Ez a kajak nem teszi egyszerűvé, hogy megszeressem.

Ma álltak úgy a csillagok, hogy egy hosszabb túrán is kipróbáljam. Szigetcsépről indulva meg akartuk kerülni az Angyali szigetet, majd vissza.

2017-04-30 11.20.03

2017-04-30 11.29.00

Mire számítottam?
Először is arra, hogy a beszállásnál a kutya sem lesz. Ezzel a háttámlával, spricóval még nem teszteltem a beszállást, ráadásul idén még a rutinom is elég rozsdás, a térdemről nem is beszélve. Viszont már a kajakban úgy képzeltem, hogy az első tétova húzások után megindulok, mint a villám és pillanatok alatt eltűnök Nej elől a horizonton. Majd mosolyogva érkezek vissza, kiszállok, iszok egy sört, és az akkor végre megérkező Nejt kisegítem a kajakból.
Ehhez képest mi történt?
Sokan voltak a parton. Rohadt sokan. Odaszerveztek a két strandröplabda-pályára valami sportnapot, a kajakokat is csak durva kerülővel tudtuk levinni a partig. A beülés egyből ment, a két próbakörben még remegtem, de utána megszoktam a kajakot. Mehettünk. Aztán a vége az lett, hogy az én pulzusmérőm 113-as átlagot mutatott, Nejé 90-et. A végére annyira elfáradtak a kezeim, hogy a parton a söröskorsót is alig tudtam felemelni. Amíg eveztünk, Nej ott bóklászott mellettem és tíz percenként összekapaszkodtunk, hogy pihenjek. A három órából kettő pokoli kínszenvedés volt.

Ja, és csak Szigetszentmártonig jutottunk le.

Durva.

Az őszi kísérletnél ugye az történt, hogy 25 perc után derékig elzsibbadtam, úgy vonszoltam vissza magam a strandig. Azóta történt egy ülés/háttámla csere, nappaliban másfél órát tesztelve a zsibbadás, mint probléma megszűnt. Ma nem is zsibbadtam.
Görcsöltem.
A háttámlát valami olyan borzasztóan állítottam be, hogy rosszabb lett, mintha nem is lett volna. Se megtámasztani nem tudtam magamat, se hátradőlni. Az első óra után mindkét combom begörcsölt, a hasizmom pedig csak annyit mondott, hogy kakuk. (Pedig valamikor határozottan volt, de úgy látszik az évek alatt elfogyott.) Nem akarlak untatni, hogy a maradék két órában milyen látványosan szenvedve eveztem vissza. Borzalmas volt. Motorcsónak szerencsére nem jött, de a pihenésre tökéletes stégzónát meg sem lehetett közelíteni, ugye háromnapos hétvége, jó idő, minden stégen lógott egy horgász. (Az egyiknek így is beleakadtam a damiljába.) A víznek határozott sodrása volt, ez visszafelé be is jelentkezett, ráadásul egész idő alatt egy kellemetlen keleti szél fújt, mely egyből be akart vinni a nádasba, ha pihentem volna. Habár zsibbadásról szó sem volt, de az eredmény hasonló lett: hiába éreztem minden testrészemmel a kajakot, de a combjaimmal nem tudtam sem betámasztani, sem nekifeszülni a kajak oldalához, pusztán a hasizmom – lábtámasztás nélkül – meg az első óra után már nem tudott segíteni a jó evezési technikában, így kénytelen voltam végig karból evezni. Ezért fáradtam ki, mint a disznó.
Nej meg mosolyogva pancsikált mellettem.

Feladni persze nem adom fel… csak most már nem az ülés a fő csapásirány, hanem a háttámasz.
Egyszer csak jó lesz.