Month: February 2018

Mérnökember mér

Oké, sejtettem, hogy nem úszom meg ennyivel. Akkor most részletesebben.

Akit nem érdekelnek a fitnesz kütyük, meg a velük kapcsolatos eszmefuttatások, nyugodtan lapozzon. Hosszú írás következik.

Maga a folyamat kábé két évvel ezelőtt kezdődött. Akkor vettem az első, 5e forintos pulzusmérős órámat. Rég volt, meg írtam is róla eleget, mindenesetre szépen haladtam a 15e forintos órán keresztül a 40e forintos óráig, majd landoltam tavaly szeptemberben a 85e forintos Garmin Forerunner 230 HRM óránál. (A HRM azt jelenti, hogy benne van a csomagban a pulzusmérő mellpánt is.) Ez az óra annyira, de annyira tökéletes volt, hogy egyfelől masszívan megalapozta a bizalmamat a Garmin órákban, másfelől kényelmesen hátradőltem a székemben, miszerint megvan az igazi, innentől már csak használnom kell.

Jogos a kérdés, hogy ezek után miért cseréltem le öt hónappal később?

Decemberben besokalltam. Nem az órától, magamtól. Attól, hogy hiába sportolok, hogy hiába eszek keveset… semmi eredménye. Végső elkeseredésemben belevágtam abba, amibe már öt évvel ezelőtt – amikor elhatároztam, hogy rendbeszedem magam – már akkor bele kellett volna.

Mértem.

Finoman szólva is ledöbbentem. Naponta szembesültem oltári szarvashibákkal. De erről nem akarok most írni, pár hónap múlva tervezek egy részletes, minden szempontból kimerítő írást. Most legyen elég annyi, hogy először mértem, majd később a mérések alapján nekiálltam egyensúlyba, pontosabban enyhén minuszba hozni az energiamérlegemet. Februárban jutottam oda, hogy a beviteli oldal mérése, szabályozása rendbe lett rakva. A sportórával elméletileg a kimeneti oldal mérése is rendben volt. Elméletben.

Hat sportot űzök rendszeresen: futás, bringa, túrázás, kajak, kettlebell, úszás.
Nézzük, mit szól mindehhez az óra.

  • Futás: Erre a célra a Forerunner az egyik legjobb óra, amely kapható. Tényleg mindent tud. (Bár beltéri futópadnál kell egy kicsit gépészkedni vele: ki kell kapcsolni a GPS-t és ekkor a gyorsulásérzékelő szenzor méri a ‘távolságot’.)
  • Bringa: Van rá profil, végülis teljesen rendben van, de ha mindent tudni akarok, akkor venni kell hozzá két, bringára szerelhető kiegészítőt. Ez normális, a bringázást nem lehet csuklóról/mellpántról tökéletesen mérni.
  • Túrázás: Ehhez már nincs preparált profil, de az Other tökéletesen megfelel a célra.
  • Kajak: Itt már vannak gondok. Mivel ez kifejezetten futóóra, az Other profilt kell használnom, mér is valamit, de érzésem szerint az energiafogyasztást alulméri. Illetve a statisztikái sem igazán jók az evezéshez.
  • Kettlebell: Hát, igen. Ez egy kardió óra, a kettlebell meg súlyzózás. Ettől függetlenül nem rossz. Van egy gyakorlatsorom, ahol a videó folyamatosan jelzi, hány kalóriánál járunk. A végén 172-250 között kellene lennem, az óra szerint 170 jött ki. Aztán a Garmin app-ok közül (ez a Garmin infrastruktúra óriási előnye) leszedtem egy súlyzózós app-ot, az 179-et mért, ez tkp reális is volt. Szóval használható.
  • Úszás: Semmi. Használhatatlan. A víz blokkolja a rádióhullámokat, azaz nincs Bluetooth/ANT kapcsolat a mellpánttal, de nincs GPS sem. Az óra nem mér semmit. App természetesen van erre is (az iránytűt használja a fordulások érzékelésére), valamit mért is, de kalóriát speciel nem.

Nos, látható, hogy vegyes a kép. Sajnos pont azokban a sportokban, ahol az óra erős, ott a térdem gyenge. Futni maximum hetente egyszer tudok elmenni, az úszás/kajak inkább bejönne, de itt meg a Forerunner nem az igazi.

Ekkor jutottam oda, hogy nekiálltam multisport órát keresni. A Fenix5-ben van vagy harminc sportprofil és nekem pont ez kellett. Az úszást például gyorsulásérzékelővel méri, azaz jól el kell rúgnom magamat a faltól a fordulókban. De működik.

03

Bár egy kicsit viccesen. Az úszásnemet nem lehet megadni, elméletileg kitalálja. Elméletileg. A fenti képen némileg indignáltan közölte, hogy ez csak egy közepes tempójú gyorsúszás volt. Amit én dicséretnek vettem, mert mellben úsztam.
Még valami. Alaphelyzetben úszás közben továbbra sincs pulzusmérés, tehát minden ezen alapuló statisztika elbukik. Illetve elbukna. A kerékpározáshoz hasonlóan ehhez is lehet venni kiegészítőt, amellyel már megy a mérés. (Gyakorlatilag ez egy olyan mellpánt, mely képes eltárolni a mért értékeket, majd az edzés után, amikor rá tud kapcsolódni az órára/telefonra, akkor összefésüli a két mérést.)

Nem lepődök meg, ha azt mondod, hogy ez már értelmetlen precízkedés, ráadásul piszok drágán. A helyzet az, hogy – mint a lentebb hivatkozott Esőcsináló kolléga is részletezi – a Fenix5 nagyon komoly kiértékelő apparátust kapott, egy csomó, korábban csak sportorvosok által elérhető mérés, kiértékelés, riport böngészgethető a Garmin Connect felhő pultjain. De csak akkor, ha minden sportról valósak az értékek. Nyilván a teljes szervezet állapotát elemző kiértékelés csúnyán fals lesz, ha egy sűrűn letolt, erős edzésről nem kap elegendő információt. Ezért van értelme az országúti bringára mindenféle mérőt szerelni, úszáshoz külön mellpántot venni, és így tovább.
Vagy hagyni az egészet a fenébe, de akkor nincs értelme ilyen drága órát vásárolni.

Azon sem lepődök meg, ha azt mondod, kicsit cöcögve, hogy nocsak, ezt a Józsi gyereket is elkapta a kapuzárási pánik, élsportoló szeretne lenni 54 évesen. Ez csak részben igaz. Nem mennék bele, legalábbis ebben az írásban nem, de jó körzeti orvosom van, sokszor küld el mindenféle mérésekre és ezek azt mutatták, hogy nagyjából az utolsó pillanatban vagyok, ha véglegesen meg akarok szabadulni egy csomó kellemetlen működési rendellenességtől. Márpedig úgy saccolom, hogy nagyjából tíz évem van még ahhoz, hogy ha kedvem szottyan, akkor Tátra csúcsokat másszak meg, körbeevezzem a Balatont, vagy többnapos bringatúrákra menjek. Ehhez nem csak a súlyomat kell rendberaknom, hanem az edzettségemet is. Sportversenyekre viszont már nem akarok járni, egyszerűen hidegen hagy a dobogó látványa.

Vissza a sportokhoz. Az óra a kettlebell esetében érzésre alulmért, a bringával kapcsolatban meg inkább felül, de ez kezelhető. A kajakot nyilván még nem teszteltem.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Fenix5 csak ennyiben tud többet. Azért a 100e forint árkülönbözetnek máshol is meg kell jelennie. Meg is jelenik, de ebbe nem mennék most bele. Akit érdekel, olvassa el DC Rainmaker kimerítő tesztjét.

Nos, ennyit a váltásról.

Mi volt akkor az a fogcsikorgatós szívás?

Nem az óra. Legalábbis nem közvetlenül. Futottam, súlyzóztam, úsztam, bringáztam, mászkáltam az erdőben és az óra úgy működött, ahogy egy… precíz óra.

02

De ott volt a szinkronizálás.

Ilyesmiből három is van.

  • Az óra a mérés adatait továbbítja a mobiltelefonra.
  • A mobiltelefon az óra adatait felküldi a Garmin Connect felhőbe.
  • A mobiltelefon mindenféle értesítéseket küld le az órára.

Az első magától értetődő.

A második már nem annyira. Legalábbis a fontossága. Az energiamérlegnél, mint minden igazi geek, én is csak abban bíztam, amit magam csináltam, azaz egy csini, ügyes excel táblában vezettem mindent. Kábé egy hónapig működött is, aztán az adathalmaz túlnőtte az excelt. Rákaptam a MyFitnessPal (MFP) alkalmazásra, melyet össze lehet szinkronizálni többek között a Garmin Connect (GC) oldallal is, és mindkét felületen tökéletesen látszik, percre pontosan, hogyan állok.

01

De ennek szigorú feltétele, hogy mind bevitel oldalon (MFP), mind kiadás oldalon (GC) aktuálisak legyenek az adatok. Azaz ne csak az jelenjen meg a Garmin felhőben, amit sportoltam, hanem minden más mozgás is. El sem hiszed, de például egy nagybevásárlás az Auchanban is bír sportértékkel. Ha megnézed a fenti képet, akkor azt látod, hogy a futás 566 kalória volt, az aktuális aktív érték viszont 887. (Az aktív érték a szervezet metabolikus működésétől megtisztított energiaérték, azaz az önfenntartás fölött elfogyasztott kalória.) Na szóval, kell az a felhőszinkron.

A harmadik még több magyarázatra szorul. Úgy tapasztaltam, hogy a neten egyre inkább terjed az az attitüd, miszerint fúj mobiltelefon, hagyjál engem békén, élni szeretnék. Ez alapvetően pozitív, de így, ilyen formában túlzás. Hiszen ennyi erővel azt is mondhatnám, hogy nem megyek ki a lakásomból, az utcán emberek vannak, még képesek lesznek hozzám szólni, a munkahelyemről már nem is beszélve. Le kell tudnunk kezelni a felénk irányuló kommunikációs kisérleteket. A teljes elzárkózás, mint általában a szélsőséges megoldások, szvsz kerülendők. Itt jön képbe a fitnesz óráknak az a képessége, hogy átvesznek a mobiltelefonokról értesítéseket.
Egy – technikai szempontból – ideális világban ez úgy néz ki, hogy eleve már magán a mobiltelefonon beállítom, hogy mely alkalmazások dobálhatnak fel üzeneteket a képernyőre. Majd az óraszinkronizáló programban beállítom, hogy ezek közül melyek jöhetnek át az órára. Finomhangolásként pedig beállítom, hogy az óra ne csipogjon, csak rezegjen.
Mit raktam össze? Képzeld el, hogy színházban, csendes koncerten ülök, esetleg egy tárgyaláson, neadjisten oktatok. A mobiltelefonom le van némítva. Jön egy email/sms/telefonhívás. (Nálam csak ezek vannak engedélyezve.) Rezeg egy kicsit az órám, rá tudok pillantani és egyből el tudom dönteni (feladó/subject/hívó fél), hogy mi a fontosabb: amit éppen csinálok, vagy a kommunikációs kezdeményezés? És ha tényleg fontos dologról van szó, akkor kimentem magam és foglalkozom a telefonommal. De csak akkor.

Nos, amikor a friss vásárlás után nekiálltam összelőni az órát a telefonnal, a fentiekből semmi, de tényleg semmi nem működött. De nem úgy, hogy cseszett működni, hanem úgy, hogy teljesen sztochasztikus eredményeket dobott. Engem ezzel lehet az őrületbe kergetni. Amikor küldök magamnak egy emailt és már a mobiltelefonon sem ugrik fel az üzenet. A következő emailnél meg minden megy. Aztán a következő emailt már meg sem kapom. Őrület. Felugrik az értesítés a mobiltelcsin, de nem jelenik meg üzenet az órán. Az óra szinkronizál a telefonnal, de az már nem küldi fel az adatokat a felhőbe. Aztán újraindítok mindent és nahát, felküldte. Egy ideig. Utána megint nem. A mobilos szinkronizáló program hol látja az órát, hol nem. A Fenix5 nem szinkronizál a mobillal, de ha bekapcsolom a Forerunnert, akkor annak a hátán a Fenix5 is szinkronizál.
Na, ilyenek. Téptem a hajamat, káromkodtam, a darts táblába olyan erővel vágtam a nyilakat, hogy a hegyük kijött a hátán.

Persze, nyomoztam. Kiderült, hogy a Fenix5-nek volt egy gyermekbetegsége, a szinkronizáló program minden csatlakozáskor lenullázta a notifikációs beállításokat. De ezt már tavaly nyár elejére javították. Aztán január 20 körül kijött egy frissítés a szinkronizáló alkalmazáshoz, ez agyonvágta a legtöbb ember már működő szinkronizációját. A Play Store-on kommentek ezrei anyázzák a frissítést. Mondom, január 20. Én pedig február elején vettem meg az órát. Nem voltam nyugodt.

Hogy pontosan mi volt a hiba oka, nem tudom. De sejtem. A mobilom (Lenovo Vibe P1) két éve működött, újratelepítés nélkül. Android 6.0.1 oprendszerrel. (Mert a Lenovo, a többi gyártóhoz hasonlóan cseszik frissíteni.) Volt rajta vagy 40 alkalmazás, mindenféle. Időnként úgy belassult, hogy 10-20 másodpercig nem reagált semmire.
Aztán nagy levegő és gyári reset, mind az órán, mind a telefonon. Végképp kivettem a körből az egyébként végig tökéletesen működő Forerunner-t. Csak azokat az alkalmazásokat tettem fel a telefonra, melyeknél lassításra gyanakodtam. Nulláról építettem fel mindent és meglehetősen szikárra rendeztem be a telefont.

Mit ád az ég, ment minden. Mint ahogy a konzervdobozból kiborított olajos hal csúszik le a klotyin.

Persze jött volna az a rész, hogy visszarakok minden alkalmazást és ekkor is figyelem, hogy minden rendben megy-e. Csakhogy Nej – teljesen azonos, ugyanakkor vásárolt – mobiltelefonja végképp megadta magát, tehát neki mindenképpen kellett egy új. Én pedig éltem a tesztelési lehetőséggel.

Sorry, megint egy kitérő. Nem tudom, hogy vagy vele, de nekem elmondhatatlanul elegem van a gyártók által a mobilokra nyomott, teljesen használhatatlan, ellenben erőforrásokat zabáló és eltávolíthatatlan szarjaiból. Annyira, de annyira vágytam egy puritán, sallangoktól mentes telefonra, mely tudja a fő funkciókat, a rossebb aki megeszi, nekem nem kellenek grafikus csicsamicsák, piszok jól elvagyok a komplikált gesztusok nélkül, tényleg, ne bonyolítsuk túl, KISS.
És ugyanennyire elegem van abból is, hogy megveszem a telefont, fél évig még frissítik, majd a gyártó elfelejti az egészet, én pedig beleragadok egy kőkorszaki operációs rendszerbe.
Gondolom, ezek után nem meglepetés, hogy belesodródtam az Android One világába. Csak és kizárólag az alap Android, nincs semmi gyártói f@szság, a Google pedig két évig mindig rátolja a legfrissebb operációs rendszert, sokkal hamarabb, mint ahogy azokat odaadja a gyártóknak. Mi kell még?
Egy jó telefon. Meg egy jó ár.
Ezeket találtam meg a Xiaomi Mi A1 készüléknél. 70e forint körüli ár, Android One. Ahogy beüzemeltem, rögtön megjött rá az Oreo. Azaz a 8.0. Tudomásom szerint jelenleg ez a verzió más, nem Google telefonokon még nem érhető el.

