Univerzum, hogy simogassanak halálra rózsaszín krokodilok

Micsoda hülye hétvége.

Úgy kezdődött, hogy idén nyáron elegem lett abból, hogy akárhányszor előveszem a kajakot, mindig azzal kell kezdenem, hogy kipucolom belőle a meztelen csigákat és a pókokat. Eddig autógumikra bakolva tároltuk a kajakokat, mely megoldás komfortos a kajaknak, csak éppen a gumikban megáll a víz, ideális hely a szúnyogoknak és mindenféle állatnak. Innen meg már csak egy lépés, hogy beköltözzenek a kajakba.
Azaz kajaktároló. Nem zárt, de azért alulról murvás, felülről tetős.

Ezen a hétvégén terveztem, hogy elvégzem a talajmunkát (még a fagy előtt, bár azok a hülye mínuszok csak megjöttek pénteken), illetve mindent összerakok annyira, hogy amint megérkeznek a vasak, már csak csavarozgatni kelljen. Nem kevés munka, kell rá két nap.

Szombat. Viszonylag korán keltem. Megreggelizve, bekávézva, beöltözve indultam volna az udvarra, amikor láttam, hogy van egy komment a blogon, gyorsan válaszolni akartam rá valamit… és paff. A blog megdöglött. De erről már írtam. Mindenesetre délután kettőig kinlódtam WordPress oldalon, sikertelenül, utána átadtam a terepet az üzemeltetőknek. Frankón elment a fél nap.
Szétszedtem a régi tárolót, kiástam az alapot. Jött az első cövek.

Ezek ilyen 50 centi hosszú ékek, a tetejükön egy aljzattal, amelybe bele lehet majd állítani a fa oszlopot. Elég kemény munka leütni a földbe, azért az 50 centis mélység tartogat meglepetéseket.

Meglepő módon az első cövek gyorsan lement. Szerencsém is volt, a talaj csak a szokásos módon tartott ellent, az erdőben meg találtam egy jó kis dudust.

A dudus, amennyire mesteremberektől tudom, egyfajta beütőfa. Egy ilyen fémcöveket nem lehet csak úgy ütni, mert elgörbül a tartója. Ehelyett bele kell tenni a tartóba egy fadarabot és azt kell csapkodni.

A kis dudus pont kibírta az első cöveket, utána hasadt csak szét. És innen indultak a gondok. Hiába jártam az erdőt, nem találtam még egy olyan remek hulladékfát. Vastag volt. Korhadt volt. Az első ütésre széthasadt. Kinlódtam. Ráadásul csak későn vettem észre, hogy más baj is van. Olyan 20-25 centinél elakadt a cövek és kész. Ha tovább ütöttem, inkább kilazult, inkább hasadt a fa. Ekkorra már a fél erdőt behordtam az udvarra. Dekopírfűrésszel szeleteltem a fatörzseket, mert nem volt más. Gondolhatod. És ennyi. Besötétedett, de nem tudtam leütni a második cöveket. Ellenben a tenyerem tele lett vízhólyaggal, a hüvelykujjam tövében lévő ki is fakadt. Este már a borosüveget is csak a bal kezemmel tudtam megfogni.

Nem örültem. A második napra már csak finom munkát terveztem, meg festést. (Előtte megnéztem a meteorológiát, egész hétvégére nem mondtak esőt, így bátran mertem vasárnapra tenni a festést.) Durcásan feküdve az ágyban meg is született a döntés: vasárnap reggel irány az OBI és veszek egy samukalapácsot, meg egy láncfűrészt.

Láncfűrészt már évek óta tervezek venni, de valahogy mindig sajnálom rá a pénzt. Hiszen olyan ritkán kell. Aztán jönnek a kinlódások.

Ja, a blog délután ötre megjavult. Magától.

Vasárnap. Korai kelés. Kilenckor már indultam is az OBI-hoz. A kalapács meglett egyből. Láncfűrész. Háát… tragikus. Én egy kínai gagyi elektromosat akartam venni, max 15e forintért. Nekem az is elég. Nos, az ebben a kategóriában lévő fűrészek doboza mind fel volt tépve, szorgos kezek kilopkodták belőle a láncot. Végül találtam egy elég kicsike, gyengécske Bosch-t, ráadásul 26e forintért, de végülis csak neves márka. Meg ebből is csak egy darab volt. És legfőképpen sértetlen volt a dobozon a plomba. Hogy hogyan találtam hozzá láncolajat, azt inkább el se mesélem. Mindenesetre az OBI-ban ne vegyél láncfűrész starter pack-ot (csillió pénzért), mert gonosz emberek abból is kiemelnek ezt-azt. Különösen, ha az OBI b@szik láncolajat tartani, anélkül meg ugye nem megy a fűrész.
Haladtam a pénztár felé, amikor bemondták, hogy bocs, lúzerek, de jelenleg nincs bankkártyás fizetés. Nálam viszont nem volt annyi kápé. Félretettem a kosarat – benne az utolsó Bosch láncfűrésszel és az utolsó utáni láncolajjal – és átmentem az Auchanba.

Ott ugyanis a szokásos őszi borvásár van. Ki nem hagynám. Ilyenkor szoktam televásárolni a kocsi csomagtartóját. Nagyjából egy árkategóriát esnek a borok, mi pedig dőzsölünk. Karácsonyig. Elvoltam, amíg válogattam.

Aztán vissza az OBI-ba. Még mindig nincs kártyás fizetés. Az üzletben már feltorlódtak az otthagyott kosarak, a pénztáraknál rendszeressé váltak a hisztérikus jelenetek, amikor kiderült, hogy a vevő nem tud fizetni. (Persze ilyenkor kasszafőnök, sztornó, a sor meg anyázott.) Veszíteni tudni kell: visszaraktam a láncfűrészt és a láncolajat, a samukalapácsot meg megvettem készpénzből.

Hazajöttem, elpakoltam. Átöltöztem. Mit saccolsz, mit mutatott az óra? Délután kettőt. Megint elment egy fél nap. Amikor már tegnap is összeszedtem egy félnapos csúszást. Vidám.

Ennél vidámabb már csak a cövek leverése volt. Míg tegnap a kis fejszével 3-4 ütés kellett ahhoz, hogy egy szar dudus széthasadjon, a samuval elég volt egy is. Kipróbáltam mindent. Egyik ötlet rosszabb volt, mint a másik. Az egyik cövekbe beszorult a dudustoldó fadarab. Gondoltam, kivésem. Beletört a véső. Kuka. Mármint a cövek is, meg a véső is. Másik cövek. Kipróbáltam fektetve egy dudust. (Tavaly így toltam le hat cöveket, igaz, fejszével.) Nos, a samu bemutatkozott, az első ütésre használhatatlanra görbült a cövek. Kuka. Ekkor már látszott, hogy redukálnom kell az elképzelésemet. Eredetileg négy cövekes rögzítést terveztem, kettő oszlop lett volna a fő tartó, velük szemben két kicsi fatönk az alsó szint megtámasztója. Na, ez nem ment, két cövek kikukázódott, maradtak egyedül a fő tartóoszlopok. Melyekből még csak az egyiknek volt leverve a cölöpje.
Nos, annyira én sem vagyok makacs hülye, természetesen eszembe jutott, hogy lehet, pont egy szikla, vagy valami keményebb tufás talaj van ott, ahol be akarom verni a cöveket. Próbáltam tíz centivel jobbra. Aztán tíz centivel balra. Ugyanaz. Potyogtak a dudusok. Végül nagy bátran kipróbáltam húsz centivel balra, és hoppá, megindult lefelé. Igaz, ez már nem lesz ideális a kajakoknak, de leszarom. Nem lehet mindenkinek minden ideális. Bírják ki.
A gond csak az volt, hogy gyakorlatilag az összes hazatermelt fát felszeleteltem. (Dekopírfűrésszel, persze. Miért kérded?) Elindultam bátran az erdőbe. Hamubasült pogácsával. Addig nem jövök haza, amíg… aztán rámmosolygott a szerencse, az egyik bokor alatt találtam pont egy olyan fadarabot, amilyen a tegnapi jó dudusom is volt: frissen kidobott, kemény faág, pont a jó méretben. Ráadásul kijött belőle kettő dudus. Szükség is volt rá. És, csodák csodája, lement a második cölöp is. Több nem lesz.

Ebéd. Bor.

Utána pakolás. Ugyanis most jön a festés, ahhoz meg üres terasz kell.

Elpakoltam. Előkészítettem mindent. Kesztyű fel. Festékes doboz kupakja lepattint.

Ekkor kezdett el esni az eső. Az az eső, amelynek egész hétvégén elméletileg nem volt jelenése.
Értelemszerűen ilyenkor nincs festés. A teraszon ugyan van napernyő, de nem zár jól. Gyorsan bemenekítettem a nappaliba a festendő cuccokat, visszazártam a festéket. Nej meg akart vígasztalni, mutatta, hogy az időkép radar szerint Budapest felett nincs esőfelhő. Én meg kimutattam az ablakon. Hogy mit fűztem hozzá, azt most hagyjuk.

Bontottam egy üveg bort és szivarral kiültem az esőbe. Nem félek tőled, kabbe. Erre, csakzértis, Soroksár fölül elment a felhő, így a laposan sütő délutáni nap pont a pofámba világított. Persze fölöttem meg szakadt az eső.

Így múlattuk az időt. Aztán elfogyott a szivar. Elmentem, kiszórtam a murvát, elgereblyéztem. Aztán bementem vacsorázni. Végül csak elállt a dög. A festés már csak egy órányi szopás volt. (Ne tudd meg, milyen ocsmány munka gyalulatlan tetőléceket festegetni.)

