Visszajöttem

Szóval ott hagytam abba, hogy a múlt héten már nagyon mozoghatnékom volt, úgy nézett ki, hogy kijöttem az RSD-s kalandon összeszedett megfázásból, csakhogy hétfőn jött az a hülye darázs, a csípéstől feldagadt az arcom és a bal szememre nem láttam. A kerékpározásnak lőttek, a futás még mindig nem megy a térdem miatt, így beszorultam a lakásba. Viszont csütörtökre rendbejött a gyomrom, péntekre elmúlt a daganat a szemem alól, öröm, boldogság. Szombaton volt egy kellemes kerti party, aztán vasárnap… bekaptam egy brutálisan erős fosós vírust. Nem akarom részletezni, de tény, hogy ilyet még nem láttam. Tekintve, hogy már nem is tudom, hány hónapja, de mindig az a menetrend, hogy elkapok valami nem tragikus, de az életkedvet leszívó nyavalyát, majd ahogy kijövök belőle, rögtön jön a következő, szóval ekkorra eljutottam oda, hogy hétfőn beraktam az mp3 lejátszóba végtelenítve tízegynéhány Republik lemezt, belecsavartam magam egy pokrócba és nekiálltam Heideggertől a Lét és Idő-nek. Közben óránként rohantam ki a klotyira. Pedig pirítós kenyéren és szárazon sült krumplin kívül nem ettem mást.
Nos, ma szerda van és annyi történt, hogy tegnap éjjel végre aludtam egy jót. Nem keltett fel semmi, de még egy pillanatra sem. Reggel ugyan már a gyógyszerek bevételéhez szükséges pohár víz kihajtott a vécére, de azóta semmi, peddig dafke sütöttem magamnak egy grillkolbászt és leküldtem. Reggeli után levettem a három napja hordott pizsamát, felvettem valami utcai ruhát, kiültem a teraszra egy kisebb darab szivarral (ez se volt eddig), majd próbálom magam utolérni az utóbbi napok történéseiben. Teljesen jól persze még nem vagyok, tüsszögök rendesen a parlagfűtől, de nagyjából már akarok élni.
Heideggert meg visszatettem a könyvespolcra.

3 Comments

  1. Szerintem, ha lekapcsolod a végtelenre állított Republikot, még jobb lesz! :-))

  2. Hasonloan kinlodok en is, bar en csak egy elmulni egyaltalan nem akaro kohogessel. Most kaptam ra valami lorugas kohogescsillapitot, amitol napokat szeretnek ataludni, de ettol eltekintve kezd visszaterni az eletkedvem. A kohoges meg birkozik a gyogyszerrel, meg nincs varhato vegeredmeny.

Leave a Reply to hrongyorgy Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Discover more from MiVanVelem

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading