Teljes felső körhíd cseréje.
– Doktor úr, mielőtt belevágnánk, meg lehet mondani, hogy hol fog megállni a műtét?
– Tátsa ki a száját!
Benézett, jó alaposan szemügyre vette a fogaimat.
– Kétszázhetvenezer.
– Azannya! Oda volt írva?
A doki vigyorogva leemelt egy fúrót, középen szétcsavarta, kivett belőle valamit, majd összeszerelte.
– Most vette ki a hangtompítót?
Matatott valamit a széken.
– Kényelmesen ül?
– Ebben a székben? Soha.
Aztán telenyomta a képemet érzéstelenítővel, de úgy, hogy a totális elzsibbadástól beszélni sem bírtam. És nekiállt szétvésni a régi hidat.
– Köpjön!
Meggpróbáltam, de képtelen voltam irányítani. A véres trutymó szanaszét fröccsent a fogorvosi széken. Zavartan néztem a dokira.
– Approximatíve – morogta félhangosan.
Három órányi kínzás után elengedett. Hazafelé beugrottam egy fornettishez. (Ilyenkor evés helyett pogácsát szoktam apró darabokban elszopogatni.)
– Húsz deka szajtosz grisszn – közöltem az eladó csajjal.
– Sajtos disznó? – nyílt tágra a szeme.
– Jöjjön, inkább megmutatom.
2016. April 05. Tuesday at 09:25
Nem szép mások nyomorán kacagni, de ez zseniális. :)
2016. April 05. Tuesday at 15:04
: )(
2016. April 06. Wednesday at 18:05
Bakker. Ma délután visszamentem a dokihoz, elméletileg azért, hogy csak átmossa a számat, erre ahogy beleültem a székbe, egyből előkapta a tűt és már szúrt is. Aztán fúrt-faragott. Ennek a hapsinak ez a mániája.