Bro

Huszonévesen nem volt túl bonyolult a világ: voltak a haverok, voltak a tejfölösszájú kölykök és voltak az öreg emberek, akikkel túl sokat nem lehetett kezdeni: beszűkült gondolkodásmód, mindent jobban tudok mentalitás és egyébként is, én vagyok az öreg, szóval neked pofabe.
Fura látni, mennyire megváltozott a világ azzal, hogy mostanra én vagyok ilyen öreg pacák. Most a fiatalok lettek távoliak: forrófejű gondolatok, zavaros, nem kiérlelt világképek, jobbra-balra csapkodás. Általában rájuk hagyom, bólogatok. Egyszer úgyis rájönnek maguktól.
A leginkább meglepő az, hogy immár nincs olyan, hogy öreg ember. Találkozok valakivel, akire – mert lélekben még mindig fiatalnak érzem magam – elsőre úgy gondolok, hogy öreg ember. Már legyintenék is, hogy reménytelen, de aztán váratlanul – egy megfelelő mondat, egy mondatnál is többet jelentő gesztus – és már mindketten vigyorgunk és mindkettőnkből kitör a gyerek. Merünk egymás szemében gyerekek lenni. Pedig öregek vagyunk, mint az országút.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading