Szobafogság

Nem tudom, én lettem ilyen öregedő, zsörtölődő farok, vagy a világ lesz egyre inkább illogikus?

Most például az UPS. Rendeltem egy csomagot. Direkt UPS-sel, mert szerettem volna, ha hamar megkapom.

Pénteken hozta a futár, valószínűleg csengetett, valószínűleg nem hallottam meg, elment. Bedobott egy cetlit, miszerint itt volt, de nem jelölt meg újabb időpontot. Ha esetleg rámcsörgött volna, akkor persze egyből át tudtam volna venni a csomagot, de nem tette.
Hétfő reggel ránéztem a trekking adatokra, azt írták, hogy újra megpróbálják. Mivel délután megint fogorvos, gondoltam, valahogyan jeleznem kellene, hogy délelőtt hozzák. Ha már a futár nem egyeztet időpontot.
Telefon a központi számra.
Bemutatkozás, fuvarlevél egyeztetés.
– Látom, pénteken már próbálkozott a futár.
– Igen. És itt lenne az első észrevételem. A futárnak ilyenkor nem kellene kapcsolatot keresnie velem? Ugyanis otthon voltam, de nem hallottam a csengőt.
– Nem. A futárnak csak akkor kell telefonálnia, ha nem találja a címet. Ha megvan, akkor már nem telefonál.
– Miért nem? Ha akkor rámcsörög, akkor már pénteken át tudtam volna venni a csomagot.
– Nagyon sok csomagja van a futárnak, nem ér rá telefonálni.

Na, itt nyílott ki először a bicska a zsebemben.

– Üzenni tudok neki? Azt látom a trekking adatok között, hogy ma megint megpróbálja. Csakhogy én délután kettő után nem leszek otthon.
– Valószínűleg ugyanúgy déltájban lesz ott, mint pénteken.
– És ha nem?
– Akkor majd megpróbálja szerdán. A szolgáltatásban három kézbesítési próbálkozás van benne.

Második bicskanyílás.

– Telefon?
– Szólhatok neki, hogy előtte hívja fel Önt.

Nocsak. Akkor most mégis?

– Köszönöm, de most ugrott be, hogy nincs értelme. Ha tudja, jelezze legyen kedves a futárnak, hogy ha kettőig nem tud ideérni, akkor ne is jöjjön, hozza inkább kedden.

Ebben maradtunk.

Gondoljuk végig a folyamatot. Az UPS futár nem telefonál. Normális? Hiszen ha rendelek bármit egy online üzletből és futárral kérem a kiszállítást, teljesen normális, hogy emailban jelzik a kiszállítás napját, a futár pedig az érkezés előtt valamivel telefonál. Az UPS-nél egyik sincs. Pedig ha felteszik a lean szemüveget, akkor láthatják, hogy a muda (veszteség) nem akkor keletkezik, amikor a futár feleslegesen telefonál, hanem akkor, amikor nem telefonál és háromszor is ki kell mennie egy címre. A futárszolgálatok ezt pontosan tudják. Az UPS nem. Miért nem? Az eddigiekből az jött le nekem, hogy azért, mert az UPS folyamataiban nem az a cél, hogy kézbesítsék a csomagot, hanem az, hogy háromszor megpróbálják. Ennyi van kifizetve. Ha nem sikerült, a csomag megy vissza. Nem az ő bajuk.

6 Comments

  1. A világ valószínűleg mindig is pont ilyen illogikus volt, csak – ahogy Nejed is mondta a következő posztban -, a türelem véges mennyiségű. Egy idő után elfogy. Szerintem.

  2. Te lettél zsörtölődő, ez egy olyan dolog, ami ellen tudatosan kell küzdeni, ahogy öregszel.

    Egyébként a legtöbb országban *semmilyen* telefonos értesítés sincs, szóval ez egy különleges magyar kényelmi szolgáltatás.

    • Oké. Lehet, hogy nem szokás. De miért zsörtölődés, ha logikát keresek benne? Ha egy telefonálással elkerülhető két plusz kiszállítás, akkor az miért nem jó a kiszállítónak?

      • Ezt sohasem értettem én sem, főleg úgy, hogy pl. az angoloknál a mobil hívás kb. ingyen van (a havidíj után, de mindenkinek az van).

        A zsörtölődő az nem erre vonatkozik kifejezetten, azt általában írtam, csak a szmájli nem ment át mobilról. :)

  3. A legtöbb futárcég telefonál. Mármint a futár.
    Akkor az UPS szar.

  4. GLS email a kiszallitas napjan:
    Amennyiben pontosítani szeretne vagy kérdése van, kérjük, hívja a GLS futárt a +3630xxxxxxx telefonszámon, vagy tárcsázza vevőszolgálati telefonszámunkat: +36-1-802-0265.

Leave a Reply to gollum Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading