Odvas fa

Élni élni jó,
Élni élni jó,
Élni élni élni jó,
Ha nincs a szívedben golyó,
Vagy nyílvesszó.
– Voga-Turnovszky, Boros –

Olvasgattam a fotelben, amikor megcsörrent a telefonom.

– Igen?
– Pista vagyok. Tudunk most beszélni?
– Igen.
– Oké. Arról volt szó, hogy kinyírod Lászlót.
– Igen.
– Pár nappal ezelőtt írtad, hogy megcsináltad.
– Igen.
– Na most, itt ülök egy presszóban. Velem szemben pedig László.
– Igen.
– Igen?!? Nos, határozottan él.
– Nem.
– Megkérdeztem. Azt mondja, hogy él.
– Hazudik.

Hosszú csend.

– Várjál – kezdte újra Pista – Kitalálom. Valami lassan ölő méreg?
– Valami olyasmi.
– Milyesmi?
– Az élet. Az élettel akarom megölni.
– Na, ne! Sokkal több pénzt fizettem annál, hogy kiszúrd a szemem egy közhellyel, miszerint előbb-utóbb mindenki meghal. Volt egy határidő, emlékszel?
– Igen.
– A múlt hét.
– Igen.
– Ne bassz már fel ezzel a szűkszavúsággal! A végén még felbérelek rád is valakit!
– Lászlót?
– Akár őt is.
– Nem működne.
– Miért?
– Mert már nem él.
– Áááá!

Letette a telefont. Olvasgattam tovább.

Pár perc múlva újra csörgött.

– Szia, megint Pista.
– Szia.
– Beszéltem Lászlóval.
– Remek. Mit iszik?
– Fura, hogy ezt kérdezed. Valami olcsó pálinkát.
– Emlékszel, mit ivott régebben?
– Kézműves söröket.
– Aha. Kapisgálod?
– Kapisgálom. Mondtam, hogy beszélgettünk. Mit csináltál vele?
– Megdugtam a feleségét.
– Hoppá. A szakma szépségei.
– Méghozzá nem is egyszer. Igyekeztem olyan jó lenni, amennyire csak tudok.
– Kímélj meg a részletektől.
– Pedig ez is része volt a tervnek. Az asszonyban fellángolt újra, talán utoljára a szerelem és ez ráébresztette, mennyire nem jelent már neki semmit sem László. Persze kirúgtam, így most szenved. De Lászlót már semmibe sem nézi.
– El fognak válni?
– Nem. Lakás, kocsi, hitelek, na meg a gyerek. Együtt fognak élni, de egyre erősödő néma gyűlöletben.
– Hmm. Folytasd.
– A fiával összehaverkodtam. A romkocsmában megkínáltam füves cigivel.
– És?
– Élvezte. Úgy néz ki, kicsit rá is kapott. Aztán beszélgettünk. Elmesélte, milyen szigorú szülei vannak. Én meg felvilágosítottam, nincs abban semmi baj, ha valaki a saját neméhez vonzódik. Határozottan felvidult.
– Őt is megdugtad?
– Na ne. De kíváncsi leszek László arcára, amikor a gyerek otthon dacosan bejelenti.
– Lájkolnám.
– Még a munkahelyét kellett elrendeznem. Jó pénzért az egyik kolléganője elkezdte terjeszteni, hogy a karácsonyi bulin László szexuálisan molesztálta. Majd valamivel később kilépett. Amikor a HR-es megkérdezte, hogy miért, csak felhorkant: tudja azt mindenki. Mivel nem volt vád, így se bizonyítani, se kivédeni nem lehetett. Csak éppen mindenki elhúzódott Lászlótól. Ismered azt a bigott főnökasszonyát.
– Ja, azt a dugatlan vén csoroszlyát. Jut eszembe, őt…
– Nem.
– Jól van, na, kérdezni csak szabad. Mi van még?
– Nagyjából ennyi. Gondold el, külsőleg nincs változás, László él. Nincs bűntény. De belsőleg! Kihalt belőle az élniakarás, a motiváltság. A feleségével együtt vannak, de elhidegültek. Hamarosan nem fogja érdekelni, mi lesz a gyerekből. A munkahelyére bejár a pénz miatt, de ez csak robot, hiszen fontos munkát már nem bíznak rá. Gyakorlatilag minden iránt közömbös lett. Nem érdeklik az élet örömei, valójában csak azt várja, hogy mikor lesz vége. Nem él. Halott.
– Hát, nem egészen így gondoltam, de jobban belegondolva, ez még kegyetlenebb is.
– Ugye?
– Ördögi.
– Szeretem, amikor hízelegsz.
– Várjál, valami kimaradt! És a barátai?
– Két barátja volt.
– Igen.
– Te meg én.
– Igen.
– Nos, ez lesz a legkönnyebb. Felvettem az előző beszélgetést és el fogom neki küldeni.

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *