Day: March 21, 2017

Prágai remete 03/10

Egy kicsi az Óvárosból, az Újvárosból és Smichovból
2017.03.09; csütörtök

Ideje befejezni a kihágásokat. Lement két nap, úgy hogy vajas kenyéren, sajton és sörön éltem. Tudnám még hónapokig tartani, de nem szabad. Szerencsére mindent megterveztem. Eleve azért béreltem miniapartmant, hogy legyen konyha. Van is, egy minikonyha, tulajdonképpen főzősarok: mosogató, mikró, vízmelegítő, két főzőlap, elszívó. Nem is kell más.

Eltekintve a konyhai felszereléstől. Az ugyanis nincs.
Mindegy, van a közelben Teszkó, bevásároltam: kicsi teflonsütő, fakanál, éles kés, lapos műanyagtányér, mosogatószer, szivacs, papírtörlő, olívaolaj, só, süthető sajtok, fasírtok, kolbászok, mustár.
Ma reggel a biztonság kedvéért kinyitottam a tetőablakot, beindítottam az elszívót és beledobáltam a teflonba a sajtot meg a kolbászt.
A főzőlap nem működött. Kipróbáltam mindent: áram főkapcsoló, alkapcsoló, végigkövettem a vezetéket, végigtapogattam alul-felül a főzőlapot, megnéztem a biztosítéktáblát. Semmi. Vagy ki van kötve valahol a pult mögött, vagy rossz.
Remek.

Maradt a sajtos, vajaskenyeres reggeli. Sörrel.
De legalább a zenére megtaláltam a megoldást: youtube-mix. Most éppen a Piknikre álltam rá, stílszerűen.

Ma nem kapkodtam. Szerencsére. Délelőtt durva hasmenés kapott el, kifejezetten örültem, hogy két méterre üldögéltem a klotyitól. Meg legalább át tudtam nézni, mit is akarok írni.

Aztán kettőkor megint nekiindultam a városnak. Hiszen a Tigris háromkor nyit.
De előtte egy kicsi Rotunda. A szakirodalom alapján kiváló söröző, mindenképpen meglátogatandó.

Háát… ha szereted azt, hogy levegőnek néznek, akkor ez a te söröződ. Konkrétan fél méterről köszöntem rá a pincérre, oda is, vissza is, mégcsak úgy sem csinált, mintha hallott volna valamit. A számla valami zsebből elémlökött papírfecni volt. Oké, valamelyik szakirodalom írja is, hogy ez egy ilyen hely: ha nem iszol meg legalább három sört, akkor levegőnek néznek. Én viszont nem járok olyan helyekre, ahol levegőnek néznek, szóval ezzel ez a kocsma le lett húzva a listáról. Szépen néznék ki, ha én is szembeköpném az ügyfelet, mert csak egy Exchange migrációt rendelt meg, nem hármat.

Következő állomás a Tigris. Az Arany Tigris. Ez ugye sörkatedrális, ráadásul összenőtt Hraballal, nagyon komplex kocsma ez érzelmileg. A bejutás igazán cifra. Azt írja a szakirodalom, hogy 15.00-kor nyit és 15.01-kor már teljesen tele van. Jelentem, a hír igaz.

Öt perccel három előtt érkeztem meg, beálltam a tekintélyes sorba, majd nyitáskor besodródtam a tömeggel. Az üres asztalt a lélekjelenlétemnek köszönhettem: a csapossal szembeni asztalon kint volt egy cetli, miszerint 16.00-tól foglalt, emiatt mindenki továbbsodródott. Nekem viszont ez pont megfelelt, nem szándékoztam egész nap itt ülni.

Szóval bejutottam, egyedül ültem az asztalnál (nem sokáig) és sör volt előttem. (Az sem sokáig.) Én pedig nézelődtem körbe, mint egy templomban. (Oké, templomban nem szoktam szivarozni.) Végül félóra megilletődés és két sör után kijöttem.

Egy utólagos megjegyzés, melyet illik ide, előre berakni. Ezek még első napi írások. A másfél hétnyi “vizsgálkódás alatt némileg cizellálódott a véleményem, méghozzá úgy, hogy a sörivási élmény minősége eltolódott a nagy, híres kocsmáktól a kicsi, alig ismert, sokszor külvárosi kocsmák felé. Most például már azt tanácsolnám a sörkedvelő utazónak, hogy az élmény kedvéért nézzen be egyszer a Tigrisbe, de ha rendszeres sörözőhelyet keres, akkor jobb a Rotunda. (De a legjobb Smichov.)
Na, mindegy, ezt a végén úgyis kifejtem, itt csak utalok rá.

Innentől mentem az orrom után a belvárosban, összevissza. Jólesett sétálni.

Úgy tűnik, Prága felfedezte a kürtőskalácsban rejlő lehetőséget. Minden sarkon sütötték. Volt, ahol még krémet is töltöttek bele.

Kijutottam a Narodni utcára, beestem egy szivarboltba. Hihetetlen, de volt Toscano szivarjuk is, igaz elég drágán. Mindenesetre jó tudni, hogy ha kifogynék a hazaiból, itt tudom pótolni.

Utána a Narodni minisörfőzde. A szakirodalom jókat írt róla. Végülis nem volt rossz… de másik iskola. Nem füstös, inkább egy kicsit ipari. Az árai sem olcsók, de egy kevés sziszegéssel még kifizethetők. Ettem egy cipóban tálalt gulyást. A cipó tök finom volt. (Az inzulinom napok óta sikoltozva rohangál fel-alá a belvárosban. Majd hazafelé összeszedem valahol.) A helyben főzött sör sem volt rossz, de olcsó sem.

Innen a tegnapra tervezett Kövér Egér. Megtaláltam.

Tök jópofa kocsma, de sajnos ez sem dohányzó. Én pedig az ötödik sörömet már egy füstös csehóban szerettem volna letolni. Jelentősen hozzájárulva a füstmennyiséghez.
Mit hoz az élet, meg is találtam ezt a kocsmát.

Koutku, azaz Sarok. A nap nagy felfedezése számomra. Egy kocsma. Egy igazi, füstös kocsma, nagyjából a belváros határán, a szállásomtól 400 méterre. A sör (Staropramen, naná, Smichov) ára barátságos (290 forint), sem a vendégek, sem a csapos nem finyásak, turisták ide nem járnak. Megültem egy sarokban és élveztem, ahogy a cseh emberek kocsmáznak. Mert ez az egész messze nem az alkoholizálásról szól, hanem a beszélgetésekről, a közösségi életről. Üres asztal bőven volt. Kényelmesen elhelyezkedtem, ittam a söröket, szívtam a szivarokat és úgy éreztem, hazaértem. Ez az én világom. Mert oké, a Tigris egy szent hely: de zsúfolt és rengeteg a turista. Összeszorítva ültem két ember között és nem esett jól a szivar, mert tudtam, hogy a velem együtt szorongókat zavarja. Meg… szóval éreztem én, hogy a Tigrisben egyike vagyok annak a tömegnek, mely a hely sírját ássa. Azoknak, akik csak egy félórára ülnek be, megtapasztalni a hangulatot. Csakhogy ha sokan ülnek be ilyen félórákra, akkor megölik a helyet. (Persze erről a Tigris is tehet a három órai nyitással. A többi nagy kocsma korán nyit, így a turisták ki tudják lelkendezni magukat korán, estére meg maradhat a stamm.)

Na mindegy, örültem: két és fél napi szorgalmas kutatás alapján megtaláltam a törzskocsmáimat: délelőtt, amikor még éppen csak ébredeznek a népek, akkor az Ökör, … késő délután pedig a Koutku. (Meg persze nagy gyaloglások: felkészül Smichov, Liben, Zizkov.)

A Koutku-ban étlap nincs. Csak itallap. Van rajta tej is. Az alján kiemelt felírat: Echt sudetische klima – kostenlos. (Nem tudom: itt a sziléziai gyárvidék tömény füstjére célzott vajon a művész?)

Útvonal.

Ha csütörtök, akkor Darts Premiere League. Jelen esetben ez kimerült a T-Home lendületes, kreatív anyázásában. Adják ezt a TV-GO nevű szolgáltatást. Adják… de minek? Ez valami őskori szörnyeteg, de a T évek óta nem hajlandó se lecserélni, se fejleszteni. Amikor már rég elszállt fölötte az idő. Eleve Windows-ra nem lehet telepíteni, mert olyan régi directX-et akar felteni, melyet az oprendszer már nem enged. Más oprendszerre meg naná, hogy nem megy fel. Nálunk egyedül androidon működik. Direkt hoztam is a tabletet, csak ezért. Nos, azt hiszed működött? Valami hülye egyedi portot használ, melyet a szálloda tűzfala kivág. Szóval jó kis hordozható TV-GO: csak egy platformon működik és csak otthon. Ahol egyébként van tévé is. (Értem én, hogy mobiltelefon és mobil adatforgalom a cél, de Európában, ahol még mindig gyémántárban van a roaming, a wifi meg gyakorlatilag ingyen, inkább csak bosszant ez a szolgáltatás.)
A cseh tévé meg nyilván nem adta a derbyt.