Nejnek rögtön vettem is egyet. Aztán nekiálltam tesztelni a Garmin órámmal. Szegény szerencsétlen csaj, esténként elkéri a telefonját, hogy legalább hagy simogassa meg. De a készülék tetszik. Még egyszer hangsúlyozom, a telefon az én, erősen mérsékelt igényeimhez képest szuper. Mind az órával, mind csak úgy telefonként. Annyira, hogy fel is adtam a kísérletezést a régi telefonommal. Hagyjuk a fenébe. Ennyi pénzért bőven megéri a csere.
Szóval jelenleg várom a saját telefonomat; ha megjön, minden szép és kerek lesz.
Egy ideig.

SUVAGÁNY

Üzenném annak a Kreatív Elmének, aki ezt kitalálta, hogy valami igencsak félrement. Ugyanis ez az autó egy SUV, azaz ha a szlogent eszerint bontom fel, akkor azt kapom, hogy SUV, a gány.
Ami egy francia autónál akár igaz is lehet.

Örök emlék

Van abban valami felemelő, amikor az ember sorra növi ki a sportórákat, majd végül elér a felső zónába. Nem akarom részletezni, de a helyzet az, hogy eldöntöttem: lecserélem a Forerunner 230-ast egy Fenix5-re. Igen, tudom, jóval drágább, hónapokig vacilláltam is rajta, mielőtt döntöttem.

Aztán szombat reggel hétkor jött az üzenet, hogy mehetek az alzadobozhoz. Kocsiba vágtam magamat, viszonylag hamar megfejtettem az automata működését, a jópofa zacskóval visszaültem a járgányba. Reggel a mérleg nagyon megdícsért (azaz visszaigazolta, hogy jó az út, amelyen járok), a parkolóban éppen kisütött a nap, az autómagnó pedig egyik kedvenc döngetős zenémet dobta ki. A főútra már csikorgó gumikkal fordultam rá és nyomtam a gázt, ahogy a csövön kifért. Éreztem, hogy ez a kora reggel egyike lesz azoknak az élményeknek, hangulatoknak, melyek örökre beleégnek a memóriámba.
Mint gyerekkorból a meggyes furé.

Aztán este, amikor már sokadjára vágtam földhöz, hol a mobiltelefont, hol az új órát, gyári reseteltem, hol a mobiltelefont, hol az órát, akkor már csak keserűen röhögtem.
Igen, tényleg örök emlék lesz.

A remekmunka

Lászlónak elege lett a szakmájából, váltott. Nem ment ez olyan egyszerűen, hiszen a régi szakmájába már nagyon beleásta magát. Új szakmában, nulláról kezdeni, hát, kell hozzá akaraterő. De mit csináljon, nagyon elege lett már a rutinszerű munkákból.
Hónapokig bújta az újságokat, na meg a Linkedint, inspriációt keresett. Aztán megtalálta.
Az ember nem is gondolná, de vannak még a világnak olyan eldugott sarkai, ahol sárkányok élnek. Mit élnek, pusztítják a termést, az állatokat, időnként a helyi lakosságot is. Mely lakosság jelentős vagyonokat fizet egy-egy sárkány eltakarításáért.
László először csak mosolygott, aztán elgondolkodott. Kemény és aljas üzleti tárgyalásokon edződött, ennél semmilyen sárkány nem lehet rosszabb. És jól fizetnek.
Elvégzett egy OKJ-s tanfolyamot. Süsü plüssfigurán gyakoroltak. Valahol azért érezte, hogy ennyi kevés lesz. Megrendelte az Amazonról a Killing Dragons for Dummies, illetve a Sam Teach Yourself; Dead Dragons in 24 Hours könyveket. Rendszeres látogatója lett az Állatkert hüllőházának, összebarátkozott a gondozókkal. Elméletben már egészen jól értett a sárkányokhoz. Csak hát az a gyakorlat…
Onnan érkezett az első megbízása, ahonnan egyáltalán nem számított rá. Egyik délután a nővérével csetelt, amikor a leányzó megjegyezte, hogy mostanában tűnt fel a szülőfaluja környékén egy sárkány és rengeteg bajt okoz. Nem ismer-e egy sárkányirtót? László szíve megdobbant. Itt van az első alkalom és ráadásul hazai terepen! A nővére először azt hitte, hogy hülyéskedik, de amikor László meggyőzte, hogy nem, ráadásul az első munkát féláron is bevállalja, nagy lett az öröm.
Pár nappal később megérkezett a hivatalos felkérés is. (Az az 50%-os diszkont megtette a hatását.)

