Suwalki kajaktúra 01/07

Általánosságban

Huh. Nem lesz egyszerű feladat. Habár útközben jegyzeteltem a mobiltelefonomba, csak hát… de ne rohanjunk ennyire előre.

Szóval egy heti élmény. Fejből.

Az ötlet egyszerű volt: Mazuri tavak. Tízegynéhányan összeálltunk, néhányan már voltak is arrafelé, ismerték a környéket, nem kellett semmit sem szervezni.

Aztán odakint derült ki, hogy ezek nem is a Mazuri tavak. Azok máshol vannak. Ez a Suwalki régió, nagyjából a lengyel – litván – belorusz határon.

Itt van a játszótér.

A Wigry tó partjáról indultunk, Bryzgiel falucskából. Feltekeregtünk a tó északi csücskéig, onnan egy szúk, nádi csatornán átevickéltünk a Czarna Hancza folyóig. Leereszkedtünk az Augustow csatornáig. (Na, ez egy külön technológiai érdekesség. Ha megnézed, alul az a rengeteg Sluza, az mind-mind egy durván kétszáz éves, mechanikus zsilip.) Elmentünk alul Augustow-ig, aztán elindultunk felfelé a Rospuda folyón, de nem sokkal később keletnek fordultunk, a Blizna… nem is tudom, minek nevezzem. Még pataknak is kicsi volt, olyan ereszcsatorna és faluvégi árok között valahol. Sűrű nádasban. Ezen kellett volna felharcolnunk magunkat húsz kilométeren keresztül a Blizno tóig. Nos, nem. Nagyjából a derékszögű kanyarban lett tele nyolc embernek a töke – igen, a lányoknak is -, mi itt kiszálltunk. Öten végigmentek, bár utólag ők sem értik, hogy miért. Végül Ateny falucskában fejeztük be a túrát. Nekünk, nyomiknak, öt nap volt, 117 kilométer. A track teljes egészében megtekinthető, letölthető a Wikiloc oldaláról.

Vedd még észre, hogy az a sok zöld izé a térképen az mind egy-egy táborhely. Nem valami luxustábor, még csak kemping sem, de van tűzrakó hely, fedett asztal és pottyantós vécé. (Kiépítéstől függően 7-10 zloty-t fizettünk ezekért fejenként.) A lényeg, hogy meglehetősen sok van belőlük, ami egyben azt is jelzi, hogy errefelé elég komoly vízi élet van. A falvakban lehet kajakokat bérelni, adott esetben a bérbeadó gondoskodik a kajakok visszaszállításáról is, a lengyelek pedig vidáman járják a vízeket. Írigykedem.

Leutazás
2016.08.14; vasárnap

Nos, igen. A távolság tőlünk 1050 kilométer, ha Kassa, Lublin felé megyünk. (Ekkor Miskolcig sztráda, meg Szlovákiában itt-ott.) Viszont a lengyel rész így is olyan 550 kilométer és ott felejtsd el a sztrádát. Falvak egymás hegyén-hátán, köztük indokolatlan 70-es táblák, az út telerakva napelemes mérőműszerekkel. Ha már tudtuk tartani a 60-as átlagot, akkor jók voltunk. 17,5 óra. Űberbrutál.

Aztán már az indulás előrevetítette, mire számíthatunk. Szombaton egész nap pakoltunk, olyan este kilencre végeztünk. Ledőltem aludni pár órát. Éjfélkor terveztük az indulást, még fel kellett vennünk késő délután Orsolyát Bialystokban. A vonata 17.30-kor érkezett oda, ehhez lőttük be az utat. Szóval éjfél. A kocsi összepakolva, a munkahelyi dolgok elrendezve, a fontos koordináták feltöltve a telefonba és a túra GPS-be. A telefonban bent az összes frissített offline térkép. Beültünk a kocsiba, beraktam a telefont a tartóba, elindítottam a Here WeGo alkalmazást… és lefagyott. De úgy, hogy magával rántotta a telefont is. Kikapcs, bekapcs. Here WeGo továbbra is fagyott. Vagy 40 percig szarakodtam vele, végül feladtam. Irány a lakás, Here WeGo uninstall, újratelepítés, térképek letöltése, frissítése, koordináták beütögetése. Működött. Ekkor már hajnali kettő volt. Mit mondjak, el bírtam volna viselni ennyivel több alvást. Az idegességről nem is beszélve. A legfinomabb megjegyzésem az volt, hogy a Nokia kamatostól megérdemelte, hogy tönkrement, még a vezetőit is be kellett volna zárni kenyéren és vízen életük végéig. Egy gyors SMS Orsolyának, hogy késni fogunk, erre visszaírt, hogy ő meg elnézte a menetrendet, 18.30 lesz az az érkezés. Szóval végül kiegyenesedett minden, de az idegszálaim cafatokban lógtak. És így indultunk neki egy 17,5 órás vezetésnek.

Magáról az útról nincs mit írnom. Kilenckor értünk a lengyel határra… és jött az a piszok fárasztó út. Falvak, falvak, falvak, táblák, mérőműszerek, kamionok, mazsolák… eh.

45 perccel a vonat érkezése előtt értünk a vasútállomásra. Gondoltam, jó fiú leszek, megkérdeztem a biztonsági őrt, lehet-e a peronon dohányozni.
– Hogy gondolom! – ütközött meg.
– Oké, akkor hol lehet? – kérdeztem vissza.
Erre odamutatott egy méterrel arrébb. Az már nem a peron.

Ja, a fenti felhő nem photoshop. Egyszerűen csak megmutatta magát. Jelezte, hogy a következő napokban még bekukkantanak hozzánk, vagy ő, vagy a haverjai.

Nyolc körül érkeztünk meg a találkozóhelyre, pár perccel késve le a boltbezárást. Nem mi voltunk az elsők, a korábban érkezettek javában kortyolták a söreiket. Ők nem késték le a boltot.
De igazából mindegy is volt, a vezetéstől hulla voltam. Átrendeztük a kocsit alvóhelynek, gyors szivar, egy korty lelazító vodka és már aludtam is.

13 Comments

  1. Nagyon reméltük, hogy a mi 2011-es túránk legjobb szakaszát, a Blizno folyót ti is élvezni fogjátok. Mi – a sokadik átemelés után – már jól szórakoztunk és vidáman vonszoltuk a hajókat a vízen, a táj gyönyörű volt, külön jó volt az is, hogy itt nem találkoztunk vidám és üvöltő gimnazistákkal.

    • Nekünk négy napig csapnivaló időjárásunk volt, gimnazistákkal nem találkoztunk. Emiatt jobban bejött a Czarna Hanza és az Augustow csatorna. A Blizna… nem tetszett. Konkrétan a zsilipnél, amikor kiszálltunk, azt mondtam, hogy akár fókamászásban is elmegyek Bryzgiel-be az autóért, de egy métert sem evezek felfelé tovább ezen az izén. (Majd leírom részletesen a sztorit, de nekem eléggé összejött minden ezen a túrán. A Blizna már csak az utolsó csepp volt.)

  2. Én végtelenül élvezem az útleírásaidat, színesek, szagosak, imádom őket. Reménytelen introvertáltként sosem fogok utazni, de a te előadásodban kicsit olyan, mintha én is ott lennék (sőt, időnként a szorgos ismeretterjesztésed hatására többet tudok egy-egy helyről, mint akik élőben megnézték). De. Annyira, de annyira drukkolok minden egyes “hallgatásodkor” (mert olyankor tudom-sejtem, hogy utazol, és mindjárt lesz leírás is), hogy most, csak most az egyszer legyen már egy olyan út, ami nem úgy kezdődik, hogy már az elején nagyon szívsz (munka, technika, időjárás, mikor mi), és aztán közben még nagyobb szívás-hegyek várnak. Olyan útleírásért imádkozom, ahol a remekül indult-szuperül folytatódott-és végig nem jött közben semmi rossz vezérfonal lenne az uralkodó. Lesz ilyen valaha? :)

  3. A Navigon-t próbáltad már? Nekem Isztambulban és Törökországban az vált be legjobban. Elég jól adja az alternatív útvonalakat is, és eddig csak 3 alkalommal küldött be szembe az egyirányú utcába. Ebből kétszer a helyiek is rendszeresen szembe közlekednek. A harmadiknál viszont e miatt kifogtunk egy 1 órás dugót, amit megúszhattunk volna, ha egy utcával előbb fordulunk.

    • Nadehát ez fizetős. :) (Átfutottam az Android verzió visszajelzéseit, eléggé lehúzzák.) Én egyébként elégedett Waze használó vagyok és ha Európában egyszer rendezik végre a rooming díjakat, akkor meg lesz oldva a problémám. (Tudom, venni kell helyi SIM kártyákat, csak éppen olyan a telcsim, amelyben kínkeserves a kártyacsere.)

  4. @meow: a túraleírások akkor az igazán élvezetesek, ha van rá alkalmad egyszer személyesen is résztvenni a túrán (ez az első élvezet) és utólag egészen más szemszögből látod, hogy ez mekkora jó túra volt (ez a második élvezet)

    Valamekkora szívás / váratlan megoldandó probléma minden outdoor túrán van, de mindig fel lehet tenni a kérdést, hogy ‘kedves JoeP, most panaszkodsz vagy dicsekszel?’

    • Nem szívesen spoilerezek, de erre a kérdésre nem tudok máshogyan válaszolni. A Gopro fejkamerát kétszer is csak a csodával határos módon találtuk meg a Blizna alján, a növényzetben. Ma voltam a szerelőnél, sikerült megmentenie a dslr gépem objektívjét. Tulajdonképpen a mobiltelefonnal is szerencsém volt, akciós áron tudtam venni egy újat. Az autó pedig, meglehetősen érthetetlen módon, de vasárnap estére megjavult magától. És ezek csak a nagyobb dolgok voltak.

  5. A drone-okat szeretik beejteni a tengerekbe. Így ott már kifejlesztettek ilyen helyzetjelző ballonokat, amik segítenek megtalálni, hova is esett. Biztos van valami ilyesmi GoPro-ra is.

    Én nem tudok olyan túrára visszaemlékezni, amelyiken ne lett volna kaland. De talán pont azért, mert azok olyan unalmasak voltak… :)

Leave a Reply to UnA Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading