Időrendben.
- Szeptemberben foglaltam szállást Cataniába. Booking.com. A foglaláshoz megadtam a bankkártyám adatait.
- Ezt a bankkártyát novemberben elhagytam. Le lett tiltva. Az új bankkártyát felvettem a booking.com profilomba, a régit töröltem.
- Január 12-én hajnal 1-kor kaptam egy levelet a booking.com-tól, hogy nem tudták levonni az előleget. Csináljak valamit, mert ha nem, akkor irgumburgum és ha 13-án este nyolcig nem sikerül a művelet, akkor törlik a foglalást.
- Mellékeltek egy linket, ahol módosítani lehet a _foglaláshoz_ rendelt kártyát. Jogos volt a bőgés, a foglaláson belül nem módosítottam korábban a kártyát. Megtörtént. Kaptam is egy visszaigazoló levelet az új kártyáról.
- Pár perc múlva jött a levél, hogy megint sikertelen volt a pénzlekérés. Tegyük hozzá, hogy itt még eléggé zavarban voltam, fogalmam sem volt, hogy most még csak autorizálni szeretnék a kártyát, vagy már terhelni is.
- Úgy hajnali háromig eljátszottam a rendszerrel. Módosítottam foglaláson belül a bankkártyát, megkaptam a visszaigazolást, majd hamarosan a hibaüzenetet. Ilyenből lement vagy öt darab. Jobb híján írtam egy emailt a booking.com-nak, meg egyet a szállásadónak. Houston, baj van.
- Délelőtt felhívtam a booking.com magyar irodáját. Felhívtam? Vagy egy órán keresztül hallgattam a reklámokat, mire felszabadult egy vonal. Az ügyintéző (Lajos) megígérte, hogy utánanéz, addig tartsam a vonalat. Tartottam. Aztán megszakadt. Két órán keresztül próbáltam újra felhívni a magyar irodát. Sikertelenül. Visszahívást nem kaptam, pedig megvolt náluk a számom.
- Írtam egy erősebb, enyhén anyázós emailt a booking.com-nak. Ordító nagy betűkkel jeleztem, hogy sürgős esetről van szó (hamarosan törlődik a foglalásom), legalább annyit mondjanak már a tegnapi emailre, hogy vakk.
- A biztonság kedvéért újból beírtam a bankkártyám adatait. Hoppá. Most jött egy visszaigazolás a kártyamódosításról, majd utána egy _újabb_ visszaigazolás, a foglalás módosításáról. Ilyen eddig nem volt. Talán? De nem. Hamarosan jött a levél a sikertelen banki tranzakcióról.
- Megpróbáltam ismét hívni a booking.com-ot. Délután ötig már nem sikerült elérnem őket, onnantól meg már automatikusan átkapcsolnak angol ügyintézőhöz. Szívtam a fogamat. Alapszinten elboldogulok angolul, de telefonban beszélgetni olyan dolgokról, melyeket magyarul sem látok át (fogalmam sincs, ki, mikor milyen pénzügyi tranzakciót végez, hogyan néz ki az egész rendszer a booking.com-on belül és hol akadhatnak el a próbálkozások), szóval tartottam attól, hogy nem lesz könnyű. Nem lett. Egy csajszi vette fel, bediktáltam az azonosító számokat, majd megkértem, hogy legyen kedves olvassa végig azt a közel húsz levelet, mely eddig született a foglalással kapcsolatban. Mégse nekem kelljen már elmondanom. A csajszi elolvasta, majd egy perc alatt elhadarta a háborúésbékét. Egy kukkot nem értettem belőle. Megkértem, hogy lassítson. Így már tudtunk beszélgetni, de nem igazán lett gyümölcsöző. A leányzó ragaszkodott hozzá, hogy náluk rendben van minden, beszéljek a bankkal. Hiába mondtam neki, hogy már leellenőriztem, van pénz bőven a kártyán és a limit is jóval magasabb, mint a teljes foglalás értéke.
- Felhívtam a bankot (Erste). Mit látnak? Hát, volt egy csomó próbálkozás a booking.com-tól, nulla forint értékkel.
- Az már látszott, hogy csütörtökön megakadtam. Írtam egy enyhén kétségbeesett levelet a szállásadónak, hogy tényleg baj van. Van jó bankkártyám, van pénzem, négyen mennénk, csak éppen valami szar került a palacsintába.
- Péntek. Nem jött válasz, sem a szállásadótól, sem a booking.com-tól. Pedig ma vagy rendeződik a helyzet, vagy bukjuk a foglalást. Nyilván lehet újat foglalni, csak már sokkal drágábban.
- A szokásos játék. Kártyamódosítás, visszaigazolás, hibaüzenet.
- Felhívtam a booking.com-ot. Teljesen megdöbbentem, tíz perc után kaptam egy ügyintézőt (Dóra). Végigolvasta a tömérdek levelet, elmondtam az újabb fejleményeket. Abban maradtunk, hogy valószínűleg ott lesz a probléma, hogy a bank nem engedélyezi a nulla értékű tranzakciókat. Hívjam fel a bankot, engedélyeztessem, aztán hívjam fel ismét a booking.com-ot és kérjem őt. Hátha éppen szabad lesz. (Sátáni kacaj.)
- Felhívtam a bankot. Most átkapcsoltak valami spéci bankkártyás emberhez, kiderült, hogy lófaszt mama, a bank az _összes_ nullás tranzakciót engedélyezte és visszaigazolta a booking.com felé. Tehát nem a banknál van a gond. Utána viszont nem érkezett semmilyen, valós értékkel rendelkező terhelési igény. Csak én kaptam a hibaüzeneteket a booking.com-tól. Az ügyintéző azt is elárulta, hogy a héten már nem ez az első ilyen eset a céggel.
- Újabb telefon a booking.com felé. Félóra reklámhallgatás után feladtam.
- Eszembe jutott, hogy van nekem egy másik banknál (CIB) egy másik tipusú (VISA) kártyám is. Pénz van rajta, limit oké. Próbáljuk ki. Felvettem a kártyát a profilomba, átírtam a foglalást. A szokásos. Visszaigazolás a sikeres módosításról (mind kártya, mind később foglalás szinten), aztán hibaüzenet.
- Telefon a booking.com-nak. Húsz perc után felvették. Lajos. Már ismerősként üdvözöltem, majd kértem Dórát. Nyilván foglalt volt, de a lány gyorsan átadta neki a fontosabb infókat. Meg ott volt az a baromi sok levél. Első körben jött a bankra mutogatás, de elmondtam, mire jutottam. Hogy az autorizáció bizony sikerült. (Erre azt mondta a hapi, hogy igen, látja. Bakker, akkor eddig miért nem mondtad?) Elmondtam, hogy másik bank, másik tipusú kártya, azzal sem ment. Elmondtam, hogy _nem is érkezik_ a bankhoz nemnulla értékű tranzakciós kérelem. Nagy hümmögések. Beszélni kell a főnökével. Visszahív. (Sátáni kacaj, kicsit reménykedő felhanggal.)
- Visszahívott. Igen, tényleg szar van a palacsintában. De nem tudják, hogy mi. Ugyan csak szóban, de elismerte, hogy a booking.com oldalán van a baj. Viszont nem tudnak mit csinálni, a foglalás törlődni fog, hiszen nem fizettem ki időben az előleget. Hurrá.
- De voltak jó hírei is. Beszélt a szállásadóval, elmagyarázta a helyzetet. Francesco megígérte, hogy a törlés ellenére fent fogja tartani az apartmant, az eredeti áron. Annyi a különbség, hogy helyben kell fizetnem, készpénzzel.
- Na most, Dél-Olaszország, konkrétan Szicília. Teljesen ki leszünk szolgáltatva. Aztán Francesco vagy korrekt lesz, vagy sem. Majd ott kiderül. Ha nem, akkor vagy jól lenyúl, vagy elcseszhetek egy csomó időt új szállás keresésével. Amikor egyébként is csak három napra megyünk.
- A vége természetesen ez az – automatikus – levél lett.
- Körülbelül nyolc óra ügyintézés a két nap alatt. Olyan 3-4 óra telefonos reklámhallgatás. (Meg sem merem nézni a következő telefonszámlát.) 41 email: 17 visszaigazolás, 17 hibaüzenet, 3 levél a szállásadónak, 2 a booking.com-nak… és 2 felmérés, hogy mennyire vagyok elégedett a booking.com szolgáltatásával. Őszintén?
- A biztonság kedvéért írtam egy levelet a szállásadónak. Leírtam, milyen választ kaptam a booking.com-tól és megkértem, hogy igazolja vissza. Ha nem is egyből, de egy nappal később megjött a válasz. Minden rendben, várnak.
Jól indul.
2017. January 24. Tuesday at 16:17
1 winchester vásárlásnál legfontosabb szempont a szerencse
2 ne légy kivétel nagy rendszerekben. Akkor se. Nem, ne hagyd el a bankkártyád…