezni! Kezdjük az online vásárlással, mert azzal fogunk a leghamarabb végezni. Tilos. Egyedül a Nagy Magyar Szocialista Dohánybeszerző Vállalat teheti meg. Aki nem teszi.

Mi marad?

Fogod magad és kiutazol. Személyesen viszonylag elfogadható mennyiségű szivart hozhatsz be, nyilván csak saját használatra. Szivar méretű szivarból konkrétan 100 szálat. Ez azért nem rossz. A szivarkedvelők számára a szivar ünnepi esemény, maximum heti kettő fogy, azaz egy ilyen akcióval beszerezhető az éves adag. (Persze ez sem ennyire egyszerű, vannak ún. hétköznapi szivarok, melyeknek a mérete a normál szivar és a szivarka között van, ilyenekből nálam elmegy napi 3-4, miközben behozatal szempontjából ezek már szivarnak számítanak.)
Hová menjünk? Budapest környékieknek adja magát, hogy kiugranak Párkányba, ahol a főtéren van egy szivar szaküzlet, jónak mondható választékkal. Az árak? Hát, ott sem hülyék élnek, pontosan ismerik a magyar helyzetet és szégyentelenül áraznak. De legalább van.
Nyugat-Magyarországról szóba jöhet még Bécs, de Ausztria szivarok tekintetében kifejezetten drága ország.

Én a magam részéről bátrabb vagyok, rendszeresen – évente kétszer-háromszor – kiugrok fapadossal Dél-Olaszországba. A repülőjegy olcsó, a szállás szintén, az egész egy kaland és a kedvenc hétköznapi szivarom, a Toscano minden dohányboltban kapható.

Fura egy világ, nem?

Aztán van még egy szürke lehetőség. Pontosabban nem szürke, mert inkább fekete, de amikor lehetetlen helyzetbe szorítják az embert, akkor egy idő után csak kitör belőle a kapjátokbenemleszekszabálykövető mentalitás.
Arról van szó, hogy ha ajándékba kapsz szivarokat, akkor azokat megkaphatod postán is. Azaz ha le tudod focizni egy online bolttal, hogy küldjék úgy a szivart, hogy a feladó ránézésre valami rokonod legyen és a csomagban minden arra utaljon, hogy ajándékként kapod, akkor van esélyed.
Nem, nem kapod meg gond nélkül. De esélyed van.
Kezdjük ott, hogy maximum 10 szál szivart kaphatsz ilyen módon, összességében – azaz fuvarköltséggel együtt – max €45 értékben. A fuvarköltség olyan €20, azaz ha utánaszámolsz, ez egy borzalmasan rossz üzlet. A 2,5 eurós szivarok abszolút a kategória legalját jelentik, ráadásul 4,5 euróért kapod meg őket. De legalább vannak. Míg az országban ugye nem.
Persze egyáltalán nem biztos, hogy megkapod. Ahhoz ugyanis, hogy egy bolt belemenjen egy ilyen stiklibe, meg kell bíznod benne. Ne tudd meg, hány üzlet él vissza a lehetőséggel. Tudsz reklamálni? Nem. Átutalod a pénzt és nem kapsz semmit. Ez van.

Tegyük fel, elküldik. Nem, még ne örülj. Ekkor jön a magyar vám, pontosabban a Posta vám. A csomagot átvilágítják, kiszűrik, hogy szivar van benne. Küldenek egy vámáru nyilatkozatot. Egy hónap után. Addig a szivar csak úgy álldogál valahol. Kitöltöd, visszaküldöd, jelzed benne, hogy vámmentes. Jó két hét múlva meg is kapod. Azaz a szivar utazott két hetet, majd a Posta vám még ült rajta 6 hetet. A feladó ugyan igyekszik gondosan csomagolni, hogy a szivarok kibírják a két hetet, de két hónap átmeneti időre már nem készültek.
Ja, hogy ez miért baj? A szivar érzékeny jószág. Ha nem a megfelelő hőmérséklet-tartományban, illetve páratartalom-tartományban tárolják, akkor meglepő gyorsasággal tönkremegy. Nekem itthon kifejezetten minőségi tárolóim – humidorjaim – vannak, melyek biztosítják a megfelelő értékeket. A Posta raktára nem biztosítja ezeket az értékeket. Márpedig ha egy szivar kiszárad, akkor abból soha a büdös életben nem lesz jó szivar. A folyamat nem visszafordítható. A szivar elveszti az ízét, a füst csíp, mar, egyáltalán nem kellemes.

Éljen a magyar posta.

Nyilván itt is lehet variálni. Hiszen a végtelen lehetőségek világában élünk. Vannak olyan boltok, amelyek benne vannak a buliban és hajlandók nem a magyar postával küldeni a csomagot. Drága? Mint a nyavalya. De gondolom már levetted, hogy itt nem a pénzről van szó, hanem arról, hogy hozzájussál ahhoz a nyomorult szivarhoz.

Vedd észre, hogy mennyire markánsan kijön, mennyire káros, amikor az állam monopolizál egy piacot. Aki helyzetbe kerül, egyszerűen nem foglalkozik azzal, hogyan lehetne sikeresebb, hogyan lehetne ügyesebb. Mi itt – jobb híján – véres verítékkel, csaló gazemberekkel körbevéve, jogszabályokat megkerülve, vállalva a lebukás kockázatát, az áru elkobzását, a mindenféle retorziókat, küzdünk azért, hogy összességében a piaci ár két-háromszorosáért megkapjuk a szivarunkat, nos, mi sokkal boldogabbak lennénk, ha ki tudnánk hagyni ezt az egészet, ha a Szocialista Dohánybeszerző ténylegesen tenné a dolgát és elfogadható áron, legálisan tudnánk hozzájutni a füstölnivalóinkhoz.

Az altenatív szolgáltatók gyorsak (1 hét), a vámmal nem szoktak vacakolni – ha igen, akkor is lemegy az egész 1 hét alatt – szóval van esély rá, hogy jó állapotban kapod meg a szivarokat.

Már ha megkapod.

Légy oly kedves, üljél, le, kapaszkodj meg a karfában. A történet csak most kezd groteszkké válni.

Magyarországon vannak szivaros fórumok. Nyilván, akiknek közös az érdeklődési körük, szeretnek egymással kommunikálni. Ha alaposan elolvastad az eddigieket, sejtheted, hogy ezen fórumok témája leginkább az, hogyan juthatunk szivarhoz. Azaz említésre kerülnek a különböző online boltok: melyik átverős, melyik korrekt. Eddig normális a dolog.
Csakhogy a Nagy Magyar Szocialista Dohánybeszerző Vállalat fizetett alkalmazottai szintén olvassák a fórumokat és lecsapnak. Igen, annak a cégnek, amelyik nem hajlandó szivarokat importálni, arra bőven van energiája, hogy a magáncélú, magán importot a gyökereinél elfojtsa.
Nagyjából itt van az a pont, amikor sztorizhatnék is, de jogos önvédelemből nem teszem. Maradjunk annyiban, hogy néhányan – teljesen ártatlanul – nagyon hirtelen, nagyon befolyásos emberek célkeresztjébe kerültünk és ez nem volt jó. Az eset után csináltunk magunknak egy zártkörű listát, a személyes találkozókat pedig kizárólag vidéken, isten háta mögötti udvarházakban rendeztük meg. Mint Ságvári a budai hegyekben.

Komolyan mondom, ebben az országban szivart beszerezni illegálisabb, mint marijuánát.

Mondok mást. Volt egy német weboldal, ahonnan közepes áron lehetett szivart rendelni, nem a postán keresztül. Ennek az oldalnak a neve túl sokszor szerepelt a fórumokban, aztán egyszer csak az történt, hogy amikor ki akartam csekkolni a vásárlással, az oldal közölte, hogy Magyarországra tilos dohányárut szállítania. Gondolom, az egyik NER Gazember átszólt a másik NER Gazembernek, hogy te, haver, írjál már az ország nevében ennek a cégnek egy dörgedelmes levelet. A cég meg beijedt.

Nos, ez van. Abba is hagyom, mert a végén még azt hinnéd, hogy panaszkodom. Pedig ádehogy. Ez egy tökéletes ország. Hiszen a többség is arra szavazott, hogy itt minden rendben van.