Ültem a teraszon, dolgoztam. A hátsó kerítés mellett egy fiatal pár sétált el, kutyával. Az eb megállt a bokor mellett és kábelezett egy nagyot. A lány – roppant példamutatóan – elővett egy nylonzacskót és valahogy beletechnikázta a kutyaszart, majd mentek tovább.

Néztem utánuk és a címben írt gondolat jutott eszembe.

A fenti apró történet egy analógia. A kutya számára teljesen természetes, hogy oda pakol, ahová akar. Meg sem fordul a fejében, hogy ezzel bárkit zavarna, hogy ez tilos. A szellemi szintje nem ér fel odáig. Boldog tudatlanságában ott könnyít magán, ahol rájön az inger.

A nála sokkal fejlettebb, sokkal okosabb lény pedig sóhajt egyet és takarítja utána a szart.