Vagy, ahogy Pratchett is írta, ki őrzi azokat az őrzőket, aki az őrzők őrzőit őrizik?

Vegyük például az agyunkat. Minden érzékszervünk az agyunknak küldi a jeleket, az agy rak őssze belőlük valamit, amit külvilágnak, környezetnek érzékelünk. De mi van akkor, ha az agy trükközik egy kicsit és azon felül, amit a csápjain keresztül összeszed, magától is gyárt egy kis tartalmat?
Honnan fogjuk tudni ezt megkülönböztetni a valóságtól? Sehogy.

És akkor ennyit a vallásról, a túlvilágról és az őrangyalokról. Meg a fantáziáról. Meg az öregkori elbutulásról.

PS.
Aki még jobban el akar keseredni, olvassa el ezt a könyvet. Szerintem kihagyhatatlan.