Kedves December, kedves Univerzum, kíváncsi vagyok, mit vagytok képesek még idén kitalálni. De ha meg akartok lepni, akkor kössétek fel alaposan a lengemagyart.

Mi volt eddig? Egy december hetedikei bejelentés, miszerint a hisztis ügyfél úgy döntött, hogy a január közepére tervezett projektet csináljuk meg még decemberben. Mi, résztvevők, csak néztünk bután: mivan? Én éppen egy jó háromhetes hörgőgyulában senyvedtem, plusz éppen oktatnom is kellett, a nap meg csak 24 órából áll. Nekem is. De a többiek sem álltak sokkal jobban. Mindegy, bevállaltuk. Toltam ezt a nyomorult tanfolyamot, közben készítettük elő a projektet. Végülis, napi négy óra alvás még sok is.
Projekt előtti nap. Beléptünk a freeze time zónába. Már belogoltam a szerverekre, elvégezni az utolsó előkészítő lépéseket. Erre az ügyfél egyik valakije írt egy levelet, hogy van egy überkritikus projektjük, mégis hogyan képzeljük, hogy hétvégén leállítjuk a levelezést?
Mármint, _mi_ hogyan képzeljük!?
Vésztörvényszék összeült. A szponzorunk határozottan bejelentette, hogy GO! Mi van? Akkor nem is az ügyfél akarta? Két perc múlva levél a pib-től: projekt lefújva. Hátradőltem, óvatosan elnyúltam a pálinkás üveg irányába. Inni még nem mertem, mert itt szemmel láthatóan percenként változott a helyzet. De aztán maradt: projekt lefújva. A freeze time zónában. Végülis, miért ne?
(És ehhez képzeld el a háttérben az Ákos-T-Viktor péniszméricskélést.)
Mindegy, ekkor már szerencsére csak a tanfolyam maradt. Abból is az utolsó nap. Az uccsó.
Mondjuk, kifejezetten rosszkor. Moziban Starwars premier vetítés. A cég kollektív mozilátogatást szervezett. Előtte a haverok meg sörözést. Na, ez mind ment nálam a levesbe: már eddig is hulla kialvatlan voltam, a vetítés meg hajnalban volt, meghaltam volna az oktatás utolsó napján.
El se hittem: még aznap lefeküdtem. 23:51-kor. Majdnem hat óra alvás! Majdnem egy heti adag!

Reggel felkeltem. Kvázi üdén. Legalábbis nem fintorogtam rá a tükörképemre a fürdőszobában. Etetés. Macskák. Én. (Figyelem: a sorrend fontos.) Időben indulás. Ilyen se volt még a héten. Kényelmesen elhelyezkedtem a bringa nyergében: utolsó nap, uccsó a tanfolyamon, uccsó az évben. Mert hogy én holnaptól nem dolgozok semmit, az kurvafix. Délután hazajövök, iszok egy korty pálinkát, leülök egy könyvvel a fotelbe és vagy a lapokat nézem, vagy a plafont. Már ameddig nyitva tudom tartani a szememet.

Erre négy kilométerre az IQJB-től defekt. Utolsó nap. Reggel. Az új bringával. Hamar kiderült, hogy nem kicsi a baj: az első kerék pont nem gyorszáras, nálam meg nem volt csavarkulcs. Szerelés kizárva. Oké, leteszem a bringát valahol, bemegyek tömeggel, aztán délután meg megoldom a helyzetet. A baleset a Stefánián történt, eltoltam a gépet a sportcsarnokig, végülis csak metróállomás, csak buszpályaudvar, csak sportcsarnok, csak van valahol egy nyamvadt kerékpártároló. Nem volt. Pedig bejártam a teljes környéket. Az óramutató, az a gonosz, meg csak pörgött. Egy helyen láttam egy korláthoz lakatolt bringát. Legalábbis azt, ami maradt belőle: ellopták a kerekeit, a kormányát és a nyergét. Nem egy kerékpároknak való környék. Mit csináljak? Végül a buszpályaudvar egyik zugában belefutottam egy háromhelyes (!) bringatárolóba. Jó lesz. Lakat. Legallyaztam a bringát: inkább én, mint más. Ami belefért a táskába, azt beleraktam. A nyerget, a nyeregcsővel, hanyagul átvetettem a vállamon. Futás a villamoshoz, az autók között. Felugrottam. Fullra tömött járgány. Táskával, nyeregcsővel esélyem sem volt eljutni a jegylyukasztóig. Hát, jó. Aztán a Kacsóh Pongrác felüljárón a sofőr bejelentette, hogy a villamos itt elkanyarodik a garázsba, nem megy tovább. Bazdmeg, bazdmeg. Már így is késésben vagyok, most meg futhatok egy nagyot az oktatóközpontig. Futottam. Csuronvizesen estem be, pár perccel kilenc után. Amikor nekem általában egy félóra kell, hogy mindent elrendezzek. Egy normális napon. Ez meg az utolsó, egy rahedli papírmunkával. Háát… De tízre már minden kiegyenesedett. Napközben telefon Nejnek. Mikor lesz kocsi? Késő. Legyen korábban. Lett. Délután összefutottunk a városban, irány haza a bringaszállító kézikészülékért (dehogyis volt pálinka meg köldöknézegetés), aztán a péntek délutáni csúcsban vissza a sportcsarnokhoz, aztán az egyre hevesebbé váló aranyvasárnapos péntek délutáni csúcsban vánszorgás haza, naná, hogy karambol a Gyömrői úton, szerencsére a hifiben valami agysmirglizős norvég metál volt éppen, pont, amire szükségem volt.
Itthon elpakolászgattam mindent, a bringát majd megszerelem valamikor a hétvégén. Pihenés. Helyett papírmunka: adóhivatal seggének kinyalása, elmaradt utalások, az Erste netbank persze éppen nem megy, írt a Deutsche Bahn, de minek, írt a Polskibus, ékes lengyel nyelven, és úgy egyáltalán, rámborult minden, amit az utolsó két-három hétben elhanyagoltam. Mindez amikor már jócskán ádvent van, és az ünnepekre kellene hangolódnom.

Persze nézhetem másképpen is: még csak december közepe van, akad bőven idő furfangos meglepetésekre. Még csak a derekán vagyunk a vicces időknek. Vajon idén hány MKA lesz az élmény?
(MKA, az univerzum általános mértékegysége: Mega KurvaAnyád.)