Eszméletlen meló volt

Hiába, nincs is jobb motiváció, mint a szoros határidő. A pergola összerakására két napot kalkuláltam. Csakhogy hétfő délelőtt az autót kell szervízbe vinnem, délután meg már jön az eső.
Nem volt mese, bele kellett férnem egy napba.
Belefértem.
A stressz diagrammot nem vágom be, durva lett. Olyan tempóban melóztam, hogy elment volna egész napos kajakozásnak is. Ebben nem csak az az ólmos fáradtság kellemetlen, melyet most érzek, hanem az is, hogy ezt a fajta melót én általában élvezem. Nekem ez a legó. Pontosabban élvezem, ha kényelmesen, megfontolva tudom csinálni. De így, rohanva, pihenés nélkül, meg-megállás nélkül, a részeredményekben való gyönyörködés nélkül, oda az élvezet. Csak a stressz marad.

Mindegy, készen van. Most hullafáradt vagyok, de holnap-holnapután ki fogom magam gyönyörködni benne. (Nem mintha teljesen készen lenne. Még két-három hét. Jó esetben.)

És akkor a képek.

Indulunk.

A macska is.

Az anyagok kipakolása.

Szerszám, az van.

Az első fecskék. Az oszlopok állnak. (A hetedikkel majdnem félórát szoptunk. Nagyon makacs dög volt.)
És fent van az első keresztdeszka is.

Ez pedig a vége. Fent van az összes keresztdeszka, be van nutolva az összes kereszt-keresztdeszka.
A fényképezőgéppel erősen varázsolni kellett, mert már rendesen sötétedett.
De kész lett. A két napi adag.
Meg én is.