Új év, új operációs rendszer

Tudom, tudom, azt szokták mondani, hogy amilyen a szilveszter, olyan lesz az egész év is, de ez marhaság, nekem eddig mindig sokkal szarabb volt az évem, mint amilyen a szilveszterem volt, lett légyen bármennyire vacak is az az évforduló.

Szóval, most valahogy úgy néztünk ki, hogy 30-án vettem egy nagy levegőt és csontra legyalultam a laptopomat, aztán beledugtam a Windows 10 USB telepítőt… és indult a hullámvasút. Mit mondjak… lélekben felkészültem mindenre. De tényleg mindenre. Te el sem tudod képzelni, hogy egy kaporszakállas öreg rutin mennyi mindenre fel tud készülni. Na, én még annál is többre készültem fel.

Nem kellett volna. Olyan sima install volt, amilyent évtizedek óta nem láttam. Pedig úgy indult, hogy a Dell határozottan kijelentette, ehhez a laptophoz már nem ad ki Windows 10 drivereket. Itt azért elszürkült a tekintetem. Emlékszem, mennyit kinlódtam pár évvel ezelőtt, még a Dell speciális drivereivel is. (Vagy lehet, hogy azért?) Aztán az történt, hogy a Windows 10 simán felismert mindent (egyedül a beépített kártyaolvasóval nem boldogult, de ahhoz meg jó volt a 8.1 driver), szóval mindent olyan szinten ismert fel, hogy még a Dell specifikus billentyűk is működnek. De mondok jobbat: működik a Catalyst! Amióta megvan a laptop, soha nem működött a két GPU közti váltás úgy, ahogy szerettem volna. Most az is megy. Oké, a Cisco VPN kliens okozott némi fejtörést, de erről már tudtam előre, megvolt rá a gyógyszer.

És ennyi. Természetesen szívtam az ezerszer elátkozott ÁNYK-val, aztán hagytam a fenébe. (A régi user profilban tárolt valami személyes kulcsot, na, az elveszett.) A számlázóprogram is beletett néhány kanyart. Az sem lenne rossz, ha a Google felvenne valakit, aki hallott már tartalomszinkronizálásról, a gdrive és a Picasa egyszerűen katasztrófa. De a Windowsnak ehhez már semmi köze.
Aztán ennyi. Van egy tiptop laptopom.

ps.
Azért nem voltam végig ennyire kocka. Csütörtök délután lecsuktam a laptop fedelét, társasoztunk hajnali kettőig, azóta pedig az esztétikai simításokat végzem a gépen. Hogy ne csak jó legyen, hanem csinos is.

3 Comments

  1. A Win 10-el nekem is jó tapasztalataim vannak. Kezdve azzal hogy egy win8.1 kulcs megvásárlásával kb hétezer forintért jogtiszta windowsom lett.

    Nekem is felismert mindent elsőre holott hivatalosan az én laptopomhoz sincs még 8.1-hez sem driver.

    A dedikált videókártya is ment elsőre bár csak a játékok egy része indult el. Itt kellett kilépnem először az 1.0-ás felhasználó hatásköréből és letöltenem egy frissebb nvidia drivert. Azóta megy minden. :)

  2. Én totál egységsugarú felhasználó vagyok. Mivel ajánlgatta még júliusban, hát megengedtem neki, hogy legyen nekem 10-es windowsom. Pár óráig kerregett, fortyogott, én meg vártam, vártam. Aztán egyszerre közölte, hogy most jöjjék valami teljesen új élmény – és jött. Minden elsötétült. A gép működött, csak a képernyő nem. Na, az volt a kihívás számomra, hogy képernyő nélkül képes legyek újraindítani. De aztán sikerült :).
    Azóta sorra jönnek a mindenféle update-ek, és most már egészen jól működik. De az eleje, nyáron, rémálom volt. Valami folyton nem tudta, hogy mi a dolga. Tudom, sosem szabad egyetlen oprendszert sem telepíteni addig, míg ki nem forrja magát. Tudom. Most már :).

  3. En meg kivarok. Egyreszt meg mindig nem erzem magamban a kesztetest, hogy atszokjak az ujfajta start menure, masfelol most van egy tok jol es problemamentesen mukodo Win 7-em, es ezen az idilli allapoton nem akarok valtoztatni. Olyan mint a Sokol radio, bekapcsolom szol, kikapcsolom nem szol. Es meg nem is recseg.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading