A fröccs, az egy veszélyes ital

És itt most nem a durvább fajtákra (nagyfröccs, tömbházmester) gondolok, hanem kifejezetten a barátságosaknak tartottakra. Mielőtt belemennék a fejtegetésekbe, felhívom a figyelmet egy, az alkoholista vegyészek számára jól ismert tényre: 1 sör az gyk. 2 deci borral egyenértékű. (A sör 4,5%-os, a bor 11,5%-os, a matekot rátok bízom.)

Nézzük a múltkori Csepel karikát. Meleg volt, izzadtunk, időnként megpihentünk. Ilyenkor jól esett a harmatos pohárban felszolgált hideg, buborékos fröccs. Házmester, persze, hiszen szomjasak vagyunk. Aztán mivel megegyeztünk, hogy nem pihenünk sokáig, hiszen hosszú a táv, indulás előtt gyorsan még egy, mert folyadékhiány játszik. Mennyi is ez? Hat deci bor, azaz 3 sör. Jó húsz perc alatt. És ez csak egy kikötés.

Nézzük az itthoni kerékpározást. Mostanában a negyven kilométeres bringás körömet nyomom, durván száz perc alatt. Megmértem, a mostani melegben ez 1,8 liter vízvesztés. Itthon kifejezetten híg fröccsöt szoktam iszogatni, ez az ún. sport fröccs, egy rész bor, négy rész szóda. Szőlőszörp. Egy órán belül vissza szoktam pótolni a két liter folyadékot, ez 4 deci bor. Azaz bármennyire ártalmatlannak tűnik is, de nem az. Hiába a sok szóda… de ott van a matek. Tutira az a bűnös.

5 Comments

  1. Sporthoz nem kell alkoholt inni. Soha.
    Ennyire egyszerű.

  2. A sporthoz nem is. De az élethez jó.

  3. Krúdy tudta a dörgést ;)

  4. És akkor még azt nem is számolgattad, hogy az alkohol hány kalória. Pedig hízlal, mint a disznó. :)

Leave a Reply to Ata Cancel reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

© 2020 MiVanVelem

Theme by Anders NorénUp ↑