És, hoppá, ismét délután hat. A munkának vége, nem is állok rosszul, csak éppen a nap már elment, ha ki akarok ülni a lugasba pihenni, akkor pufajka alul, pufajka felül, polár kesztyű és sok bor. Meg lehelni a laptop monitorját, mert a hidegben hajlamos bezsizsásodni.

Nos. Így utólag tulajdonképpen szavam sem lehet. Megcsináltam, amit akartam, igaz, egy redukált változatban, de úgy nézem, ez is elegendő lesz. Akkor mi a bajom? Az ellenszél. Szokták mondani, hogy ne tudatosítsd a frusztrációidat, mert ráülnek a lelkedre. Törekszem is erre. De egyszerűen ez már fáj. Hogy minden szarság, amit csinálni akarok, amit el akarok érni, az mindig ekkora ellenszélben történik. Lécci, mondjátok már, hogy időnként/mindig ti is szívtok és ez a világ normális rendje.
Mert akkor nem piszkálom tovább az Univerzumot.

6 Comments

  1. Én odáig el sem jutok hogy az univerzum tegyen keresztbe. Még előtte saját magamnak szoktam keresztbe tenni általában. :)

  2. Mindamellett hogy megértelek (lásd 2 and a half men :) ), próbáltál már feladatokat outsource-olni?
    Nehéz ügy, mi legutóbb olyan melóért fizettünk 60K-t, amit imádunk csinálni.
    De be kellett látni, nincs rá időnk…

    • Ez szvsz az a kategoria, ahol valaszthatsz, hogy a feladattal szopsz, vagy ho vegen a bevasarlashoz szukseges penz eloteremtesevel. Egyik se kisebb frusztracio a masiknal.

      • Igaz, de ez összetett kérdés.
        Eleve szétválasztanám. Ilyenkor kétszer konvertálsz időt pénzzé. Egyszer a munkaidődet pénzé. Kérdés az, hogy az extra projekt elvégzése helyett tudsz-e a normál munkáddal több pénzt keresni, amivel megveszed más munkáját. (én pl. nem – tehát nem tudok extra stresszt felvállalni több pénzért bevételi oldalon – cserébe pénzből is csak az amúgy is meglévő marad erre). Esetleg ha a ráfordított időn múlik a normál bevételed, akkor mennyit veszítesz azon, ha az extra projektet csinálod a normál munka helyett. Azaz órabérben mibe kerül, olcsóbban dolgozol-e, mint a mesterember, akit megbízol a munkával. Milyen lesz a minőség? Mennyit csúszik az eredmény? (egy profi talán minden körülmények között le tudja verni időre a cölöpöket, amit Joep nem), stb. Mibe kerül a csúszás/lassabb amatőr munkavégzés, mennyire sürgős?
        Ha pl. lakást újítasz fel, amit kiadsz majd és az adott hiányzó munkafázis 60K, de ha te csinálod akkor 2 héttel lassabban készül el és lemaradsz a szeptemberi csúcsszezonról, amikor simán ki tudnád adni és a 2 hétre eső bérleti díjat eleve elveszíted, akkor csak a hülye nem hív profit.
        Mennyi a járulékos költség, a beszerzésre elvesztegetett idő, az utánajárás, az információbeszerzés?
        Másrészt a szabadidődet (is) konvertálhatod pénzzé. Megcsinálod Te magad az extra projektet, akár szabit is vehetsz ki, kérdés hogy ér-e ennyit hogy nem a családdal vagy, fáradt leszel, egészsgételen a túlzásba vitt munka, stb.
        Meg ott van, hogy ha szereted csinálni, akkor az elhomályosíthatja az éleslátást.
        Magyarországon szerintem az emberek szeretnek szívni.
        És Joep megnyugtatására, igen, mi is rengeteget szívunk, akkár önerőből, akár a felbérelt szakik miatt. Még akkor is ha rendesek és jól dolgoznak. Mert félreértés miatt nem vágják ki a lyukat az ABS burkolaton a konnektornak, hiába mondtuk. Utólag meg találd ki a fal előtt álva, hogy na hol is volt az aljzat…

    • Ez is lehetne magyarázat, de már benne volt az írásban a megoldás: “Szokták mondani, hogy ne tudatosítsd a frusztrációidat, mert ráülnek a lelkedre.” Ezt kell elsajátítani, és utána lazán mennek a dolgok. Tényleg. :)

  3. Huh, szép hosszú lett, nem akarsz egyszer saját blogot írni? :)

    Nálunk egyébként is-is van. Ha úgy érzem, hogy nem olyan bonyolult a feladat, én is meg tudom csinálni, akkor megcsinálom. Ha egy kicsit is elbizonytalanodom, akkor szerelőt hívunk. A kajaktároló nem tűnt akkora nagy falatnak (a hátsó kerítésnél hat ilyen cöveket is leküldtem, hja, ott puhább volt a talaj), a kocsibeálló fölé tervezett pergolát is valószínűleg megcsinálom magam, de ha belevágunk a terasz fölé tervezett fix tetőnek, oda már mesterembert hívok.

Leave a Reply to hrongyorgy Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading