Elég jó

Nagyon hasznos fogalom. Kíváncsi vagyok, hányan használják tudatosan.

Mire gondolok? Elmesélem.

Utazol az autóddal a naptól izzó Alföldön. Az autó lerobban. Szegényes tudásoddal megpróbálsz varázsolni valamit, végül az autó beindul és 20 km/h sebeséggel elkezd vánszorogni. Ez ‘jó’ megoldás? Nem. ‘Elég jó’ megoldás? Az! Ugyanis ezzel a sebességgel el tudsz vánszorogni a legközelebbi faluig, ahol a hozzáértő autószerelő már rendbe tudja rakni az autódat, azaz szállítja a jó megoldást.

Nézzük, hogyan néz ez ki az én szakmámban. Van egy projekt, kapunk rá egy hétvégét. Ordít róla, hogy alul lett méretezve az időtartam, de amikor ezt felvetjük, akkor csak joviális hátbaveregetést kapunk a főnökeinktől, hogy ugyanmár, ismerünk titeket, ügyes fiúk vagytok, megoldjátok ennyi idő alatt is. Aztán nincs szerencsénk, sorra jönnek a váratlan hibák, nem halad a projekt. Itt van a szombat éjszaka és a technikai vezető gondterhelten üldögél a projekt technikai embereivel a gépterem melletti irodában. Mindenkinek az a bizonyos Örkény idézet jár a fejében. (“Akkor elárulom, író úr. Lófasz fog itt folyni, nem acél.”) Lassan le kellene adni a státuszjelentést. De mi legyen benne?
Mondhatjuk azt, hogy feleim, nem sikerült. Küzdöttünk. Vesztettünk. Rollback. Ez azért, akárhogy is nézzük, kudarc. Arcvesztés. De ami még rosszabb, később újra neki kell futni, nulláról, miközben itt már 24 órája szopunk. Ez mind megy a levesbe és legközelebb újra végig kell csinálnunk. MegaHarapósLó.
Valaki bátortalanul felveti: mi lenne, ha éjszaka nem aludnánk? Ma sem? Nyernénk egy csomó időt. Hümmögés, morgások, de a végén mindenki beleegyezik. Oké. Mire megyünk ezzel a plusz idővel? Nos, először meg kell vizsgálni létezik-e ‘elég jó’ megoldás. Azaz ha először jól beijesztjük az ügyfelet, miszerint bukta a projekt, utána fel tudunk-e ajánlani neki egy ideiglenes alternatívát? (Az a bizonyos 20 km/h.) Azaz ha például a levelezőrendszert vertük éppen szét, akkor azt mondjuk, hogy hétfő reggel lesz valami ideiglenes levelezés. Lehet, hogy füstjelekkel. Lehet, hogy postagalambokkal. De a sürgős levelek mozogni fognak. Azaz valamilyen szolgáltatás lesz. Valamilyen ‘elég jó’ szolgáltatás. Mi pedig menetközben soványmalacvágtában reszeljük az ‘elfogadható’ megoldást. (A ‘tökéletes’ megoldást nem, az csak a mesében létezik.)
Vedd észre, hogy nem viccelek. Az ‘elég jó’ megoldás kiválasztásánál nem szabad szégyenlősködni, simán le lehet engedni a lécet a bányászbéka segge alá. Hiszen az ‘elég jó’ megoldás egyetlen alternatívája a rollback, már pedig az annyira szégyenletes, vállalhatatlan megoldás, hogy annál minden jobb.

Majd hétfő reggel az ügyfél alkalmazottai szembesülnek vele, hogy bizonyos feladatok csak erős kompromisszumokkal hajthatók végre. Nyilván lesz némi morgás, de ha a szakik pár nap alatt az ‘elég jó’ megoldásból képesek ‘jó’ megoldást kreálni, akkor pár hét múlva már senki nem fog emlékezni az egészre. Maximum az öreg rutinok anekdotázgatnak csapatépítő tréningen a harmadik feles után, hogy emlékeztek rá, milyen volt, amikor talicskán toltuk át a Felügyelethez a kinyomtatott Word doksikat.

Kellemes nyári éjszakán

Az milyen már, amikor éjfél körül befejezed a napot, levezetésként töltesz egy pohár finom bort, kiülsz a lugasba, aholis egy nyomorult, baszott nagy árvaszúnyog lendületből belerepül a borba, majd látványosan vergődve beledöglik. Te pedig sztoikusan nézed, bemenni egy újabb adagért már nincs kedved, ehelyett inkább megvonod a vállad: istenem, csak a szokásos formám.

Macskabaj

Nos, elég durván küzdünk. Vázolom a helyzetet.

Bolhásak vagyunk. Nem kicsit, nagyon. Nyilván, ahol három macska van, ott előfordulnak ilyen balesetek. Ritkán. Ha elfelejtkezünk a bolhanyakörv kéthavi cseréjéről, vagy az ezzel egyenértékű tarkócseppentésről. Nem kis szívás, a lakást kipucolni még akkor is rengeteg munka, ha csak az alsó szint fertőződik el.

Nálunk ennél sokkal rosszabb a helyzet. Van két jóindulatú, szelíd macska és van egy vén, mogorva, velejéig ellenséges dög. Picúr. Kezelhetetlen. Nem lehet neki gyógyszert adni, még ételbe keverve sem. Nyakörvről ne is beszéljünk, de még a cseppentés is reménytelen. (Az utolsó két cseppentést még a lányomnak engedélyezte, most már neki sem.) Állatorvoshoz elvinni lehetetlen. (Eddig egyszer sikerült, akkor is úgy, hogy kihívtuk a dokit, aki a levegőben szúrta bele az éppen ugró vadállatba az injekciót.) De ami a legrosszabb, az előző tulajdonosánál hat évig lakásban élt és a mai napig ragaszkodik hozzá, hogy neki a lakásban van a helye. Sőt. Ha úgy ítéli meg, hogy az alom nem patyolattiszta, akkor belepisil a mosdóba és beleszarik a kádba.
Gondolhatod. Se kullancs, se bolha, se semmilyen féreg ellen nem tudjuk kezelni. És ugyan ki-kiportyázgat az udvarba, meg az erdőbe, de a legtöbbször a lakásban akar lenni. Mindenáron.

És ez még nem minden. Itt van a kánikula, itt vannak a hőhullámok. Klímánk nincs és nem is akarunk. Az erős meleg ellen kereszthuzattal szoktunk védekezni: mind a földszinten, mind az emeleten minden tavasszal beszúnyoghálózzuk az ablakokat (ne tudd meg, mennyire szar munka, előtte ugye a redőnytokokat kell poloskátlanítani), aztán minden ablak, minden ajtó nyitva marad, így a ház eleje és a háta között kialakul a huzat.

Itt jön be a képbe az a rohadék. A két normális macska időben megkapja a nyakörvet és a cseppentést, azok simán járkálhatnának is a lakásban. (De igazi macskák, olyan nagyon nem vágynak rá.) Picúr – akit képtelenség lekezelni és hemzseg a bolháktól – viszont hevesen vágyik befelé. Az eredmény? Feltépi a szúnyoghálót és bejön. Nem, nem marad meg a nappaliban. Mivel a kereszthuzat miatt minden ajtó nyitva van, így boldogan rejtőzik el a hálószobákban. Mint írtam, a nappali fertőtlenítése sem kis munka, de képzeld el a padlószőnyeges, falvédős, ágyneműs, részben nyitott gardróbos hálószobák bolhátlanítását.
Ilyen nagy melegben én a nappaliban alszom. (Tudom, az mindig bolhás, a fürdőszobában van pumpás flakkon, míg más testápolót ken magára zuhanyzás után, én bolhairtót.) Nem messze van tőlem az az ablak, ahol Picúr bejár. Úgy alszom, hogy vízzel töltött vízipisztoly van a párnám alatt, ha meghallom a tappancsok jellegzetes hangját, ugrom is ki és indul a vadászat. Nem hülyéskedek: egy éjszaka kétszer-háromszor is előfordul, hogy pisztollyal a kezemben lopakodok a sötét lakásban és figyelek a hangokra, aztán lövök.

Ebből aztán elég hülye szituációk alakulnak ki. Az egyik éjszaka például Picúr meggyőzte Gizit, hogy ő is jöjjön be, hiszen az mekkora buli. Én pedig valamikor hajnalban arra ébredtem, hogy egy fekete macska fekszik a lépcsőn. (Irányfény van.) Fogtam a pisztolyt és támadtam. Tudni kell, hogy ezekben az éjszakai harcokban Picúr már igencsak profi. Simán ki tud menekülni úgy is, hogy egy csepp vizet sem kap. Ehhez képest ekkor határozottan megtáltosodtam, hiszen a macska bénázott. A fél tárat rálőttem, mire kijutott. Elégedetten feküdtem vissza: végre, ez egy jó lecke volt. Aztán amikor felkeltem, az első, amit megláttam, az volt, hogy Picúr áll a borhűtő mellett és várja a kaját. A szúnyogháló pedig visszatapasztva. Nyilván kikergettem. Aztán vittem ki a teraszra a reggelijüket. Gizi nem volt ott. Nem mert odajönni. (Mondtam már, ő rendes macska.) Kolompoltam a konzervdobozzal, sétáltam az udvaron… aztán meghallottam messziről, hogy nyávog. Odamentem. A kis hülye annyira beijedt az éjszakai vadászattól, hogy hozott egy egeret ajándékba, de nem mert közelebb jönni. (Na, ilyet Picúr sohasem fog csinálni.) Persze, hogy egyből helyreállt a béke.

Viszont a vénlánnyal valamit kezdeni kellett. Segítségül hívtam a rettenetes Nagy Zöld Locsolókannát és barátját, a zord Kicsi Sárga Locsolókannát. Ezeket felpakoltam kívülről az ablakpárkányra. Az ablak alatt egy kivénhedt fém grillsütő álldogál, remekül zörgő ráccsal. Ha a macska hozzá akar férni a szúnyoghálóhoz, akkor le kell löknie a locsolókannákat, azok viszont akkora lármát okoznak, amelytől egy macska elmenekül. Egy átlagos macska. A módszer egy éjszakán keresztül működött is. A robajra felkeltem, visszaraktam a kannákat, aludtam tovább. Mégis egyszerűbb, mint a vízipisztolyos macskavadászat és a hálószobák is védve vannak. Aztán a második éjszaka Picúr rájött, hogy a félelmetes kannáktól _befelé_ is lehet menekülni. Reggel pedig pofátlanul megint ott álldogált a hűtő mellett. Kizavartam. Majd amikor a teraszon kiporcióztam a reggelijüket, fordulásból fejberúgtam. (Az állatvédők kedvéért: egyrészt mezítláb voltam, másrészt én még mindig sántikálok, Picúr pedig vigyorogva grasszál az udvaron. Rúgókörön kívül.)

Szóval jelenleg itt állunk. A következő ötlet az, hogy lécekből összeeszkábálok valami rácsot és azt kívülről rárakom a földszinti ablakokra. (A jövő héten oktatok, szóval egy hétig még bolhákkal élünk.) Egyelőre nem látok hibát az elgondolásban, de Nej már vizionálta, ahogy Picúr svájci sapkában, cigarettacsikkel a szájában, harapófogóval és csavarhúzóval a mancsaiban közeledik éjszaka a rács felé. És röhög.

Nagy idők kis tanúja

– Apa, mit csináltál, amikor New Yorkban felrobbantották a WTC-t? Tudod, ami után meghalt Amerikában a demokrácia.
– Dolgoztam.
– Mit dolgoztál?
– Valami fontosat.
– Mit?
– Izé, bent voltam a szerverszobában és… nem emlékszem.
– Aha. Apa, és mit csináltál, amikor a britek kilépésével elkezdődött az EU szétesése?
– Egy nagyon fontos dokumentumot készítettem egy nagyon fontos cégnek.
– Melyiknek?
– Izé… már nem emlékszem.