Majdnem Murowaniecz
2018.03.14; szerda
Ez ilyen legótúrának lett tervezve. Azaz elindulunk és felmegyünk a hágóig. Ha jó lesz az idő és kedvünk is lesz, lemegyünk a Murowaniecz turistaházhoz. Ha továbbra is jó lesz az idő és kedvünk is lesz, akkor továbbmegyünk a Fekete tóhoz.
Már reggel látszott, hogy nem lesz ennyi kedvünk.
A tegnapi nap kemény nap volt. Az előző két túrán pedig láttunk már éppen elég lélegzetelállító hegyet, hófödte sziklákat, havas völgyeket, mezőket. Eléggé alacsony volt a motivációnk. A tervezett túra pedig úgy kezdődik, hogy jeges-havas ösvényen fel kell teperni 600 méter szintet.
Szóval a lelkesedés nem verte az eget, de menni kellett. Ugyan már borult volt az idő, de az előrejelzések szerint ez az utolsó nap, amikor még esélyünk van tiszta égre. Holnaptól köd, eső, ónos eső.
Kisántikáltunk a konyhába, mormogva megreggeliztünk, egy nyöszörgős szivar, aztán valahogy csak összevakartuk magunkat és nyolckor már úton voltunk. Felfelé azon a kellemetlen emelkedőn.
Lent már olvadt, azaz havas-jeges kása váltakozott jéggel, meg kövekkel. Tipikusan olyan pálya, amelyre nincs jó cipő. Csak kinlódás.
Egy örökkévalóság után értünk fel a kitett részre és itt legalább már a látvány csodálatos volt. (Két évvel ezelőtt akkora ködben mentem fel, hogy nemhogy a völgyet, de az ösvény szélén a fákat sem láttam.)
Egy helikopter folyamatosan körözgetett a fejünk fölött. Nem jó jel. Valaki nagy szarba kerülhetett.
Elértünk a hágóhoz. Nej leült egy padra és látszott rajta, hogy innen hat ökör sem fogja elmozdítani. Én még átmentem a túloldalra, megnézni, mi a helyzet. Nem volt jó. A Sasok felhőbe burkolóztak. Azaz az a látvány, amelyért érdemes lemenni a völgybe, eltűnt. A turistaház meg nem akkora durranás, hogy annyit gyalogoljunk érte. Visszasétáltam és közöltem Nejjel, hogy jól döntött.
Visszafelé. Igazából itt éledt fel újra a kalandozó kedvünk. Mely abban nyilvánult meg, hogy kezdtük újra élvezni a környezetet. Hatalmas fenyvesek, csend, madarak. Mókusok kergetőztek a fákon. Ember sehol.
A túra útvonala:
– Két dimenzióban.
– Három dimenzióban.
Itthon a szokásos. Valami sör, utána bőséges ebéd, most éppen a tejbárban. Amíg vártuk, hogy bemondják a hangosba a kajánkat, Nejjel trécseltünk. Volna. Ha két kiskölyök nem ordítozott volna az asztalunk mellett.
Rájuk néztem. Alaposan.
– Te, hány kalória van egy gyerekben? – kérdeztem meg Nejt.
Ebéd után szivarok, sörök. A nap rögzítése. A Garmin megint elvett 360 kalóriát az 1760-ból. Kedves alak.
Apró bosszúságok rovat. Egy egész doboz szivar selejtes. Ez otthon nem gond, de ide nem hoztam túl sok tartalékot. Hétfőn megnéztük a régi szivarboltot, megszűnt. Ötven méterre nyílt ugyan egy új, de ott már csak puccos butik szivarok vannak, rohadt drágán. A régi helyen, egy medveszerű bácsikánál lehetett kapni normális hétköznapi darabokat is… csak hát már nem.
Ahogy sötétedett, a fekete felhők lejöttek a hegyekből. Köd lett, az eső pedig monoton beindult. Azt hiszem, jól kimaxoltuk a lehetőségeinket. Most két pihenőnap jön, aztán vége.
Recent Comments