László hazautazott. Az állomáson a polgármester fogadta. Szűz lányok csak azért nem, mert már nem voltak. A sárkány megette mindegyiket. Azt az egyet.

– Üdvözlöm, Pista bácsi!
– De jó, hogy jössz, fiam! Az a bestye teljesen tönkretesz minket!
– Hát, azért jöttem.
– Vigyázz vele, állítólag félelmetes ellenfél!
– Meglátjuk, meglátjuk.
– Nem leszel egyedül.
– Hogyhogy?
– Néhány gyerekkori cimborád ajánlkozott segítőnek.
– Komoly?
– Igen. Gyere velem, nálam vannak.

És tényleg ott voltak. Az ifjabbik Pista, Bandi, és Tamás, egy kicsit már piros orral.

– Hahó! – ugrottak a nyakába – A fene se gondolta volna, hogy ekkora hős lesz belőled!
– Várjatok – vigyorgott László – Még él az a dög.
– De nem sokáig! – lelkendezett Pista.
– Erre igyunk! – javasolta Tamás.
– Van valami fegyvered? – érdeklődött Bandi.
– Ez a jól megélezett fejsze – vette elő László – Látjátok, rá is van írva, hogy Fiskars for Dragons.
– Azannya. Profi.

Végül felkerekedtek Lászlóékhoz. Fel a hegyre. Lászlóék ugyanis egy korábbi erdészházban laktak, magasan az erdőben. Gyerekkorában imádta. Vizet húzni a kútból. Fát hasogatni. A nővérével versenyezni, ki találja meg az első hóvirágot. Volt, amikor őzet is tartottak. Szép is volt. Csak megélni nem lehetett belőle.

Egy órányi kaptatás után tűnt fel a jól ismert háztető. László benyomta a kertkaput, besétált. A haverjai mögötte. Nővére kidugta a fejét az ablakon, sikkantott egyet, majd kirohant és László nyakába ugrott.
– Gyertek be, még meleg a csülkös rétes!
– A kedvencem – érzékenyült el László.
– Persze, azért csináltam!

László anyja a szobában ült, tévézett. Nem jött ki a konyhába.
– Szép jó napot, édesanyám! – ment be hozzá László.
– Hazaevett a fene? – morogta az idős nő, szemét le nem véve a készülékről.
– Jöttem sárkányt ölni.
– Majd pont te – legyintett az anyja – Még csak nem is hasonlítasz ezekhez a hősökhöz. Nézd meg például azt, a kalapácsosat! Na, az félkézzel agyonütné a sárkányt.
– Anya, azok nem valódiak.
– Hogy merészelsz ilyeneket mondani! Hát ott vannak a tévében! Élnek! De még mennyire! Annak a nagy zöldnek még a cipőfűzőjét sem köthetnéd meg!
– Nincs is neki cipője.
– Eh, csak nekem van ilyen nyeszlett fiam. Látod, az ott egy szem pajzzsal legyőz mindenkit.
– Anya! Hagyja már abba! Az mind mese, az olyan agyatlanoknak, mint maga!
– Mit mondtál? – emelkedett fel anyja a fotelből – Azt mered állítani, hogy meghülyültem? Hogy nem tudom, mi a valóság?
– Azt – szedte össze magát László.
– TE! – szegezte neki anyja a mutatóujját és folyamatosan böködte – Te, azzal a nagy tanult tudományoddal!

Folyamatosan hátráltak ki a konyhába. Lászlónak egyre vörösebb lett a feje.

– Mert abban a fene nagy városban teletömték minden szarral a fejed!
– Hagyja abba! A tévé hazugság, ezt magán kívül mindenki tudja!

– Nana, fiatalember – jött elő a szobából Baló György – Ne általánosítson!

Lászlónak elakadt a szava.

– A tévének tényleg vannak vadhajtásai, elismerem – vakarta meg az állát Baló György – De minek nincsenek? Ha ezektől a médiatúlzásoktól eltekintünk, azt kell mondjam, hogy a tévéműsorok igazságtartalma meghaladja a valóságét, tehát kvázi mondhatnók azt is, hogy a tévé valóságosabb, mint maga a valóság.

Az idős nő sugárzott a büszkeségtől.

Lászlónak elkerekedett a szeme. Látszott, hogy sebesen pörög az agya. Majd lassan lenyúlt a fejszéért, felkapta és kettéhasította az ismert tévészemélyiség fejét.
Egy pillanatra megállt az idő. László nővére levegőért kapkodott. A betintázott haverok először nem is fogták fel, mi történt. Bezzeg László anyja! Hárpiaként tört ki. Éles sikollyal támadt Lászlóra, tépte a ruháját, karmolta az arcát. László ellökte magától, majd mielőtt vissza tudott volna támadni, a fejszével levágta a fejét.
A nővére ekkor kezdett sikoltozni. Valaki berúgta az ajtót. László apja állt ott. Körbenézett. Vér mindenfelé, a felesége lenyakazva, László kezében pedig a véres, hajcsimbókos fejsze.
– Aztarohadtkurvaéletbe! – hörögte és felnyúlt az ajtó fölé a puskáért.
Lászlónak nem volt sok ideje, három méterről vágta bele a fejszét a fejébe, majd egyből ugrott is érte. Nővérénél ekkor oldódott a blokk, kirántott a fiókból egy kést és Lászlóra támadt. Nem ért el hozzá, a fejsze az ő fejét is levágta.
László lassan megfordult. A haverjai döbbenten néztek rá.
– Ez… ez… mi volt? – nyögte ki Bandi.
– Dögöljek meg, ha hagyom! – ordította Pista és nekirohant Lászlónak. Megdöglött.
Majd László immár nem tétovázott, lefejezte a másik két havert is.

Lihegve állt a konyha közepén. Leengedte a fejszét. Várt. Aztán a holttestek kezdtek elhalványulni, a helyükön pikkelyes, zöld fejek tűntek fel. Zöld sárkányfejek. Hét darab. A padlót elöntő vér pedig megfeketült.

– Tudtam, hogy félelmetes ellenfél leszel – jegyezte meg, még mindig mereven nézve a fejeket – De azt nem mondták, hogy a legerősebb fegyvered a hallucinációs hipnózis lesz.

Elindult kifelé. Az ajtóból visszafordult.
– De tudod, az a Baló György, az már sok volt. Túltoltad.

A ház is kezdett elhalványulni.

Milyen érzés már?

Amikor úszás előtt elfelejtesz vécére menni és 1800 méternél már nagyon, de nagyon kell pisilned, viszont úgy vagy, hogy az utolsó 200 méteren már csak nem kellene az etapot megszakítani, aztán befejezed, kimászol, elrohansz klotyira, ahol a fürdőnadrág madzagja kioldhatatlan görcsbe csavarodik.