Month: December 2015

CIV

Mostanában azzal töltöm a napjaimat, hogy dokumentumokat olvasok: három közepesen vastag prospektust (a játékok és kiegészítések hivatalos szabályfüzeteit), az internetről letöltött hivatalos FAQ-okat (hibajavítások, szabálymagyarázatok), illetve egy rajongói fórumról letöltött durván nagy, nemhivatalos, de annál részletesebb szabálymagyarázatot. Ahogy végzek a köteggel, kezdem is újra. Nagyjából egy nap kétszer olvasom végig a stócot, de minden újraolvasásnál találok valami apróságot, melyet az előző olvasásánál nem gondoltam át elég alaposan, pedig teljesen megváltoztatja a játék valamelyik komponensének a működését. Emellett mindegyik olvasásnál találok valamit, amely fölött korábban egyszerűen csak átfutottam, pedig utólag belegondolva, adott esetekben igen fontos lehet.

Most már körülbelül van fogalmam róla, milyen lehet jogásznak vagy könyvelőnek lenni.

Nézőpont

Nej nézegette a fotelt, amelyikben egy macska heverészett.
– Azt hiszem, a Teremtés Koronája le fog ülni a fotelbe, akármi van is ott – jegyezte meg.
– Én inkább azt a gondolatot érzem a levegőben, hogy “A picsába, valaki rá fog ülni a Teremtés Koronájára!”.

Már megint Isztambul 06/05

Ez itt egy nyolcperces videó a novemberi isztambuli csavargásról. Több szempontból is érdekes: egyrészt borzasztóan sok volt a nyersanyagban a rossz felvétel, ami eléggé meglepő, hiszen ősszel vágtam össze egy csomó korábbi anyagot és ősszel fogadtam meg, hogy ezentúl figyelmesebben használom a kamerát, aztán nesze, ez lett belőle, másrészt viszont pont lett annyi jó felvétel, hogy visszaadja a három nap hangulatát. Oké, a közlekedési múzeum beltéri felvételeiért tényleg kár, de minden más a helyén van.


Istanbul, 2015.11 by jozsef-petrenyi