Rakd nyélen

A Róbert Károly körút feltúrva. A 14-es villamos nem jár. A kék metró vészforgatókönyv alapján üzemel, de így is lerohadt késő délután, a Nagyvárad tér és a Lehel tér között metrópótlók jártak. Az M5 bevezető a Határ-úti felüljáró felújítása miatt hónapok óta járhatatlan. Emiatt az összes környező út beáll, mint a gerely. A népligeti parkolóhoz vezető összes utat lezárták valami maszatolás miatt. Az Üllői út menekülőútjának számító Vak Bottyán út utolsó 50 métere – a Határ útnál – lezárva. Délután valamiért az 1-es villamost is leállították, villamospótló buszok jártak a Hungária körúton. Illetve jártak volna, ha nem dugultak volna bele a forgalomba.
És ez egy átlagos hétköznap.
Az a barom Tarlós, bármennyire is nem áll szándékában, de a legjobb úton halad, hogy a város közlekedését átterelje kerékpárra.

5 Comments

  1. Józsi, nekem van egy volt osztálytársam aki ugyanarra lakók ahol ti, ő ugy jár észak Pestre, hogy elmegy busszal Ferihegy megállóig, onnan vonat a nyugatiba, majd egy másik Rákospalota-Újpest megalloig! Azt mondja működik! :)

    • Lehet, a gyerekeim így is szoktak közlekedni. Nálam spec nem működik, egyfelől nincs vasúti megálló azon a környéken, ahová megyek, másfelől ehhez bérlet kell, én meg gyűjtőjegyezek.

  2. Bérlet nélkül targytalan sajna :)

  3. Engem mindig meglep, hogy otthon abban a kicsi városban miket lehet operálni a forgalom növelése érdekében.
    Mert hogy mi itt egy húszmilliós városban vagyunk, ahol 2 hídon lehet csak átjutni a túloldalra, azért előfordul, hogy 2 órát állunk a dugóban. Na de otthon!

    Régen én is jártam úgy, hogy pl. leszálltam a Duna mellett haladó 86-os buszról, átmentem a túloldalra, metró, majd vissza villamossal, hogy ismét a 86-oson legyek. De nyertem 15 percet!

    Próbáltam a vonatot is. Viszont ahova jártam, ott akkoriban még olyan jó volt a MÁV, hogy a Nyugatiból kifelé jövő vonat az 5 perces úton már 80 percet késett. Mivel pedig egy vágány volt, a befelé menő vonatnak ezt meg kellett várnia. Jó móka volt. Tényleg este lett, mire hazaértem.
    De legalább a kalauz is unatkozott. Négyszer is kérte a jegyemet.

    • Én akkor érzek hasonlót, amikor visszamegyek valamiért Egerbe vagy Veszprémbe és kifogom a helyi délután négyes dugót. Mindenhol körülöttem feszült arcok, én meg vigyorgok: emberek, ez nektek dugó?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading