Month: October 2015

A szakember

The best place to hide a dead body is page 2 of Google search results.

Úgy estefelé, amikor a lugasban üldögéltem, egy kicsit elgondolkodtam, hogyan is változott a szakmám. Tény, hogy a kilencvenes évek elején még mellkasunkat döngetve másztunk lefelé a pálmafáról és ököllel vertük szét a kókuszdiókat. Nem volt internet. Nem voltak keresőmotorok – hiszen miben is kerestek volna? Ha belefutottunk valami problémába, nagyjából a következő lehetőségeink voltak:

  • Felhívtuk 5-10 ismerősünket, hogy találkoztak-e már ilyesmivel?
  • A falat kaparva megoldottuk valahogyan. Aztán agyunkba véstük, mit csináltunk.
  • Előolvastunk. Megrendeltük az akkori összes számítástechnikai újságot/könyvet, elolvastunk belőlük mindent és jól meg is jegyeztük, mi hol van. Aztán ha gond volt, igyekeztünk visszaemlékezni írt-e erről valamit valamelyik média?

Bármilyen furcsa, de ez nekem nagyon feküdt. Meglehetősen jó memóriával rendelkezem, márpedig itt ez volt a kulcs.
Ma már teljesen más a világ. Elvileg minden a rendelkezésünkre áll. Azonnal.
Elvileg.
Mégis óriási különbségek vannak az informatikusok között.

Vizsgáljuk meg, mi kell ma egy probléma megoldásához?

  • A szakmai alapok pontos ismerete. Tudjuk elhelyezni, értelmezni a problémát.
  • Kellően analitikus gondolkodás. Hogy ki tudjunk zárni, hogy be tudjuk határolni, hol is lehet a baj.
  • Legalább olvasás szinten jó angoltudás.
  • Kreativitás, szakmai műveltség. Hogy hatékonyan tudjuk kezelni a Google-t. (Ez egy kicsit olyan, mint a korábban említett előolvasás, csak éppen nem a megoldást leíró cikk elérhetőségét kell tudnunk fejből, hanem képben kell lennünk a szakmai (angol) zsargonban, amennyiben jó találatokat szeretnénk kapni. És össze kell tudnunk rakni azt a minél kevesebb, de annál jellegzetesebb szóhalmazt, melyre harapni fog a kereső.)

Látható, hogy itt a memória már nem számít annyira. Rend kell a fejben, elemezni kell tudni és komoly kreativitás szükségeltetik. A korábban említett előolvasás esélytelen: akkora mennyiségben vannak a neten anyagok (whitepaper, techical library, blogok), hogy még azt is képtelenség megjegyezni, hol voltak jó írások. Gondolkozni és keresni kell.

És ez jó.

Nevek, megint

Egyszer már problémáztam azon, hogyan és mikor lettek lefixálva a nevek. Mikor lett az Egerből jött gyüttment neve Egri és hogyan rögzült ez úgy, hogy a dédunokáit is így hivták, dacára annak, hogy azoknak már semmi közük sem volt Egerhez. (Mint ahogy már nekem sincs semmi sem az erdélyi, sem a moldáv Petreni községekhez.)
Oké, ez ott ki lett vesézve.
De akad még itt töprengenivaló.
Az egész onnan indult el, hogy elővettem egy poros könyvet és kiesett belőle a könyvjelző. A Dover nyelviskola névjegye, hátoldalán az adott tanfolyam oktatójának nevével. David Threadgold. Aranyfonál Dávid. Micsoda név már ez? Aztán sorra ugrottak elő a hasonló nevek. Lándzsarázó Vilmos. Templomhegy Winston. Harang Sándor. Virágzás Orlandó. Borház Amélia. Értékes Szavak Vilmos. De gondoljunk csak bele, hogy amikor Robin Williams szorogatott helyzetben kitalálta magának a Doubtfire (Kételytűz) nevet, ez mindenki számára teljesen normális név volt. Mi mehetett félre az angoloknál? Hiszen mi megszoktuk, hogy egy embert vagy az alapján neveztek el, ahonnan jött, vagy a szakmája alapján, esetleg a birtokai után, netán a fizikai megjelenése alapján. Aranyfonál Béla. Honnan? Miért?
Vagy lehet, hogy nem az angoloknál ment félre? Lehet, hogy csak a mi őseink voltak ennyire földhözragadtak, hogy nem merték sem a fantáziájukat, sem a humorérzéküket használni, amikor valakit hivatalosan kellett elnevezniük?

Fényképezni

Mit is jelent a fényképész tudás? A neten rengeteg írást fogsz találni. Technikai tudás: záridők, mélységélesség, expozíció, fehéregyensúly, meg ilyenek. Aztán vannak a művészeti szempontok: kompozíció, a pillanat elkapása. Portré esetén az alannyal történő kommunikáció. Ez mind fontos.
De van valami, amiről kevés szö esik. A törlés. Amikor egy csavargásról csinálsz vagy 300 képet, a legrosszabb, amit tehetsz, az az, hogy ezeket csak úgy beszórod egy könyvtárba. Soha nem fogod visszanézni. Mert zömében szarok. Kegyetlenül ki kell törölni az elrontottakat, a munkaverziókat, a vállalhatlanokat. Ha ugyanarról a témáról több kép is készült, akkor csak a legjobbat kell megtartani. Aztán ami megmaradt, azt már lehet utófeldolgozni. Ha a 300 képből maradt 40, de azok teljesen jók, akkor célhoz értünk. Ezeket már szívesen visszanézzük később is.
Nagyon nehéz, de nagyon fontos fázis: válogatni, törölni, takarítani. Hogy ne szemetet együnk.

Nem igazán értem

Megint bringa. A közelmúltban vettünk egy trekking kerékpárt, mert… mert terveink vannak, de erről majd később. A márkát úgy választottuk ki, hogy egy nagyon kedves ismerősömnél kipróbáltam egy hasonló jószágot és meglepően jól mozgott. Mármint a kerékpár.
Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de az ismerősömben annyira túltengett az önbizalom, hogy közölte, ő, a saját monty bringájával simán legyőzne egy Budapest – Esztergom távon. Udvariasan mosolyogtam. Úriember biztosra nem fogad. Nekem egy könnyű, pengevékony országúti versenybicajom van, ez meg azért mégis csak egy nehéz, nagytestű erdei bringa.
Még a salzburgi túra előtti őrületben sikerült megvennünk az új kerékpárt is. Nem tudtam kipróbálni. Barna egyből lenyúlta munkábajáráshoz. Most, ezen a hétvégén lett volna lehetőségem meghajtani, de most meg Nej jelentette be az igényét.
Márpedig nagyon fentem a fogamat, hogy úgy tegyek vele, mint Singer a találmányával. Van egy standard 25 kilométeres edzőköröm, ezen a héten is megtettem négyszer. Jó lenne megnézni, hogy mit tud ezen a terepen az új gép. Végül vasárnap késő délután összekaptam magamat.

Innentől a tények:

  • A héten a legjobb időt kedden futottam: 25,41 km, 1 óra 04 perc 01 másodperc, 23,82 km/h átlag.
  • A napi rendszeres bringázásoknak kipihenten szoktam nekivágni, valamilyen délelőtti időpontban.
  • Most, vasárnap, már volt negyven kilométer a lábamban. (Nejjel csavarogtunk a városban.) Nem igazán voltam üde és friss.
  • Induláskor elbambultam. Teljesen feleslegesen bementem egy időrabló körforgalomba, melyből elég nehezen szabadultam ki. Ez egész pontosan 2 perc 21 másodperc időveszteséget jelentett a plusz 430 méteres távolságon, legalábbis a megszokott körömhöz képest.
  • A mostani futam eredményei: 26.03 km, 1 óra 04 perc 07 másodperc, 24,36 km/h átlag. Ha kiveszem a hülye körforgalmas kerülőt, akkor 25,6 km, 1 óra 1 perc 46 másodperc, 24,87 km/h átlag.

Érted? Országúti versenycangával a heti legjobb átlagom 23,82 km/h volt. Ezzel a virsligumijú (4 cm), 20 kilóval nehezebb, borzalmas légellenállású trekking bringával, úgy, hogy fáradtan indultam neki, 24,87 km/h.

Mi van itt? A világegyetem nagyon nem úgy viselkedik, ahogy elvárhatnám tőle.

Elég sokáig csak ültem a laptop előtt és próbáltam megfejteni a titkot. Páronként összehasonlítottam az egyes szakaszokat. Tudom, hol van lejtő, tudom, hol van emelkedő, tudom, hol kell sokszor fékezni és hol lehet gátlástalanul menni. Nos, a helyzet az, hogy egy terepfajta kivételével mindenhol a versenybringa nyert. Emelkedőn, lejtőn súlyosan alázta a trekkinget. Viszont a sima, sík terepen – magyarul az országúton – a trekking lenyomta a másikat. Az országúti versenyt. Hihetetlen, de így van. Ha a trekking beindult, ha jól meghajtottam, akkor ment, mint a golyó.
Nehéz elfogadni, de ki lett mérve. És annyira nem zavar. Sőt.