Ez egy elmaradt írás, még április 12-én véstem bitekbe a dühöngéseimet.

Egész héten tanfolyam volt és ilyenkor a hétfő a legneccesebb. Nem tudom, melyik termet kapom, néhányat ismerek, néhányat még nem és szoktak lenni meglepetések. (Projektor, megvilágítás, meg ilyenek.) Elő is kell készülnöm, a szokásos méhecsketánc a belépőkártyával és az autóval, no meg az adminisztráció, viszont az egészre fél órám van mert ennyivel nyit hamarabb az épület, mint ahogy kezdődik az oktatás.
Na, ki találja el, hogy mikor esik be egy P1 gyanús bejelentés? Persze, hogy vasárnap éjjel. Mivel ezt a bejelentést ismerem és tízből kilencszer vakriasztás, így lefagyasztottam hétfő reggelig, aztán kiderült, hogy nem múlt el, de ettől még persze bűzlött, hogy valótlan, viszont mire kinyomoztam, hogy nem az ügyfél teljes rendszere állt le, hanem csak egy tűzfalkonfig elkeffentése miatt a monitorozó rendszerünk vált elérhetetlenné, elment egy félóra, ettől persze pont belecsúsztam a reggeli közlekedési dugóba, a kocsit nem is volt időm elvinni a parkolóba, így csak ledobtam a fizetős helyre, pár perccel kezdés előtt estem be és teljesen vakon indítottam az első elóadást. Nem voltam nyugodt. Az első szünetben átvittem a kocsit, lefutottam az adminisztrációs köröket, rendben voltunk.
Délután négy körül fejeztem be, mentem a fogorvoshoz. Ja, nem mondtam, az első oktatási napot felső fogsor nélkül nyomtam le. Péntekre kellett volna megérkeznie a körhídnak, nem érkezett meg. Kicsit veszekedtem a dokival, végül hétfő délutánra igérte biztosra. Csepelen. Nagyon nem idegeskedtem – ekkor már – gondoltam, szép lassan odakocogok. Könyves Kálmán körút, a Lurdy után balra a Kvassay híd felé, a Soroksárin át is jutottam – és beállt a forgalom. Se előre, se hátra. Előkaptam a Waze-t, de nem sokat tudott segíteni: az egész környék mélyvörösben pompázott. Vártam. Egy óra múlva jutottam vissza a Soroksári útra (kábé 500 méter), a Kvassay hidat valamiért lezárták, a tömött két sávot visszafordították a szintén tömött vissza két sávba. Oké, Soroksári út. Legfeljebb átmegyek a Gubacsi hídon. Gondolta ezt velem együtt még pár ezer sofőr. Persze, hogy beállt a Soroksári is. Negyven perc alatt jutottam el Erzsébetig, de ott megállt minden. Gondoltam, ravasz leszek, bemegyek a lakótelepre, aztán onnan megyek fel a hídra. Gondolta ezt velem együtt pár száz sofőr. A lakótelep, a szűk utcákkal, még jobban beállt, mint a Soroksári. Ekkor már fél hét volt, gondoltam, rácsörgök a dokira, hogy kitartás, megyek én, arról nem tehetek, hogy fókamászásban is hamarább oda tudnák érni, mint autóval. Volt némi para, mert az épületet nyolckor zárták, és semmi jele nem volt annak, hogy addig oda is érek. Én viszont kötöttem az ebet a karóhoz, még két napot biztosan nem tudtam volna ilyen állapotban végigbeszélni. Fél nyolcra értem a rendelőhöz, azaz három óra 15 perc. Szerencsém volt, megkaptam a fogamat, innentől mehetett rendben a hét, eltekintve a röpke időzavartól, ugyanis minden délután át szoktam nézni a következő napi slide-okat, nagy vonalakban végigkattogtatom a demókat és átfutom a laborgyakorlatokat. Ez most erősen belecsúszott az éjszakába és csak a hét közepén értem utól magamat.

Mi is történt? Hazaérve túrtam a netet, hogy mi lehetett ez az óriási katasztrófa, de nem találtam semmit. Illetve késő estefelé ennyit: Karambol a Weiss Manfréd úton.
Szerencsére halálos áldozat nem volt, a két autó azért rendesen összetört. Jogos volt, hogy lezárták az utat. De utána mi az isten haragjáért kellett lezárni a Gubacsi hidat is? Az meg Monty Pythonba kívánkozó börleszk, hogy a rendőr a komphoz irányította a több ezer bedugult autót. Szóba jöhetett volna még az M0 híd, de annyira beállt a környék, hogy maximum csak magassági kormánnyal lehetett volna kikeveredni belőle. Aztán gondolom rájöttek, hogy faszság, visszanyitották a Gubacsi hidat és pár óra alatt átvánszorgott rajta a tömeg.

Hát, ennyi. Kész őrület. És nem, Csepel nem lett rokonszenvesebb hely.