Hazafelé
2017.08.12; szombat

Reggel hatkor ébredés. Biztos, ami biztos. Aztán a reggeli fürdés elmaradt. A szél továbbra is tombolt, a hőmérő pedig 17,7 fokot mutatott. Nem az a strandidő. Végül azt vettük észre, hogy fél kilenckor már készen voltunk. Ebben az volt a gáz, hogy a Madáritató tízkor nyitott, oda meg mindenképpen fel akartunk menni borokért. Persze előtte még volt egy kör. Nej tegnap délután felhívta őket, hogy lehet-e kártyával fizetni, amire az a válasz jött, hogy általában igen, de napok óta nem működik az eszköz és valószínűleg szombaton sem fog. Aha. Vadászhattunk automatára. Legközelebb Zánkán volt, szóval extra kirándulás. De még mindig nagyon fiatal volt az idő. Kínunkban kitaláltam, hogy autózzuk körbe a Káli-medencét. Fullra felpakolt autóval, hátsó világítás nélkül. Yolo.

A borboltban tettük, amit tennünk kellett.

Utána hátsó út, Balatonszőllős felől Füred, mert az szép, majd felkerestük Barnát, aki Arácson kúrálja magát. Meglehetős haladást érhetett el. Amikor rácsörögtünk, hogy jöjjön le a neki szánt csomagért, borospohárral a kezében sétált le a haverjával. 11-kor. Még nem reggeliztek. Átadtuk a szalámit és egy madaras bort, aztán húztunk haza.

Mi van még? Ja. Hogy miért melíroztattam be rózsaszínűre a hajamat. Mind a két gyerek egyből kiszúrta, na meg az utcán is furcsán néznek a népek. Nos, a körülmények fura összejátszása. Nemrégiben vettem egy új bringás sisakot, olyat, amelyre lehet kamerát is szerelni. Szép, égőpiros sisak. Belülről is. A szivacsbetét is. Mely szivacsbetét, ha átnedvesedik, elkezdi engedni a színét. Összeraktad? Napi 6-7 óra bringázás, jó sok szinttel, kánikulában – és már meg is jelentek a rózsaszínű csíkok a hajamban. Egyelőre ökörködök. A fiam haverja be is vette, amin azért meglepődtem: ezek szerint _tényleg_ kinézhető belőlem, hogy szabadjára engedem a mélyen magamban rejtőzködő feminin énemet. De már látom előre, hogy hamarosan megpróbálom kimosni. Mert minden jó véget ér egyszer.

A fényképalbum elérhetősége