Szilveszter és újév

Mondhatni hagyományosan nem kedvelem ezt az ünnepet. Már fiatal koromban is állandóan morogtam a haveroknak, hogy hé, emberek, hát ennyire kiszámíthatóak vagytok? Valaki azt mondja, hogy ezen az estén be kell rúgni és ti mind be is rúgtok? Aki egyéniség, az berúg 31-en reggel, meg elsején délután, de szilveszter éjfélkor dafke nem.
Aztán persze a vége az lett, hogy berúgtam 31-én reggel is, meg este is, na meg elsején is.
Azok a bohó fiatal évek.

25 évvel később már nagy-nagy lenyugvás van. Amíg a gyerekek kicsik voltak, addig ökörködtünk, táncoltunk együtt, de már évek óta külön buliznak, mi pedig Nejjel nagyon szolídak vagyunk.
Na jó, annyira nem.

Idén jól elment a nap 31-én, eleve sétáltunk egy nagyot, utána Nej beragadt a konyhába. délután ötkor meg már nem kezdtünk bele egy egész napos társasjátékba. Inkább filmeket néztünk.

Ehhez tudni kell, hogy ez az a műfaj, melyet teljes mértékben töröltem az életemből. Egyfelől nagyon sok időt emészt fel, másfelől egyfajta előre megrágott tartalmat ad: nem hagyja, hogy a saját fantáziádat használd, helyette rád erőlteti a rendező fantáziáját. Arról meg végképp nem is beszélve, hogy manapság a bevételi kényszer mennyire eltorzítja még az egyébként fantáziadús rendezők filmjeit is. Szóval nem.

De szilveszterkor miért ne? Különösen, ha van a háttértárolón néhány – mindezek ellenére is érdekesnek tűnő – megnézendő film?

Imhol a menü.

A végzet pengetője.
– Te, ez nagyon beteg – jegyezte meg a film közben Nej.
– Persze. Azért nézzük – horkantam fel.

Megjegyzés: a filmhez animátorként John Kricfalusy-t kérték fel, aki egyik személyes kedvencem. Anno a Világökörségen külön oldalt szenteltem a karikatúráinak, de aki ismeri a Ren and Stimpy sorozatot, az tudja, miről beszélek.

József, a mocsári szörny. Ezt kénytelen voltam megmutatni Nejnek, hogy értse, miért röhögtünk akkorát Barnával az egyik erdei túránkon. Ugyanis – mint kiderült – mindketten ismertük a fenti művet, de nem csak úgy átabotában, hanem mindketten vettük a fáradságot és megkerestük a cseh szöveget majd betoltuk a gugli fordítóba.
– Nem is tudom. Szerintem ez betegebb, mint az előző – morfondírozott Nej.
– Köszönöm a bókot – nyugtáztam – Igyekszem tartani a színvonalat.
Aztán megnéztük még egyszer.

A következő elem egy rákészülős videó volt. Valahol ez is beteg, de már művészi szinten. Balkán. Ha szándékodban áll sírva röhögni, akkor keresd ezt a régiót.

Ki énekel ott? Ez egy szerb film. A sírva röhögős fajtából; habár sokkal több a sírás, mint a röhögés. Viszont rengeteg olyan kép, beállítás van benne, melyek kőbe vésett írásjelekként égnek bele az agyadba. Balkán. Az egyszerre gyűlölt és egyszerre élettel teli félsziget, a régió, ahol az emberek maszkmentes emberként élnek, élvezik és megszenvedik az életüket.

Utána el kellett döntenünk, hogy folytatjuk-e a keserédes sort. Krétakör, Fekete Ország, vagy a Hazám-hazám, az utóbbi külön érdekessége lett volna a várható vége után felhangzó Áder beszéd, de végül úgy döntöttünk, hogy nem gyötörjük magunkat a valósággal.

Belenéztünk Cobranco jelenleg is futó opuszába. Nyáron nagyjából azon a területen bringázott Albániában, amerre mi is mászkáltunk szeptemberben. Jó volt újra átélni az élményt, még akkor is, ha most nyilván nem néztük végig a közel 5 órányi videót. (Viszont akit érdekel, itt van az egyelőre három rész: _1_, _2_, _3_ Tényleg érdemes, nem szabad elriadni a relatíve hosszú videóktól: Cobranco ismeri a trükköt, hogyan lehet fenntartani a figyelmet mozifilm méretű videókban is. Anno kipróbáltam a módszerét és nekem nem ment. Félelmetes a hapsi.)

Aztán az este vége felé jöhetett Liza, a rókatündér.

Mellékesen jegyzem meg, hogy a rendező testvére a bohó években jó haver volt. Már csak a csajsziból kiindulva sem lehet ez vacak film.

– Igen – csaptam levegőbe a film közepén – Ha filmet rendeznék, pont ilyen filmet szeretnék csinálni!
– Ne hülyéskedj – értetlenkedett Nej – Ez éppencsakhogy beteg cucc.
– Nem csak attól jó egy film, ha beteg. Ennek például elképesztő hangulata van. Ez az egyetlen terület, ahol egy film labdába rúghat nálam. Figyelsz: nem a sztori, hanem a hangulat. Ez pedig hozza, de még mennyire!

Aztán, folytatva a beteg filmek életérzést, megnéztük az Áder beszédet, utána pedig már csak – szintén meglehetősen beteg – videóklippeket nézegettünk, végül fél háromkor bedőltünk az ágyba.

PS.
Ez volt az első szilveszter, amikor már működött a kalóriaszámláló excel táblám. Elsején vittem fel az adatokat (addig csak noteszba irkáltam), így a sokk is elsején ütött ki. Volt ugye reggeli és ebéd, vacsora ugyan nem, de a klasszikus tésztába csavart virsli ott figyelt az asztalon, a tíz órányi intervallum alatt elfogyott négy üveg bor, két üveg pezsgő és vagy hét virsli. Nem tartom extrém fogyasztásnak, soha nem is tartottam annak, de az excel bevitte a gyomrost. Az a nyomorult 7 darab virsli kábé egy kiló volt és 3300 kalória. 3300! Persze az alkoholok is játszottak, a végösszeg pedig 6750 kalória lett. Fel tudod fogni? Hiába éreztem a vesztem és barangoltunk két órát Nejjel (668 kalória), ez csak 10 százalék.
Nem is bírtam lekezelni normálisan a szituációt, reggelire már fröccsöt ittam, utána pedig felvonultam a padlásra szivarozni és bort inni. Ha már lúd, akkor legyen kövér.