Fonyód – Alsóőrs
2016.09.02; péntek
Ez már a negyedik balatonkerülésünk, igazából az indulásról nem is tudok újat írni. Rutinszerűen bepakoltunk mindent a kajakokba, végül magunkat is. Az egyedüli furcsaság az volt, hogy ilyen korán még soha nem indultunk, így a szomszéd üdülő még működött. Elég sokan kijöttek nézni minket. (Háttérben hangszóró mondta be, hogy lehet – és kell is – jönni reggelizni. Olyan jó SzOT üdülősen.)
Szárszóig nem történt semmi. Szép időnk volt Gangoltunk.
– Józsi, ráállítottad a halálsugarat Szárszóra? – kérdezte Péter.
– Rá. Bár erre sokkal szívesebben állítanám – intettem fejemmel az öszödi üdülő felé.
Meglepő módon a szárszói strand teljes kapacitással működött. Nem ehhez szoktunk hozzá. Be is gyűrtem egy lángost egy vicével. A nap továbbra is sütött, jó volt a hangulat. Az élet szép.
Nem úgy a lábam. A biztonság kedvéért zárt spricóval mentem, de ez is kevés volt. Egy kevés víz bejutott, odabent pedig minden frankón bedunsztolódott. Majdnem elsírtam magam. A lengyel kaland óta folyamatosan gyógyult a sebem, már majdnem teljesen bevarrasodott. Erre ahogy víz, vízpára érte, az egész begennyesedett, de nem csak úgy tessék-lássék, hanem szó szerint kiforrott belőle a cucc. Óvatosan megtörölgettem. Az egy óra ebédszünet alatt a napon megszáradt, rendbejött. Csak éppen megmutatta, hogy nem érheti víz. Hol is vagyunk? Egy ötnapos kajaktúrán. A Balcsin. Ahol szinte az összes ki/beszálló hely strandlépcső, azaz vízből kell beszállni, vízbe kell kilépni. Na meg kánikula van, jócskán számítottam strandolásra is. A természetes hűtésről – az evezőlapát által magamra locsolt vízről – nem is beszélve.
Kezdődött a kinlódás. Oké, ne legyen spricó. Hadd levegőzzön. Így is indultunk el. Csakhogy ekkor besüt a nap, megég a bőröm. Szerencsére ekkor már hátulról jött a nap, jórészt beárnyékoltam a beülőt, csak egy csíkon sütött be a nap, de pont ott volt a seb. Rákötöztem a sapkámat. Szuper. Csakhogy így meg a fejem maradt védtelen. Tűző napsütésben. De ezzel már nem tudtam mit kezdeni. Így toltam végig a napot.
Még valami a szárszói strandról. Két évvel ezelőtt írtam arról a fura párról, ahol egy féllábú férfi valami szörfdeszkaszerűségen ülve evezgetett, maga után húzva egy másik hasonló valamin sütkérező párját.
Nos, azt hittük, időcsapdába kerültünk. Ahogy közeledtünk a strand felé ugyanők bukkantak fel a nádasból, ugyanott. Mosolyogva üdvözöltük egymást.
Haladjunk. Ez itt az a pillanat, amikor már látszik a tihanyi cső, azaz balra Tihany, jobbra Szántód.
Szép.
A csőben pont elkaptuk a pillanatot, amikor két komp középen találkozik. Bementünk mögéjük hullámot vadászni. Mert olyan jók ezek a hullámok. Mi szerencsétlen marhák. De erről majd később.
Jöjjön egy – úgy általában – diszkrét téma. Itt viszont nem tudom kihagyni, mert majdhogynem ezzel telt az egész nap. Etelkának ugyanis szinte azonnal vécére kellett mennie, ahogy kajakba ült. Aztán utána is. Nyilván ha bandázunk, akkor az állandó partraszállások jelentősen lassítják a csapatot. (A fiúknál ez nem probléma, eleve nekik nem kell anyiszor pisilniük, másfelől nekik megvan ehhez a megfelelő technikájuk.) Szóval először csak tréfálkoztunk a leányzóval, felvázoltunk néhány meredek, de kifejezetten érdekes figurát, aztán egy idő után előkerültek olyan ötletek is, melyeken legalábbis el lehetett gondolkodni. Aztán a gondolkodást tett követte. A négy kajak szigetbe tömörült, a hátsó fedélzetek pedig úszó stéget alkottak. Etelka kimászott hátra és adott a természetnek. Mi persze próbáltunk közben beszélgetni vele, érezze azért a törődést. De megoldotta. Etelka ügyes lány.
Az alsóőrsi Europa Pelso kempinget alig találtuk meg. Pedig ezt a kempinget ismerem a legjobban a parton, órákig tudnék sztorizgatni az itteni dolgainkról. Csakhogy az egészet átépítették. Nem kicsit. A GPS kivezetett egészen a strandjáig, de csak hitetlenkedve néztük. Ez valamikor egy szellős, sok szabad gyepes kemping volt, most pedig még a strand fövenyét is beépítették bungallókkal. De nem csak úgy szellősen. Kifejezetten bungalló lakótelepek épültek ki. Egyedül az vigasztalt, hogy így keletkezett egy csomó vízparti szállás, mi pedig még a kajakból foglaltunk egy kifejezetten vízpartit, szóval valószínűleg nem kell majd sokat cipekednünk.
Aha.
Nézd meg ezt a track-et. Ha satellite nézetre váltasz és belenagyítasz, láthatod, hogy a kempingben a vízparttól a létező legmesszebb lévő mobilházát kaptuk meg, gyakorlatilag a kemping északnyugati csücskében.
Mennyi a súlya egy nomád túrás kajaknak? Hát, olyan hetven kiló. És volt belőlük négy. Kösz, te nyomorult recepciós.
Szerencsére nálam is, Péternél is volt kajakszállító kiskocsi, végül két fordulóval felhúztuk a hajókat. De a lábam nem élvezte. Ahogy kezdett megszáradni, úgy kezdett összehúzódni a varr és ez nagyon tud fájni. Egyszer pedig annyira belehasított a fájdalom a sebbe, hogy megálltam, behunytam a szemem és égnek fordított fejjel káromkodtan. Aztán lenéztem. Egy káposztalepke méretű bögöly dagonyázott a seben és éppen hatalmasakat harapott ki a lábamból. B+ pont te hiányoztál oda. Egy nap sántikálás.
De minden jónak vége szakad egyszer, a kajakok is felértek. Zuhany. Helyett kocsma. Mert kiderült, hogy mire megtisztálkodnánk, bezárna az étterem. Leültünk.
– Mit lehet enni? – kérdeztük az idős pincért.
– Gyakorlatilag semmit – válaszolta udvariasan.
– Hogyhogy?
– Egy órán belül zárunk.
– És úgy egyébként tartanak ételt?
– Szezon vége van. Alig.
– Pizza? Itt valamikor finom házi pizza volt.
– Igen, én szoktam keverni a tésztáját. De napi tíz pizzáért nem fűtjük fel a kemencét.
– Akkor mit ajánl?
– Itt van az étlap. Ami le van húzva, az nincs. Ami nincs lehúzva, jó eséllyel az sincs. Tudok hozni gordon bleu-t hasábbal.
– Hát, köszönjük. Akkor egyelőre még válogatunk.
Végül megittuk a sörünket és visszasétáltunk a szálláshoz. Jó lesz az a hideg vacsora is.
– Józsi, szedsz valami gyógyszert a sebedre? – kérdezte Etelka.
– Férfiember inkább szenved.
– Van nálam gyulladáscsökkentő. Kérsz?
– Az a potencianövelő kék tabletta? – érdeklődött diszkréten Péter.
– Az, na. És?
– Viagrát akarsz nekem adni? – ugrott fel a szemöldököm.
– Csökkenti a gyulladást.
– Tudod mit, jöhet.
– Állj! – csapott az asztalra Péter – Én, mint Józsi szobatársa, megvétózom!
– Ne izélj már. Kérjél te is egyet.
– Arra gondolsz, hogy buzulunk?
– Nem. Arra hogy átmegyünk a csajokhoz.
Este bezárt ajtó mellett aludtak.
Recent Comments